58 millióból képeztek 50 embert

Ötven Nógrád megyei állástalan vett részt egy 12 hónapos képzésben, amelynek célja, hogy beilleszkedhessenek a munkaerőpiacra; a projektet csaknem 58 millió forinttal támogatta a Társadalmi Megújulás Operatív Program - tájékoztatott a projektvezető.

A Tanulás - Esély Nógrádban című projekt keretében Salgótarján, Bátonyterenye, Pásztó és Szécsény kistérségeiben élő álláskeresők szereztek OKJ-s szakképesítő bizonyítványt számítógépes adatrögzítő, gyermek- és ifjúsági felügyelő, valamint óvodai dajka szakmákban - mondta Körmendy Éva. A 100 százalékban támogatott programot a salgótarjáni J. L. Seagull Szakképző Iskola szervezte, a résztvevők egy része több mint öt éve állástalan és ötven év feletti - tette hozzá.


Akár rájuk is vigyázhatnak az új képzésnek köszönhetően

Körmendy Éva elmondta: életvezetési, önmenedzselést fejlesztő, kommunikációs, konfliktuskezelési, tanulástechnikai és munkaerő-piaci tréningeket is szerveztek az álláskeresőknek, mivel a cél az volt, hogy javítsák önálló életvitelre való képességeiket. Az egyéves program február végén zárul, és márciustól fél évig nyomon követik a résztvevők útját a munkaerőpiacon.

Ahonnan kizárták a nógrádiakat

Nógrád megye önkormányzata elfogadhatatlannak tartja, hogy az üzleti célú szálláshelyek fejlesztését célzó pályázat megváltoztatott feltételei kizárják a nógrádi pályázókat, és azt indítványozza, hogy a végleges paramétereket az előkészítő munkaanyag szerint határozzák meg - közölte január végén Becsó Zsolt (Fidesz), az önkormányzat elnöke.

Ismertetése szerint a pályázati felhívás tervezetében még Nógrád megye egész területe új szálláshelyek fejlesztésére kijelölt területként szerepelt, az NFÜ azonban megváltoztatta a feltételeket, a beépített paraméterek pedig kizárják a lehetőségekből a nógrádiakat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo