Az autóipar a vágyaink tárgya

Továbbra is az Audi Hungaria és a Mercedes a legvonzóbb munkáltató a Randstad Award márkakutatás magyar eredményei szerint . Bár a hazai vállalatok az erős vezetés, pénzügyi stabilitás és képzési lehetőségek tekintetében jól szerepelnek a munkavállalók megítélése szerint, a dolgozók számára kiemelten fontos területeken, így a fizetés és a hosszú távú biztos állás terén erősíteniük kell.

Harmadik alkalommal adták át hazánkban a legvonzóbb munkáltatóknak járó Randstad Award díjat. Az előző két évhez hasonlóan ismét az autóipar adta a legvonzóbb vállalatokat, bár az élen változott a sorrend: idén az Audi Hungaria bizonyult a legnépszerűbbnek. A magyar munkavállalók több mint 63 százaléka szeretne az Audi Hungariánál dolgozni, míg a Mercedesnél 61 százalékuk helyezkedne el szívesen.

Bár a jól ismert vállalatokhoz szívesen mennének a magyarok, mégis a legtöbb munkáltató számára egyre nagyobb kihívást jelent a tehetséges kollégák toborzása, illetve megtartása. „A munkavállalók 70 százaléka szerint a vállalatok komoly munkaerőhiánnyal fognak szembenézni 2016-ban, ráadásul ez a jelenség a versenyszféra minden területét érinti” – emelte ki Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója az április 6-án tartott díjátadó gálán. – „Ez még inkább felértékeli a tudatos munkáltatói márkaépítést: az erős munkáltatói márkával rendelkező cégek ugyanis 46 százalékkal kevesebbet költenek toborzás-kiválasztásra, valamint esetükben 28 százalékkal alacsonyabb a fluktuáció, mint más vállalatoknál” – tette hozzá Baja Sándor.

Kép: Audi Hungária

A nők az Audira, a férfiak a Mercedesre voksolnak

A világ legnagyobb független munkáltatói márka felmérése alapján az Audi Hungaria több szempont szerint is az élen végzett: a hosszú távú biztonság és a képzési lehetőségek tekintetében ítélték a legjobbnak a munkavállalók. A dolgozók ugyanakkor úgy gondolják, hogy a kecskeméti Mercedes autógyár biztosítja a legjobb karrierlehetőségeket, erős menedzsmenttel és stabil pénzügyi háttérrel bír. „A férfiaknak kiemelkedően fontos a karrierépítés, valamint a biztos pénzügyi háttér, ennek köszönhetően körükben a Mercedes a legvonzóbb munkáltató, míg a nők esetében az Audi Hungaria végzett az élen” – jegyezte meg Baja Sándor. A nők számára a férfiakhoz képest fontosabb a munka és magánélet közötti egyensúly fenntartása, a kellemes környezet, valamint a rugalmas lehetőségek megléte.

Négy tipp a sikeres munkahelyváltáshoz
Számos okból dönthetünk úgy, hogy új munkahely után nézünk. A rossz munkakörnyezet, az alacsony szakmai vagy anyagi megbecsülés, az unalmas feladatok vagy az előrelépési lehetőségek hiánya is elég indok lehet a váltásra. Segítünk néhány hasznos tippel, hogy az állásváltás valóban előrelépést hozzon karrierünk szempontjából.
Összesítettben a szolgáltató szektor nyert

Bár a munkáltatók között két autóipari cég végzett az élen, iparági szinten már a szolgáltató szektor megítélése a legjobb. A magyar munkavállalók közel fele szívesen dolgozna ezen a területen, megelőzve az autó-, illetve a gyógyszer- és vegyipart. „A munkavállalók megítélése szerint a szolgáltató szektorban lehet a legjobb fizetést elérni, emellett a kellemes környezet és érdekes munka tekintetében is ennek a területnek a legjobb a megítélése hazánkban” – emelte ki Baja Sándor. A férfiak és a nők körében egyaránt a szolgáltató szektor végzett az élen, a második helyre rangsorolt autóipar egyedül a fiatalabb, 18-24 éves korosztály körében bizonyult népszerűbbnek.

A Randstad Award felmérés arra is rámutatott, hogy még a legvonzóbb cégeknek is fejlődniük kell az employer branding területén, ugyanis a hazai vállalatok továbbra sem a munkavállalók számára legfontosabb jellemzőkben jeleskednek. A dolgozók szerint elsősorban erős vezetés, pénzügyi stabilitás és jó képzési lehetőségek jellemzik a vállalatokat, miközben ők jó fizetést és biztos állást keresnek. „A munkaerőhiány erősödése nagy felelősséget helyez a cégek vállára: ahhoz, hogy itthon tartsák a tehetségeket, meg kell adniuk, amit a munkavállalók várnak, vagyis fokozatosan magasabb bérekre van szükség” – emelte ki Baja Sándor. (Persze lehet, hogy ez nem lesz elég, a tehetséges munkaerőért folytatott harcban új fegyvereket kell bevetnie a vállalatoknak.)

Fizetésemelést kérnek a kollégák? Akkor rossz a vezető
Több mint egymillió alkalmazottat kérdezett meg a Gallup Intézet egy felmérésben arról, hogy mire van szükségük a legtehetségesebbeknek a munkahelyüktől. A kutatás eredményei szerint a tehetséges dolgozóknak elsősorban kiváló vezetőkre van szüksége. Egy jó közvetlen munkahelyi főnökre.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo