A legnagyobb magyar startup programot indítja a Széchenyi Alapok

A Széchenyi Alapok 10 milliárd forintos keretösszeget juttatna a hazai startup vállalkozásoknak inkubátorokon és akcelerátorokon keresztül.

Az szta.hu/felhivas weboldalon közzétett felhívás szerint első körben legfeljebb 1,5 milliárd forintos tőkeinjekciót kaphatnak olyan befektetők, akik magántőke forrást is fel tudnak mutatni és már számottevő eredményeket értek el induló vállalkozásokkal.  A szakmai partnerek kiválasztása során a fenntarthatóságot és az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) szempontrendszert is pozitívan értékelik.

Nemzetközi tapasztalatok szerint a gazdaságban a nettó munkahelyteremtés nagy részét a korai fázisban lévő vállalkozások generálják. A technológiai szektorban minden munkahely újabb öt pozíciót hoz létre. Felmérések szerint ahogy nő a startup ökoszisztéma mérete, úgy hatványozódik a gazdasági hatása. Ugyanez fordítva is igaz, ha a gazdaság startup vállalkozásokat veszít, akkor gazdasági hatásban többet veszít, mint más vállalkozások esetében. Éppen ezért bír nagy jelentőséggel a magyar gazdaság újraindításában az a startup program, amelyet most a Széchenyi Alapok indít.

Az alapkezelő összesen 10 milliárd forintot szán a kiválasztott inkubátorok és akcelerátorok feltőkésítésére, amelyből egyenként 300 millió és 1,5 milliárd forint közötti befektetést kaphatnak a majdani partnerek. „Nagyra   értékeljük   a   hazai   inkubátorok   és akcelerátorok gazdaságban betöltött szerepét és a magyar startup vállalkozások   sikere   érdekében   kifejtett   szakmai   tevékenységét. Meggyőződésünk, hogy a hazai startupok-ba való befektetés elsősorban azokkal partnerségben lehet hatékony és sikeres, akik a frontvonalban nap, mint nap dolgoznak e vállalkozások sikeréért és ezáltal a korai fázisú vállalkozások igényeit illetően a legtöbb tapasztalattal bírnak.” - mondta Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.

Nagy jelentőségű a magyar gazdaság újraindításában az induló startup program

Az eddigi teljesítmény a belépő

Az alapkezelő olyan hazai inkubátorok és akcelerátorok jelentkezését várja, akiknek az eddigi piaci teljesítménye megfelel a tárgyalási feltételeknek. Az üzleti tervet a jelentkezéskor elég sarokszám szinten bemutatni, csak a tényleges befektetési tárgyalások megkezdésekor van szükség a részletes és kölcsönösen elfogadott üzleti terv kialakítására. A lehetséges partnerek számát tekintve nincs előzetes korlát: az érdeklődők száma és minősége dönti el, hogy az alapkezelő ténylegesen hány csapattal köt szerződést.

Számít a felelős működés

A kiválasztási folyamatban a Széchenyi Alapok fenntarthatósági igazgatósága mellett szakértőként a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány is közreműködik annak érdekében, hogy felmérjék, milyen fenntarthatósági és ESG szempontok érvényesülnek a leendő partnerek szakmai tevékenységében, illetve mennyire kívánják ezeket figyelembe venni a startup program partnereként.

Több mint tőke

A Széchenyi Alapok startup programjában a pénzügyi tőke mellett kiemelt szerepet játszik a tudásbeli és kapcsolati tőke is. A kiválasztott inkubátorok és akcelerátorok szakértelmet, kapcsolatokat és piaci intelligenciát is nyújtanak, hogy elősegítsék a korai fázisú vállalkozásokba fektetők sikerességét. Nemcsak a növekedés mértékét, hanem a módját is fontosnak tartják. Tőkét és szakmai támogatást kaphatnak olyan vállalkozások is, amelyeknek a szerepvállalása túlmutat a puszta pénzügyi sikereken, és a fenntarthatóság, illetve a társadalmi felelősségvállalás jegyében is megfogalmazzák hosszú távú üzleti céljaikat.

Az alapkezelő 2021. 08. 31-ig várja a szakmai partnerek jelentkezését; a programban való részvétel részletes feltételei az szta.hu/felhivas honlapon találhatóak meg.

(x)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo