A divat és az új impulzusok tartják lendületben az ingatlanpiacot

Év elején három-négy hétig visszafogottabb volt a kereslet, majd nyár közepéig emelkedő tendenciát mutatott az ingatlanpiac. 2017-ben új lehetőségek tárultak a magyarok elé, ezek állnak a háttérben.

Idén januárban arra számítottak a szakértők, hogy megáll vagy lelassul az ingatlanárak emelkedése, de ez nem történt meg. A piac júliusig folyamatosan élénkült, majd kicsit megtorpant. Ennek oka, hogy a tehetős többség elutazott nyaralni, a fizetőképes kereslet eltűnésével pedig érzékennyé vált a piac.

Kép: Pixabay

Gadanecz Zoltán, a GDN alapító-tulajdonosa szerint szeptembertől visszatértek az ügyfelek, és visszaállt az év korábbi szakaszában tapasztalt állapot. Ha ilyen jók maradnak a hitelkörülmények, további emelkedésre is lehet számítani. A szakértő kiemelte, a fokozatos növekedés egyrészt az ingatlanpiac megfelelő promótálásának és a már húsz éve elérhető lakástakarék pénztár népszerűsítésének is köszönhető.

„Azokat az embereket is kezdi érdekelni a lakástakarék, akik korábban egyáltalán nem akartak ingatlant vásárolni. A pénzügyi befektetések tulajdonképpen a béka feneke alatt vannak, kis hozamokat lehet elérni a meglévő készpénzekre, miközben a lakástakarék akár harminc százalékot is hoz. Az emberek elkezdtek befektetni, a pénzügyi tanácsadók pedig ráfeküdtek a pénznövelési forma köztudatba emelésére, népszerűsítésére” – magyarázta.

Gadanecz Zoltán felhívta rá a figyelmet, hogy a környező országokban mindössze öt százalék a lakástakarék hozama, mégis van rá kereslet. Minden jel arra utal, hogy a magyarok egyre mobilabbak, ha kell, költöznek a munkahelyük miatt és nem ragaszkodnak a szülőföldjükhöz.

Pörög az európai ingatlanpiac
A következő évek további bővüléssel kecsegtetnek a kelet-közép-európai ingatlanpiacokon. Pozitív fejlemény, hogy az átláthatóság kérdésében is sokat fejlődött a régió – hangzott el egy bécsi szakmai konferencián.
„Rengetegen rájöttek, hogy a várakozás nem megoldás, inkább családostul elköltöznek. A növekedésnek ez a hozzáállás kiváló alapot ad” – mondta.

Szintén lendített a piacon, új impulzus a magyaroknak az Otthonteremtési Közösség néven induló lakástakarékpénztár is, hiszen évtizedek óta nem jelent meg a magyar piacon új állami termék. 2017-ben még nagyobb divattá vált az Airbnb is, amely bár könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnik, nem feltétlenül az. Oda kell adni a kulcsot a vendégnek, meg kell vetni az ágyat, sokat kell dolgozni vele, igaz, többszörös a jövedelem, amit el lehet vele érni egy albérlethez viszonyítva.

„Nagyon könnyű utazni, Budapest a fapados repülőjáratok székhelyévé kezd válni, könnyű minket megközelíteni. A város olcsó, érdekes, jó a promóciója, ezért a külföldieket érdeklik a rövidtávú szállásopciók is. A divat nem múlik el, hanem erősödni fog, ennek köszönhetőek többek közt a belvárosi áremelkedések is” – nyilatkozott Gadanecz Zoltán.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo