A megszűnő cégek harmada kényszertörléssel tűnik el

Idén, az első négy hónapban a cégbíróságok 4378 vállalkozás nevét húzták ki kényszertörléssel a céglistáról, 32 százalékkal kevesebbet, mint 2016 első négy hónapjában (6429). Az idei adatok is bizonyítják, hogy a korábbiaknál kevesebb alkalommal kell a bíróságoknak ehhez a jogi eszközhöz nyúlniuk; 2014-ben még több mint 31 000, 2015-ben mintegy 26 000, 2016-ban pedig 19 000 esetben. A 2012 augusztusában bevezetett jogintézmény hozzájárult a gazdálkodási fegyelem javításához – tájékoztat a feketelista.hu portál, amelyen a 14 közhiteles állami nyilvántartásnak csak az egyike a kényszertörölt cégek köre.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Fellebbezni nem lehet

Az elmúlt négy évben (2013–2016) megszűntnek nyilvánított 253 378 vállalkozásnak több mint harmadát, 91 615 céget ezzel a jogi eszközzel sikerült kiszorítani az üzleti életből. Korábban csak a fiktív, ismeretlen székhelyű céget lehetett rövid úton megszüntetni, minden más eljárás általában hosszadalmas felszámolási eljárásba fordult át. A kényszertörlés jogintézményének kiterjesztése óta a cégbíróságok a következő négy esetben rendelhetik el a cég kényszertörlését: Ha a törvényességi felügyeleti hatáskörében eljárva a bíróság a céget megszűntnek nyilvánítja; ha a cég a végelszámolást három éven belül nem fejezte be, és 30 napon belül nem terjesztett elő szabályszerű kérelmet a törlés iránt; ha a végelszámolás általános szabályaira történő áttérést nem hajtotta végre; ha a cég jogutód nélküli megszűnését előidéző ok következett be, és a végelszámolási eljárás lefolytatásának nincs meg a feltétele. A kényszertörlési eljárás megindításáról szóló végzés ellen fellebbezésnek, illetve felülvizsgálatnak nincs helye. Az eljárás tehát – a végelszámolási, illetve felszámolási eljárással ellentétben – visszafordíthatatlan folyamat. A kényszertörlési eljárás alá vont cég nem folytathat üzleti tevékenységet, a cég legfőbb szerve pedig nem dönthet a társaság további működtetéséről vagy átalakulásáról, ám a vezetők személyes felelőssége fennmarad; a hitelezők kérhetik a bíróságtól, hogy kötelezze őket a jogos követelések kiegyenlítésére. A céget bedöntő, felelőtlen vezetők, a kényszertörléssel nem menekülhetnek el a személyes felelősségre vonás elől. Az eljárás lezárásával a bíróság nem csak a céget törli a cégjegyzékből, egyidejűleg az egyedüli vagy a többségi befolyással rendelkező tagot is eltiltja a vezetői tisztségtől. Amennyiben azonban úgy ítéli meg, hogy a cég vagyona várhatóan fedezi a felszámolás költségeit, felszámolási eljárást rendelhet el.

Rekordokat döntögetnek a cégtörlések - Kép: SXC

Cégalakulások-megszűnések egyenlege

A feketelista.hu szerint kényszertörlési jogintézmény 2012. évi bevezetése nagymértékben hozzájárult a fiktív, életképtelen cégek kiiktatásához. A cégjegyzékből 2013 óta törölt 266 761 (közte 95 000 kényszertörölt) gazdasági társaság helyére 131 609 újonnan alapított társas vállalkozás lépett. Összességében: a gazdasági társaságok száma a 2014. március végi 596 628-ról 2017 márciusára 535 007-re csökkent. A kimutatásban szembetűnő, hogy ez idő alatt jelentősen nőtt a részvénytársaságok, és csökkent a korlátolt felelősségű társaságok súlya. 2014. március végén 6009 részvénytársaság szerepelt a cégjegyzékben, az idén már 6574. Ugyanezen idő alatt a kft.-k száma 416 954-ről 383 520-ra csökkent. 2013-ban még 158 980 betéti társaság neve szerepelt a cégjegyzékben, az idén már csak 130 450 bt. található a nyilvántartásban.

Honnan lehet megtudni, ha egy cég felszámolás vagy kényszertörlés alatt áll?
Bár a legfrissebb adatok szerint a csőd- és felszámolási eljárások száma nagyjából 20 százalékkal esett vissza 2015-ről 2016-ra, a végelszámolások száma viszont közel 10 százalékos emelkedést mutatott. Jogosan merül fel tehát az igény, hogy üzleti tárgyalásra készülve utánanézzünk az egyes cégeknek, hogy nem állnak-e véletlenül nemfizetési eljárás alatt, nem várható-e a cég jogutód nélküli megszűnése a közeljövőben.
Országos „kényszerstatisztika”

Az ország megyéinek és a jelentősebb gazdasági súllyal rendelkező településeinek „érintettségéről” részletes kimutatást állított össze a feketelista.hu (lásd a mellékelt táblázatot). Ebből kiderül, hogy tavaly az ország tizenkilenc megyéjében a bíróságok összesen 9167 céget kényszertöröltek, 44 százalékukat (3712) Pest megyében. A korábbi évhez képest hat megyében nőtt, a többiben viszont csökkent a kényszertörléssel megszűnt cégek száma. A legtöbb – Pest megyén kívül, 2013 óta napjainkig –, 3323 vállalkozás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tűnt el kényszertörléssel. Komárom-Esztergom megyében 3061, Hajdú-Biharban pedig 2617 vállalkozás volt kénytelen kivonulni a piacról. Tavaly Bács-Kiskunban feltűnően sok cég jutott erre a sorsra. Egy év alatt a megye 653 gazdasági társasága kényszerült ily módon távozni a gazdasági életből, csaknem kétszer annyi, mint 2015-ben (331). A 2016. évi összes kényszertörlési (19 406) határozatból 10 239 bírósági döntés a budapesti cégvilágot sújtotta. Ez a nagy szám így is jóval kisebb, mint a 2015. évi volt, amikor 15 098 társaság kényszerült „lehúzni a rolót”. Budapesten 2013 elejétől napjainkig összesen csaknem ötvenezer (49 855) cég kényszertörlésére került sor. A vidéki városokat tekintve feltűnően magas a debreceni cégvilág fogyása; 2013 óta a város 1517 társas vállalkozásának a neve tűnt el így a cégjegyzékből. Ugyanezen idő alatt Miskolcon 1284, Tatabányán 1276, Pécsen 1068, Szegeden 1025 céget kényszerített ki a bíróság a gazdasági szférából.

Ezek az adatok egyértelműen jelzik egy-egy közigazgatási körzet üzleti morálját, ezekre a cégekre érdemes kiemelt figyelmet fordítani - írja a feketelista.hu. 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo