5 üzleti ötlet, kis befektetéssel

2016. november 07. hétfő - 18:30 / piacesprofit.hu
  •    

Az hálózatok korában, amikor az internetnek köszönhetően bárhová tudjuk teríteni termékeinket, sokan a saját otthonukból akarnak vállalkozni. Azonban a vállalkozó kedv még kevés, a legtöbb üzlethez bizony komoly kezdőtőke kell, ami gyakran bizony hiányzik. Lássunk néhány ötletet, ami komolyabb befektetés nélkül is elindítható!

Bár a magyarok vállalkozási hajlandósága jellemzően kifejezetten alacsony, azért egyre többen vannak, akik szívesen kezdenének saját vállalkozásba. A legtöbb ötlethez azonban sajnos szükség van komolyabb induló tőkére. De akkor sem kell kétségbe esni, ha ez nem áll a rendelkezésünkre. Az Entrepreneur.com alábbi ötletei nagyjából 500.000 forintos kezdőtőkével elindíthatók.

Persze az, hogy az anyagi befektetés nem hatalmas, nem jelenti azt, hogy ne kellene más módon komoly befektetéseket tennünk a siker érdekében!

Így indulhat nulla pénzzel
Ha tényleg semmi pénzünk nincs rá, hogy elindítsuk a jövőbeni vágyott vállalkozásunkat, válasszunk olyan modellt, ahol az ügyfelek fizetik az első kört! Mert ilyen is van, nem is egy!

Biciklijavítás

A kerékpáripar egyre inkább felfut, több embert foglalkoztat Európában a kerékpár-ipar, mint a bányászat és majdnem a dupláját az acéliparnak. De juthat még itt hely nekünk is! A bicikliket nem csak megvenni kell, hanem aztán fenntartani is, ehhez viszont szerelőkre lesz szükség. Hozzáértésre szükség van, de ez viszonylag könnyen megszerezhető, a javításokat pedig akár a garázsban el lehet végezni. Ez a munka azonban szezonális, télen nyilván nem bicikliznek annyit az emberek a hidegben és a jeges utakon. Ilyenkor akár a biciklitárolás is lehet szolgáltatás – nem mindenkinek van tárolója a lakóházában vagy elég helye a lakásában – ha van olyan helyiségünk a ház körül, amit hasznosítanánk.

Kép: streetfashion.blogspot.com

Kép: streetfashion.blogspot.com

Takarítás

A munkaerőhiány már a takarítóknál is komoly problémákat okoz, napról napra kellene a béreket emelni ahhoz, hogy a takarító iparban dolgozó cégek munkaerőt találjanak, ugyanakkor a megbízók nehezen fogadják el a magasabb árakat. Egy megbízhatóan dolgozó takarítónak mostanában nem nagyon lesznek gondjai azzal, hogy megrendelőt találjon! Ha úgy döntünk, belevágunk, többféle módon is fel lehet futtatni ezt a bizniszt. Magán megrendelőknek elkezdeni dolgozni könnyebb, ha pedig tényleg jók vagyunk abban, amit csinálunk, még marketingre sem nagyon kell költenünk, mert az elégedett ügyfelek kézről-kézre adják majd az elérhetőségeinket.

Amit viszont át kell gondolnunk, hogy hogyan fogunk eljutni az eszközeinkkel együtt a megrendelőkhöz, illetve, hogy milyen időpontokat vállalunk. Ha üzletekben, irodákban takarítunk, akár kiegészítő tevékenységnek is kiváló ez a vállalkozás, hiszen ott általában éjjel tartanak igényt a szolgálatokra. Ha valami speciálisa megoldást kínálunk – például öko takarítás, vagy kutyabarát takarítás, még nagyobb sikerünk lehet.

takarít

Kép:PP archív

Üzleti terv készítése, tanácsadás

A sikeres üzlet alapja a jó üzleti terv, ami azonban a legtöbb vállalkozás esetében hiányzik. Tehát az első, hogy bármibe is kezdenénk, írjunk üzleti tervet! Ha viszont nem csak ezzel nem mondtunk újat önnek, hanem azzal sem tudjuk meglepni, hogy hogyan is kell jól összerakni egy ilyen dokumentumot, jóval többet tud az átlagnál! Ebből a tudásból pedig akár üzletet is csinálhat.

Nem árt hozzátenni néhány extra szolgáltatást, mint például a piackutatás vagy a pénzügyi jelentések készítése, így komplett csomagokat kínálhat az ügyfeleknek. A legfontosabb dolog itt a bizalom megnyerése, tehát ha van már korábbi sikeres referenciánk – akár saját korábbi üzletünk – azt mindenképpen hangsúlyozzuk! Készítsünk jól átlátható mintákat, amiket meg tudunk mutatni a reménybeli ügyfeleknek, az üzlet felpörgetése érdekében pedig kidolgozhatunk egy olyan konstrukciót is, ahol a kezdeti díj mellett valamilyen sikerkritériumhoz kötjük a további fizetést. Imádni fogják az ügyfelek.

Az üzleti tanácsadás egyébként is jó terület – feltéve persze, ha van valami, amihez tényleg nagyon értünk. Sőt, az sem elég, ha a vállalkozás indításának pillanatában a topon vagyunk egy témában: folyamatosan naprakészen kell tartanunk a tudásunkat, sőt, a valódi sikerhez a piaci trendek előtt kell járnunk egy kicsivel! Ha van ilyen tudásunk, arra már érdemes lehet vállalkozást indítani, akár a marketing van a kisujjunkban, akár a logisztika, vagy a hatékonyságot növelő iroda kialakításának titkai.

Hobbiból vállalkozás? Meg lehet csinálni!
Mutatunk egy példát! Fotóriporternek indult, újságíró, majd szociológus lett, hogy végül profi üzletasszonnyá váljon. Mikrovállalkozása és saját márkaneve van. A szakmában a legjobbak közt tartják számon és még mindig nagyon fiatal, ő Wild Judit, aki ékszereit Vadjutka márkanév alatt forgalmazza. Itt olvashat róla.

Számítógép karbantartás

Ez is egy olyan terület, amihez komoly szaktudásra van szükség, de befektetésre nem igazán. Ráadásul az átlag felhasználók esetében sokszor nem is valódi javításra lenne szükség, hanem olyan alapvető dolgokban nyújtott segítségre, mint egy újonnan vásárolt gépre a megfelelő programok beszerzése és installálása, vagy mondjuk az évi rendes “takarítás” elvégzése.

eBay vagy Etsy-értékesítés

Mármint nem az eBay alkalmazottjaként, hanem saját magunk nevében. (Ugyanez érvényes az eBay magyar megfelelőire.) Az Etsy-n azok árulják portékáikat, akik kézműves tehetséggel bírnak és otthon vagy műhelyükben készítenek tetszetős dolgokat. Az eBay-en és egy csomó más honlapon a megunt használati tárgyainkat is kiárusíthatjuk. Nem árt azonban résen lenni és tanulmányozni a legjobb stratégiákat. A különböző terméktípusokra más-más módszer illik. Indítsunk aukciót? Vagy egyszerűen rakjuk fel a saját “boltunkba” (profilunkra) fix árral? Ha az előbbi, akkor mi legyen az alsó licitálási küszöb és mennyi ideig tartson az aukció?

Ha már komoly eBay guruvá képeztük magunkat, az üzletet tovább fejleszthetjük azzal, hogy másoknak kínáljuk szolgáltatásként, hogy eladjuk a cuccaikat.

 

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor