A kkv soha nem nyaral

A hazai vállalkozásokra szinte egyáltalán nem jellemző az időszakos leállás. Ha mégis beiktatnak egy kis szünetet, az jellemzően maximum egy hétig tart, és többnyire az egész céget érinti.

Az természetes, hogy a munkavállalók szabadságra mennek, de mi a helyzet a cégekkel? A K&H kutatásából kiderül, hogy az időszakos leállás jelenleg nem annyira elterjedt a hazai cégek körében, hiszen mindössze minden tizedik vállalkozás nyilatkozott arról, hogy több évre visszamenőleg rendszeresen beiktat szünetet a cég működésébe.

Ezzel szemben a túlnyomó többségnél (82%) még nem volt erre példa, sőt, a jövőbeni tervek között sem szerepel, hogy valamilyen ok – például karbantartás vagy egységes szabadságolás – miatt bizonyos időre leállna a cég.

A kutatás rávilágít arra is, hogy azon vállalkozások, amelyeknél volt már leállás, leginkább az jellemző, hogy olyankor az egész cég bezár (67%). A leállások hossza jellemzően maximum egy hét (43%), de a cégek egy része (14%) egy teljes hónapos szünetet is beiktat. Ha megnézzük az egyes hónapokat, az látszik, hogy elsősorban júliusban és augusztusban „nyaralnak” a cégek, illetve a téli ünnepek idején, azaz decemberben találkozhatunk még időszakos leállással.

A kutatásból kiderül, hogy az időszakos leállás nagymértékben összefügghet a cég dolgozóinak szabadságával, ugyanis a munkatársak túlnyomó része nyáron, azon belül is a főszezonban, azaz júliusban és augusztusban megy hosszabb időre nyaralni.

A cégek túlnyomó többsége (89%) leállás nélkül igyekszik megoldani a nyári szabadságolásokat, mert feltehetően nem engedhetik meg maguknak az üzletfolytonosság megszakítását.
A szabadságolást tekintve a június és a december még a legkedveltebb hónapok , míg a legkevésbé felkapott hónapok a március, április és a november.

Ez utóbbi hátterében feltehetően az áll, hogy ezekben a hónapokban mindig meg van az esély egy-egy hosszú hétvégére a nemzeti vagy szezonális ünnepeknek köszönhetően, amelyek kellemes felüdülést jelentenek a dolgos hétköznapokban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo