A generációváltás az utolsó kihívás?

2019. május 30. csütörtök - 07:30 / piacesprofit.hu
  •    

Hiszem azt, hogy Magyarországon megfelelő szakértelemmel, kitartó és becsületes munkával lehet akár évtizedeken keresztül jól működő, értékes céget építeni. Nem könnyű, de lehet. No de mi lesz azután, hogy sikerült?

Kelemen Viktor

Kelemen Viktor

Az elmúlt évtized fejlődő gazdasági környezete, a fizetőképes kereslet kedvező körülményeket teremtett az értékes vállalkozások építéséhez. Persze ettől még nem lett könnyű, de ha valaki rendelkezett a megfelelő tudással, belefektette, amit kell, és meghozta a szükséges áldozatokat, akkor mára egy sikeres kis- vagy középvállalkozása lehet. Jellemzően 55-60 éves korára tapasztalt, elismert és büszke cégtulajdonos. De mi jön ezután? Mert nem csinálhatja a végtelenségig. Azért dolgozott és hozott áldozatokat eddig, hogy meglegyen, amire szüksége van, és 60 fölött már jöhessen a család és a pihenés. Át kell tehát adni a stafétát. A legtöbb esetben nincs családon belül megfelelő ember a folytatásra, így a cég eladása lehet a megoldás.

És ekkor kerülnek felszínre olyan kérdések, melyekre eddig senki nem gondolt. Ugyanis ekkor már nem a tulajdonos szemével kell nézni a céget, hanem a vevő szemével. Az pedig egy egészen más szemszög.

Az alapfelállás, hogy a régi tulaj mindent tud a cégről, a vevő viszont semmit. Éppen ezért a vevő számára óriási a kockázat, amit a tulajdonosnak, ha el akarja adni a cégét, csökkentenie kell. Mik ezek a kockázatok?

  • Hogyan reagál a piac és az ügyfelek a tulajdonosváltásra? Maradnak az ügyfelek?
  • Esetleg az üzleti siker a volt tulaj személyéhez volt kötött?
  • Mennyire volt ő mindennek a központja? Mindenben ő volt a döntéshozó? Delegált felelősségi köröket?
  • Van deklarált stratégia? A kollégák ismerik és követik?
  • Maradnak-e a munkavállalók az új tulajdonossal?

De mindezeken túl a legfontosabb, hogy vannak-e csontvázak a szekrényben.

Kép: Pixabay

Kép: Pixabay

Talán érdekes, de jó példa, ha egy használtautó-eladáshoz hasonlítjuk az esetet, amikor is a kérdés az, hogy a régi tulaj csak a sofőr volt, aki vezette az autót, vagy egyben a motor is? Mert ha eladáskor a motor is kikerül az autóból, akkor az új tulaj nem sokra megy majd vele.

A vevő számára tehát a legfontosabb az átláthatóság, tervezhetőség és a bizonyosság. Annál többet ér számára a cég, minél kisebb kockázatot jelent. Ezt kell tehát a tulajdonosnak biztosítania. De hogyan?

Csak egyféle megoldás létezik. Kell egy rendszer, ami deklaráltan és bizonyíthatóan szabályozza a cég működését, és biztosítja az átláthatóságát és a kontrollt.

Hogyan kell szabályozni a céget? Először is azt kell megértenünk, hogy a cég megfelelő teljesítményéhez a különböző osztályok (pl. beszerzés, gyártás, értékesítés, raktár ás logisztika, adminisztráció, pénzügy stb…) összehangolt működése szükséges. A működést így egy összetett folyamatként kell értelmezni, mely részfolyamatokból, azon belül eljárásokból és feladatokból áll össze. Ezeket deklarálni kell, és a szabályozást ezek alapján felállítani. A munkavállalók számára pedig pontos feladat- és felelősségköröket kell meghatározni. Sőt, hogy a tulajdonos ne a motor legyen, minél több felelősségi kört kell delegálni a különböző pozíciókhoz

A generációváltás adózási szempontból is nagy falat
Az adóhatósági berkekben terjed egy mese egy ifjú örökösről, aki jóhiszeműen azokat a mappákat is átadta az adóellenőröknek, amiket a nemrég elhunyt elődje, nem a NAV vizslató szemeinek szánt. Ez is mutatja, hogy a generációváltás adózási szempontból is komoly kockázatokat tartogathat – hívta fel a figyelmet Vigyikán Gergely okleveles adószakértő.

A folyamatok deklarációjából és a munkakörökhöz delegált felelősségi körökből a vevő látja majd, hogy a cég működése nem függ a tulajdonos személyétől, és gyorsan megbizonyosodhat arról, hogy a munkavállalók a szabályozott folyamatok alapján végzik a munkájukat. Ha dokumentáljuk azt is, hogy a piaci változások, vevői igények és visszajelzések és a saját méréseink alapján évente felülvizsgáljuk a folyamatainkat, a szolgáltatásainkat vagy termékeinket, és az eredményesség javítása érdekében a szükséges változtatásokat megtesszük, akkor a vevő számára látható lesz, hogy a cégünk egy tudatos, ésszerű és realista vezetéssel rendelkezik, tehát kisebb az esélye, hogy csontvázat talál majd a szekrényben.

Így tudjuk tehát csökkenteni a vevői kockázatokat, és ezzel növelni a cégünk értékét. A feladat mégsem könnyű, mert nehéz mindenre gondolnunk. Ehhez azonban van segítségünk, mégpedig a Vállalati Minőségirányítási Rendszer szabvány (ISO9001), mely útmutató a vállalatunk minőségi irányításához. Pontosan le van írva benne, hogy hogyan építsük fel a rendszerünket. Alapja a józan ész, alapelvei a folyamatszemlélet, elkötelezettség, kockázatalapú gondolkodásmód, fejlesztés, vevőközpontúság, kapcsolatkezelés, bizonyítékokon alapuló döntéshozatal és vezetői szerepvállalás. Rendszerbe fogja tehát a teljes vállalatirányítást. Persze még így sem könnyű a feladat, és jó eséllyel szakember segítségét kell az elején igénybe vennünk. Ellenben, ha a cégünknél bevezettük a szabványt, akkor lehetőség van annak tanúsítására, és az így kapott tanúsítvány a világ bármely részéről érkező vevő számára garanciát jelent a cégünk megfelelő működésére. Ez tehát az a megoldás, amivel a vevői kockázatok minimalizálhatók, és a cégünk értéke maximalizálható.

Persze célszerű a rendszert minél előbb bevezetni, hiszen ez számunkra is ugyanazokat az előnyöket jelenti az évek során, mint majdan az új tulajdonos számára, így miért ne használnánk ki mi magunk az előnyöket.

Végül a használt autónkat sem az eladás előtt újítjuk fel az új tulaj számára…

Szerző:

Kelemen Viktor

ügyvezető igazgató

Bureau Veritas

Alkotmány kell a családnak is
Ahhoz, hogy egészséges viszony alakuljon ki a család és a mai gazdasági kihívásoknak megfelelő vállalkozás között, a családnak meg kell tanulnia megszervezni önmagát, és ennek keretében meg kell teremtenie a megfelelő szabályozást is.

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek