A kutyának sem kell több mint nyolcszáz dohánykoncesszió?

2013. szeptember 03. kedd - 12:05 / piacesprofit.hu
  •    

Elképesztő számot tett közzé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely augusztus végén több mint nyolcszáz településen nyilvánította eredménytelennek a nemzeti trafik megnyitására kiírt pályázatot.

Nem túl népszerű a koncesszió – Kép: MTI, Fotó: Mészáros János

Összesen 876, zömmel kistelepülésen nyilvánította eredménytelennek a dohánykereskedelmi koncesszió megnyitására kiírt pályázatot augusztus végén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A szám azért megdöbbentő, mert még a pályázatok harmadik körében is mindössze 180 jogosultságot hirdettek meg 162 településen. A minisztérium közleménye szerint a pályázat azért vallott kudarcot több mint nyolcszáz esetben, mert a május 2-án (második körben) kiírt koncessziókra egyáltalán nem nyújtottak be pályázatot.

Az eredménytelen pályázatok listáját itt találhatja.

Ezekben a körzetekben lehet, hogy csak év végén nyílik meg az új dohánybolt, már ha egyáltalán lesz trafik. A körzetekben élők addig dohányáruk nélkül maradnak, a régi kereskedelmi egységeknek ugyanis júliusban be kellett szüntetniük az elárusítást. Addig is az önkormányzati képviselő-testület javaslatára jelölik ki az ideiglenes árusítókat az ellátatlan területeken. A jelek szerint azonban ezek az árusítóhelyek nem is lesznek annyira átmenetiek.

Az érdeklődés hiánya elsősorban a törvényi szabályozás visszásságaiból fakad. A trafiktörvényben ugyanis a koncessziót elnyerő pályázóra szigorú szabályok vonatkoznak a Nemzeti Dohánybolt kialakítására, felszerelésére és üzemeltetésére nézve. Maga a koncessziós díj sem olcsó mulatság, hiszen évi nettó százezer forintot (a kétezer lakos alatti kistelepüléseken) nem könnyű kigazdálkodni a várható alacsony forgalomból. Így még a megemelt árrés és az egyéb kereskedelmi lehetőségek mellett sem túl csábító az ilyen községekben trafikot nyitni.

Bővítgették a trafiktörvényt

A tavaly szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján lett állami monopólium a dohánytermékek kiskereskedelme 2013. július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhető koncesszió. A jogszabály nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.

Az eredeti törvényt tavaly decemberben módosították, e szerint lottót és sorsjegyet is árulhatnak a dohányboltok. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. január 16-án javasolta, hogy a trafikokban a dohánytermékek, dohányterméket kiegészítő termékek és szerencsejáték termékek mellett hírlap, ásványvíz, égetett szesz, kávé, energiaital és üdítő is kerülhessen a polcokra. Az erről szóló előterjesztést már elfogadta a parlament.

Régiós összevetésben is a legszigorúbb és a legkevésbé rugalmas a magyar trafiktörvény, azaz a dohányáruk forgalmának kiskereskedelmi szabályozása. A magyar jogszabály sokban hasonlít az osztrák példára, de jóval kevésbé rugalmasabb annál, például a dohányforgalmazó automaták engedélyezésében. A forgalmazás állami monopóliummá válásával azonban várhatóan a feketepiac részesedése tovább növekszik majd 2013-ban.

Feliratkozom a(z) Piac & marketing téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek