A munkakerülő főnököt nehéz lebuktatni

Vannak  rossz vállalati vezetők, akik a távolságtartással, indulatos magatartásukkal, erőszakosságukkal ártanak a cég érdekeinek. Mások azzal, hogy konformisták, nem kockáztatnak, nem állnak ki embereikért. Legalább ilyen ártalmasak azokban azok, akik egyáltalán nem vezetnek - s erre a legnehezebb rájönni.

A szakirodalom sokat foglalkozik a rossz menedzserekkel a kormányokban, az üzleti vagy a tudományos világban. Írnak arról, milyen károkat okoz környezetében a törtető és a szkeptikus, az alkoholista, az önimádó és a nőfaló vezető.

Sokkal kevesebb szó esik viszont egy további, egyáltalán nem ritka fajtáról: arról a vezetőről, aki megkapja ugyan a rangját, illetményeit - de nem tölti be feladatát.

Kép: Pixabay

Ez a menedzser pszichológiailag végig távol marad az alárendelt kollégáktól. Olyan szerepet játszik, mint valaki, aki kiveszi a pénzt a vállalatból - és nem tesz ezért bele semmit.

Felületesen nézve persze nem lehet jobb, mint az olyan főnök, aki nem hajtja, kritizálja szüntelenül munkatársait, de a felmérések mást mutatnak.

Egy közelmúltban, ezer dolgozó megkérdezésével készült amerikai kutatás szerint azok igenis fontosnak tartják, hogy munkájuk során érezzék főnökük jelenlétét, figyelmét sőt: kevésbé aggasztják őket a menedzser negatív tulajdonságai, mint az, ha egyáltalán nem tölti be szerepét.

A kérdés annál fontosabb, ha tudjuk, milyen távolabbi kihatásai vannak a vezetők különböző magatartás-formáinak.

A konstruktív vezetési stílus pozitívan befolyásolja az alkalmazottakat, ám ennek hatása viszonylag rövid.

A destruktív vezető sokat ront a munkahelyi légkörön, ez azonban kb. fél évig hat negatívan. Az előbbiekkel ellentétben a “távollévő”, a vezetést nem gyakorló menedzser káros hatása a vállalat teljesítményére két éves időszakra is kiterjedhet.

Tavaszi fáradtság a munkahelyen? Tegyünk ellene
Kimerítő tél van mögöttünk, rég tapasztalt extrém hideg februárral és márciusi lehűléssel. A szürkeséget már szívből utáljuk, vágyunk a napfényre, és amikor végre megérkezik: alig bírunk reggelente felébredni, elalszunk munka közben, és hiába isszuk literszámra a kávét, nem bírunk felpörögni.
Egyidejűleg károsan befolyásolhatja a munkatársak egymáshoz való viszonyát, konfliktusokhoz, akár egészségi problémákhoz is vezethet.

A gyakorlatban azonban az ilyen vezetőkkel foglalkoznak a cégek a legkevesebbet... Azok tudniillik nem okoznak nyilvánvaló gondokat, mint az erőszakosság, az ital vagy a nőügyek.

Az ilyesmi fegyelmi, etikai eljárások tárgya lesz - de nehéz valakit felelősségre vonni azért, mert posztja ellenére nem vezet. Még akkor sem, ha alárendeltjei is felfigyelnek erre, akkor sem, ha munkájával, pontosabban annak hiányával több kárt okoz a vállalkozásnak, mint fegyelmi elé állított társai.

(Forrás: Harvard Business Review)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo