300 milliárdnál is többet hitelezett idén az EXIM

Idén – az egymást követő ötödik évben – haladja meg az EXIM folyósított hiteleinek összege a 300 milliárd forintot - derült ki az EXIm által rendezett bábolnai szakmai konferencián, ahol az agrárágazati szereplők részére elérhető Exportélénkítő Program termékeit ismertették.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A rendezvényt azzal a céllal szervezte meg az EXIM, hogy minél szélesebb körben ismertesse új Exportélénkítő Programjának termékeit, melyek immár elérhetőek az agrárágazatban tevékenykedő vállalkozások és azok beszállítói számára is. Dr. Ponevács-Pana Petra beruházások ösztönzéséért felelős helyettes államtitkár előadásában kiemelte – „A mezőgazdaság aránya a GDP-n belül az elmúlt öt évben enyhén nőtt, 3 és 4% között mozgott.” Hozzátette – „Az agrárvállalkozások hitelállománya 350 milliárd forint körül alakul 2015 óta. Ennek 77,2%-át forinthitelek, 22,8%-át devizahitelek adták 2017-ben. Ebben az évben a forinthitelek 90%-a éven túli, 10%-a pedig éven belüli hiteltermék volt.”

Kép: Fotolia

Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár ismertette a mezőgazdasági szektor aktuális helyzetét és kilátásait. Elmondta – „A kormány arra törekszik, hogy a hazai vállalkozásoknak stabil piaci és együttműködési rendszert, kiszámítható támogatási környezetet biztosítson.” A mezőgazdaság közeljövőjét meghatározó trendek közül a helyettes államtitkár kiemelte a precíziós gazdálkodás, és a digitalizáció szerepét.

„Az Exportélénkítő Program termékeivel a teljes agrárszektor vertikumát lefedik.Az EXIM által refinanszírozott kereskedelmi banki hitelállomány átlag kamata ez évben 1,73 százalék volt. Ezek olyan fix kamatozású hitelkonstrukciók, amelyekkel a vállalkozások kiszámítható és hatékony gazdasági működését, továbbá nemzetközi versenyképességük növekedését segítik elő" – hívta fel a figyelmet Jákli Gergely az EXIM vezérigazgatója.

Exporthitel nélkül nem megy?
Manapság nem elég a külföldi piacokon való érvényesüléshez, ha egy cégnek jó terméke van. Ha be akar törni a hazai cég a uniós vagy EU-n kívüli régióba, az exportot is finanszíroznia kell. A magyar terméket megvásárló külföldi áruházlánc vagy a beszállítókat kereső termékgyártó semmit sem szeret finanszírozni.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo