A Facebookon vadásznak új piacokra a kkv-k

Elsősorban új piacokra vadásznak a hazai kis- és középvállalkozások - derül ki a Marketing112 és a Marketingesek Lapja legfrissebb felméréséből, amelynek keretén belül 2100 kis- és középvállalkozást, illetve azok vezetőit, továbbá egyéni vállalkozót, marketing döntéshozót kérdeztek meg a vállalkozásuk 2012-es évi marketingjéről, konkrét tevékenységéről és azok eredményeiről.

A nem reprezentatív felmérés szerint a megkérdezett vállalkozások 74 százalékánál még mindig a cégvezető foglalkozik a marketinggel. 2012-ben a vállalkozások marketingjének három fő iránya volt: Új piacok felkutatása (50%), új termék fejlesztése (49%) és meglévő ügyfelekkel való foglalkozás (39%). Ezt folytatva az idei évet is elsősorban az új, lehetséges piacok felkutatására szánják a kis- és középvállalkozások (71%). Döbbenetes mértékben erősítette meg pozícióját, a kis- és középvállalkozások online marketing eszköztárában a Facebook. A megkérdezettek 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 2012-ben üzleti célokra is használta a világ legnagyobb közösségi hálózatát, amelynek a lakosság közötti penetrációja ma már majdnem eléri a 43 százalékot.

Kkv marketing eszközök 2012-ben - Forrás: Marketing112

Pozitív fejlemény, hogy a korábbi évekkel ellentétben, 2012-ben már több vállalkozás vallotta, hogy 15 százalék felett költ a bevételéből marketingre. Ezzel egyetemben egy szakadék látszik kialakulni, mivel azok száma is nőtt, akik a bevételük csupán 5 százalékát tudják marketingre fordítani. Tehát kialakulóban az a helyzet, hogy vagy nagyon keveset tud egy kkv költeni vagy pedig egyre többet. A Marketing112 és a Marketingesek Lapja közös felmérése alapján a megkérdezett cégvezetők és döntéshozók ma már nem a hazai „guruktól” tanulnak (63%) a legtöbbet, hanem autodidakta módon könyvekből (75%) sajátítják el a számukra szükséges marketing ismereteket – bár ez a különbség még nem számottevő. Összességében, a korábbi évekhez viszonyítva a vállalkozások negatívabban nyilatkoztak az idei évi marketingjük eredményeiről. Saját honlapjukkal továbbra sincsenek megelégedve, és a vállalkozások harmada piackutatás nélkül reméli az eredményeket.

Tippek: így használjuk a közösségi médiát!
Hogyan lehetünk sikeresek a közösségi oldalakon folytatott marketingkommunikációnkban? Hogyan győzheti le egy kkv a multicégeket a fogyasztókért folytatott harcban? Ezekre a kérdésekre is válaszol a Piac&Profit marketing szakértője.
„A magyar kis- és középvállalkozások divatszerűen kezdték el üzleti célokra használni a Facebookot, de ez önmagában a cég hatékonyságára nézve nagy veszélyekkel is jár. Mondjuk ki: a Facebook könnyen függőséget okoz, és hamar azon kapjuk magunkat, hogy órákon keresztül csak „lájkolgatunk”, „kommentelgetünk,” amelynek még indirekt hatása sincs a cég fenntarthatóságára, eredményességére. A Facebook egy rendkívül jó PR felület, ahol közösségeket állíthatunk a saját márkánk mellé – bár ennek fordítottja is bekövetkezhet. Bár a következő 2 évben a reklámköltési torta 50-60 százalékát is elviheti a Facebook és a Google, a jövő mindenképpen az, hogy a Facebook céges népszerűsége csökkeni fog, maradnak a hirdetések és az lesz kifizetődő, ha a vállalkozások a nem-applikáción keresztüli megosztásokból származó vírusmarketing mellett kizárólag az e-mail címek jogszerű gyűjtésére törekednek és más csatornákon is megszólítják a célközönséget” – egészítette ki a kutatás eredményét Miklovicz Norbert, a Marketing112 kkv-marketingszakértője.

A megkérdezett cégeknek a 65 százaléka az elmúlt öt évben alakult. A válaszadó vállalkozások egyharmada öt évnél fiatalabb és két évnél idősebb, az egynegyede pedig az elmúlt két évben alakult. A gazdasági válság ellenére az elmúlt két évben nagyon sok cég alakult a kkv-szektorban. Sajnos, nagy részük tönkre is megy. Ezt igazolja, hogy a Coface Hungary 2012 közepén azt jelentette be, hogy tavalyhoz képest 30 százalékkal több felszámolást és 50 százalékkal több végelszámolást regisztrált.

A kkv-k marketing eszközeinek részletes megoszlása - Forrás: Marketing112

A 2010-es felméréshez képest a Facebook szerepe gyökeresen megváltozott, akkor a válaszadóknak még csak 56 százaléka használta a közösségi oldalt, ma már 70 százaléknál elsődleges marketingeszköz. Az e-mail- és a hírlevélmarketing továbbra is a csúcson van, alig pár százalékkal marad el a Facebook mögött, bár szerepük csökkent a közösségi média hatására: 2010-ben 79 százalékos volt a kitöltők közötti használata. Ezek mellett még a keresőoptimalizálás és a kattintás alapú hirdetések (Adwords, Facebook) töltenek be fontos szerepet a kkv-k marketingmixében. Meglepő a rendezvények előrenyomulása – bár meglátásunk, hogy a cégek felkészületlenek profi rendezvényt megszervezni, és olyan alapvető hibákat követnek el például, mint hogy exkluzív szintre pozícionált rendezvényt visznek alacsony kategóriás helyszínekre.

2012-ben a kis- és középvállalkozások az új piacok felkutatásával, illetve az új termékek és szolgáltatások fejlesztésével foglalkoztak a legtöbbet. A 2010-es évhez képest változást lehet tapasztalni. Már nem a meglévő ügyfelekkel való foglalkozás végzett az első helyen, hanem az új piacok felkutatása, illetve az új termékek és szolgáltatások bevezetése. A meglévő ügyfelekkel történő foglalkozás 2012-ben visszaesett a 2010-es felméréshez képest. Akkor a válaszadók 45 százaléka mondta, hogy azt tartja a legfontosabb marketingstratégiának, idén már csak a 39 százaléka.

Idén a kis- és középvállalkozók körében az önképzés járt az élen és csak utána következtek a hazai guruk. A 2012-es kutatás hasonló eredményeket mutat, mint a 2010-es. Ismét az önképzés került az első helyre a marketing után érdeklődők körében, és a hazai guruktól való tanulás csak utána következett. Míg 2010-ben 73 százaléka akart tőlük tanulni, idén már csak 63 százalék. Jó hír, hogy a válság ellenére vállalkozók, illetve a cégvezetők még mindig szívesen részt vesznek tréningeken, sok esetben válságkezelő hasznos információ, vagy a kapcsolati tőke építésének reményében

Találj újat, tartsd meg a régit! Vevőszerző tippek
Válság ide vagy oda, a cégeknek újabb és újabb ügyfelekre van szükségük. Összeszedtünk néhány olyan módszert, amely a szakértők szerint beválik. Az újkori technikák mellett a régebbi megoldásokat sem kell sutba dobni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo