A leggazdagabb emberek listája - ki áll a második helyen?

Az idei évben világszerte tapasztalt drasztikus gazdasági visszaesés nem tükröződött a technológiai részvényeken. Emiatt a legismertebb vállalatok alapító-vezetőinek a vagyona ugrásszerűen nőtt. Így a leggazdagabbak rangsora idén folyamatosan változott. Most elindult a találgatás, hogy ki áll a második helyen.

A cikk eredetileg laptársunk, az Mfor.hu oldalán jelent meg. 

Korábban hosszú évekig végtelenül unalmas volt a legvagyonosabb emberek listájának élmezőnye, hiszen egyrészt Bill Gates sokáig uralta az ilyen összeállításokat, másrészt az őt közvetlenül követők is állandó résztvevők voltak, legfeljebb egyes szereplők kicsit előrébb léptek mások néhány pozíciót rontottak. Az elmúlt néhány évben a technológia részvények szárnyaltak, ami idén még kontrasztosabb volt, hiszen a népszerű vállalatok közül sok a járvány ellenére is folyamatosan új rekordokat ért el, miközben a klasszikus nagyvállalatok számottevően veszítettek értékükből.

Egykor Bill Gate vagyona volt az etalon, ma már Bezos a király

A vállalati részvények értéknövekedése révén például már 2017 őszén megingott Bill Gates vezető pozíciója, majd 2018-ban a Forbes összeállításában már Jeff Bezos került az élre. Akkor a lap 112 milliárd dollárra becsülte a vagyonát, amivel napjainkban a dobogóra sem férne fel. A lap online kiadása egy real time listát is közöl, ott az Amazon alapítója november 24-én 181,4 milliárdos vagyonnal szerepel. Ugyanakkor a Microsoft alapítója csak a harmadik helyen található ebben a rangsorban, a Forbes szerint 119 milliárd dollár felett diszponál Bill Gates. A médiavállalat tavasszal megjelentetett kiadványában egyébként mind Bezos, mind Gates neve mellett jóval kisebb összegek szerepeltek, az Amazon főnökének akkor 113 milliárdot becsültek, míg a Microsoft alapítójának 98 milliárdosra tették a vagyonát.

(fotó: Charles Tsevis/flickr)

Ekkor a harmadik helyre a francia luxusbirodalom az LVMH főtulajdonosa, Bernard Arnault került, míg a dobogóról éppen csak lecsúszott egy másik állandó szereplő Warren Buffett, a legendás tőzsdei befektető. Az első 10-ben ekkor az Oracle alapítója, Larry Ellison, a Zara divatlánc tulajdonosa, a spanyol Amancio Ortega, Mark Zuckerberg (Facebook) és a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncának, a Wal-Mart alapítójának, Sam Waltonnak az örökösei (Jim, Alice és Rob Walton) szerepeltek.

A Tesla száguldása a milliárdosok listáján is látszik

Bár kisebb különbségek voltak, de hasonló neveket és sorrendet mutatott ekkoriban a Bloomberg által összeállított rangsor is, amelyen az év elején például az egyik legismertebb milliárdos influencer, a Tesla és a Sapce X alapítója Elon Musk még csak a 35. helyen állt. Azóta viszont többek között vele is nagyot fordult a világ. Az elektromos autók terén úttörőnek számító vállalat részvényei 2019 december 31-én 83 dolláron zártak, míg most kedden (2020 november 24.) már 555 dollárt értek. Hogy ez a masszív árfolyamemelkedés mennyire indokolt, vagy esetleg irreális azon az elemzők is vitatkoznak, mindenesetre tény, hogy a közel 700 százalékos megugrás visszatükröződött Musk vagyonában is.

Ahogy a Tesla árfolyama napról-napra emelkedik (kedden például 6,4 százalékkal ugrott meg), úgy lépkedett előre a milliárdosok rangsorában az alapító. A már emlegetett real-time Forbes listán kedden reggel a negyedik helyre tették, míg a tőzsdezárást követően a szaklap már a dobogó alsó fokára helyezte. Ezzel megelőzte a sokáig megközelíthetetlenül gazdagnak számító Bill Gates-t is. Ebben a sorrendben is Jeff Bezos áll az élen, míg őt a francia Bernard Arnault követi.

A techcégek tulajdonosai egyre csak gazdagodnak

A techcégek már emlegetett szárnyalása abban is tükröződik, hogy a „hagyományos iparágban” működő vállalatok tulajdonosai folyamatosan kopnak ki. A top 10-ben így a korábban is ott szereplő Mark Zuckerberg és Larry Ellison mellet a Google két alapítója, Larry Page és Sergey Brin is megtalálható.

Az aktuális árfolyamok alapján a Microsoftot vezérigazgatóként sokáig vezető Steve Ballmer a rangsor 12. helyéig tudott előrelépni, a kínai internetes milliárdos az Alibaba fő tulajdonosa, Jack Ma pedig a 17. lett. Míg MacKenzie Scott, aki vagyonának nagy részét a Jeff Bezostól, az amazon.com alapítójától történt válása révén szerezte a Forbes szerint a világ 19. leggazdagabb embere.

Van, ahol Musk már a második

A Tesla fent emlegetett száguldásának révén a Bloomberg aktuális adatokat feldolgozó listáján Elon Musk még előrébb van. A médiaholding rangsorában ugyanis már kedd reggel a második helyre tette az influencer milliárdost, megelőzve a Microsoft alapítóját. Szerintük a hétfő esti tőzsdezárást követően 127,9 milliárd dollárra növekedett Must vagyona (ami kedden egyébként tovább emelekedett a Tesla részvények szárnyalásának köszönhetően). Ezzel szerintük túlszárnyalta Bill Gates tulajdonát, amit 127,7 milliárd dollárra becsültek. Elon Musk vagyona idén több, mint 100 milliárd dollárral nőtt.

(Flickr/Web Summit)

Musk előrelépése egyébként bizonyos szempontból mérföldkőnek számít, hiszen a Bloomberg listáján Bill Gates korábban soha nem szerepelt a második pozíciónál hátrébb. Ahogy a Forbes esetében, úgy ezen a listán is évekig ő volt az első, majd miután Jeff Bezos maga mögé utasította, a második pozíciót őrizte évekig. A lap szerkesztői mindehhez azt is hozzáfűzik, hogy Gates 127,7 milliárd dolláros vagyona sokkal magasabb lenne, ha az évek során nem adakozott volna ennyit számos jótékony célokra. 2006 óta ugyanis a Melinda és Bill Gates alapítványnak több mint 27 milliárd dollárnyi Microsoft részvényt juttatott, amelyek az informatikai vállalat árfolyamának növekedése miatt azóta jóval nagyobb értéket képviselne.

A Bloomberg listáján a negyedik leggazdagabb ember Bernard Arnault, a francia Moët Hennessy Louis Vuitton (LVMH) elnöke 105 milliárd dollárral. Őt a Facebook-alapító Mark Zuckerberg követi 102 milliárd dollárral, a hatodik helyen pedig Warren Buffett áll 86,8 milliárd dollárral.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo