A cégeknek is tennie kell a fenntarthatóságért

Közel 20%-os munkanélküliség a fiatalok körében, 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik évente, hazánkban már most érezhető a 2050-re prognosztizált 2°C-os felmelegedés. Ezek olyan tények, melyek a hosszú távon és felelősen gondolkodó vállalatokat azonnali cselekvésre kell, hogy ösztönözzék. Az üzleti szektornak pedig már vannak megoldásai.

Kép:Flickr

"A tudomány állásfoglalása egyértelmű és már túl vagyunk azon, hogy kételkedjünk; már tudjuk, hogy nagy a baj. Az éghajlat változik. De sem az üzleti világ, sem a kormányok nem tudnak egyedül szembe nézni ezzel a kihívással - együtt kell ezen dolgoznunk. Azt gondolom, hogy az üzleti szféra képes a változások élére állni és olyan megoldásokat kidolgozni, véghezvinni, amelyek segítenek a társadalmunknak egy alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságba való egyre sürgetőbb átmenetben. Egy ambiciózus klíma cselekvési terv a legnagyobb gazdasági lehetőség az üzleti szféra számára a közeljövőben." - hangzott el Peter Bakker az Üzleti Világtanács (WBCSD) elnökének előadásában.

Bakker most először látogatott Magyarországra, hogy találkozzon azokkal a vállalatvezetőkkel, akik változásvezetőként élére állnak a magyarországi programnak. Látogatásának különös hangsúlyt ad, hogy a világ már most a decemberi Párizsi klímacsúcsra figyel, ahol a WBCSD elnökeként több, mint 200 globális tagvállalatát és számos lokális tagszervezetét maga mögött tudva képviseli az üzleti világot a tárgyalásokon.

Nézzünk szembe vele, mi vár ránk
Hatodik alkalommal rendezte meg a Piac & Profit 2015. november 18-án a Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferenciát, amelyen a civil és üzleti szféra képviselői gyűlnek össze, hogy közösen keressenek megoldást a problémákra. Hatodszorra hívtuk össze a felelősen gondolkodó embereket Magyarországon, hogy megvitassuk, hol tartunk mi, magyarok tetteinkkel a fenntartható fejlődés, vagyis élhető világunk fennmaradása érdekében. Idén a konferencia fókuszában az új globális fenntartható fejlődési program, a rendkívüli mértékű migráció és a klímaváltozás összefüggései álltak. A téma nagy gondolkodói, többek között László Ervin, Juhász Árpád és Ürge-Vorsatz Diana mellett az üzleti szektor szereplői is elmondják, mit tesznek a fenntartható fejlődés érdekében mindennapi üzleti és emberi tevékenységeikben. Az előadások összefoglalóit itt megtalálja.
"Nem csak a konkrétan összegyűjtött üzleti megoldások, valamint a csatlakozott vállalatok gyakorlatainak eredményei mozdítják elő a fenntarthatóságot, hanem önmagában az Action 2020 program folyamata. Hiszen annak alapja a párbeszéd, a közös gondolkodás, a látókörbővítés, továbbá a szokásos üzletmenet folyamatos megkérdőjelezése." - emelte ki Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója, az Action 2020 munkacsoport vezetője a szervezet által szervezett találkozón.

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) hisz abban, hogy a hatásos fenntarthatósági megoldások pozitív változáshoz vezetnek, és amelyek elindítói és megvalósítói fontos változásvezetők. A csatlakozott cégek közül öten vettek részt az eseményen megrendezett panelbeszélgetésen mindannyian hangsúlyozták, hogy a "szokásos üzletmeneten túlmutató" megoldásokat találni elég nagy befektetés, mind időben, mind erőfeszítésben, de mindez megtérül, hisz új energiák, kreativitás szabadul fel és olyan új megoldások születhetnek, amelyek a vállalatot határozott versenyelőnyhöz juttathatják a piacon.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo