A befektetőknek a startupok a kedvencei

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) negyedéves jelentése szerint 2015 harmadik negyedéve során 20 kockázati és magántőke-befektetés zárult le eredményesen, ami enyhe növekedést jelent az előző negyedévhez képest. A negyedév során eszközölt 18 kockázati tőke tranzakció összértéke 1,8 milliárd forintot tett ki, miközben négy társaságból sikeresen szálltak ki a befektetők.

Kép: Pixabay

2015 harmadik negyedéve során 18 kockázatitőke-befektetést és két magánbefektetést zártak le a magyarországi kockázatitőke-alapok, ami az előző negyedévi 17-hez képest enyhe növekedést jelent. A kockázati tőkebefektetéseken túl ebben az időszakban két magántőke (private equity) tranzakció is sikerrel zárult, ezek értékét azonban a befektetők – mivel üzleti titoknak minősül – nem közölték. A 18 kockázati tőke-befektetés összértéke 1,8 milliárd forintot tesz ki. A befektetések átlagértéke meghaladta a 100 millió forintot, 6 befektetés esetében a befektetett összeg ennél nagyobb, 12 esetben ez alatti volt, a befektetések értéke a 25 és 208 millió forint közötti sávban mozgott.

Tüske Balázs, a HVCA elnökségi tagja, az EY partnere szerint, bár a harmadik negyedévben az előző évhez viszonyítva a tranzakciós érték valamelyest csökkent, várható, hogy 2016-ban a magántőke aktivitása emelkedik és több nagyobb méretű tranzakció történik a magántőke piacon, akár a magyar piacon még nem jelenlévő szereplők részvételével és korábbi befektetések lezárásával.  A JEREMIE alapok és az SZTA várhatóan továbbra is egy biztos alapot adnak a korábbi fázisú befektetéseknek, amelynek időzítése az új JEREMIE források rendelkezésre állásától is függ.

Túlsúlyban az új befektetési célpontok és a startupok

A lezárt tranzakciók értékének 60 százaléka áramlott új befektetési célpontokhoz, a többi esetben folytatólagos tőkeinjekciók formájában került a tőke kihelyezésre, tehát olyan társaságokhoz folytak be ezek az összegek, amelyeket a befektetők további finanszírozásra is érdemesnek találtak. Az előző negyedévekhez hasonlóan tovább nőtt a legkorábbi fázisú cégekbe (startupokba) áramló kockázati tőke aránya: míg az év első negyedében a befektetett kockázati tőke értékének 51, a másodikban 57, addig a harmadik negyedévben 80 százaléka áramlott ezekhez a társaságokhoz. A fennmaradó közel 400 millió forint tőkén az ún. növekedési fázisban lévő vállalkozások osztoztak.

A negyedévben több alapkezelő is aktív volt, összesen  9 alap helyezett ki tőkét a vizsgált időszakban. A legnagyobb összértékben tőkeállományt kihelyező alap egymaga mintegy 900 millió forintot fektetett be.

A legtöbb kockázati tőkét bevonzó három ágazat – az üzleti és ipari termékek, a fogyasztói szolgáltatások, valamint az üzleti és ipari szolgáltatások – a teljes tőkemennyiség 79 százalékát kötötte lel. Ezzel az idei évben eddig a legtöbb kockázati tőkét az üzleti és ipari szolgáltatások (2,5 milliárd), az élettudományok (1,7 milliárd) és a fogyasztói szolgáltatások (1,1 milliárd) területe mozgósította, hasonlóan a 2014-es évhez. Ebben a negyedévben is sor került négy befektetés lezárására. Az exitek közül három az üzleti és ipari termékek, egy pedig a pénzügyi szektorban zajlott le.

Kipukkad-e a startup-lufi?
Másfél évtizede, 2000-ben kipukkadt a dotkom-lufi, s az e-kereskedelem túlértékelt, minimális pénzforgalmat generáló cégei egy szempillantás alatt elértéktelenedtek, és csődbe mentek. Lehet, hogy most újabb luftballont fújnak a Szilícium-völgyben, ahol több mint 115 induló vállalkozás értéke máris meghaladta az egymilliárd dollárt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo