1,4 milliárd forintos beruházás indul Jászberényben

A Szatmári Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapacitásbővítő beruházásba a kormány 680 millió forinttal szállt be.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egy ország előrejutása, gazdasági teljesítménye és az emberek jólétének emelkedése a települések fejlődéséből adódik össze – jelentette ki Varga Mihály a beruházás bejelentésekor.

A miniszter egyúttal elmondta azt is, az idei év második negyedévében 5,2 százalékkal erősödött a hazai gazdaság, amely a második leggyorsabb az Európai Unióban, ezzel párhuzamosan a munkában állók száma és a keresetek is emelkedtek. Ez utóbbiak az év első nyolc hónapjában 10,7 százalékkal növekedtek, ezzel már harmadik éve kétszámjegyű a béremelkedés.

Varga Mihály kitért arra is, hogy a már elindított Gazdaságvédelmi Akcióterv ezen eredmények megvédését hivatott segíteni. Varga Mihály rámutatott, hogy az elért eredményekből Jászberény is kivette a részét, mivel 2010 óta az álláskeresők száma négyezerről ezer főre csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 5 százalékról 3,1 százalékra javult. A miniszter fontosnak nevezte azt is, hogy a város az elmúlt időszakban komoly eredményeket ért el az út- és közműfejlesztésekben, a közterületek és középületek megújításában, valamint a szociális- és gyermekintézmények fejlesztésében is.

30 új munkahelyet hoz a beruházás a következő években

Szatmári Zoltán a vállalat ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás során megvalósuló raktárkapacitás-bővítés mára elengedhetetlenné vált, hiszen 100 százalék fölötti jelenleg is a raktárok kihasználtsága. A raktárterületet 5 ezer négyzetméterrel bővítik - jegyezte meg. A beruházás során többek között automata raktárrendszert építenek ki, bővítik a polcos állványrendszert, targoncákat vásárolnak, napelemes rendszert építenek ki, informatikai fejlesztések valósulnak meg.

A fejlesztés után a kft. 5 év alatt 20-30 új munkahelyet teremt, emellett vállalták, hogy 7 év alatt 50 százalékkal emelik a béreket - mondta, hozzátéve: a beruházás lehetővé tenné a közeljövőben több áruház megnyitását is.

A kft.-nek több mint 80 ezer négyzetméteren található a telephelye, 30 ezer négyzetméter a beépített raktárterülete, 37 kamion közlekedik itt naponta. Jelenleg 9,7 milliárd forint értékű raktárkészlettel dolgozik a vállalat.

A vállalkozás 1990-ben indult, gázkészülékeket és épületgépészeti szerelvényeket árultak egy kis üzletben. 1996-ban megépítették az első áruházukat Jászberényben, ma már országszerte 35 áruháza van a kft.-nek és 12 projektirodában kínálják termékeiket.

Az épületgépészeti profilt 2005-től fürdőszoba-ágazattal bővítették, később az építőanyag is helyet kapott a kínálatukban. A cég 1999-ben megépült logisztikai központja 2010-re megháromszorozta méretét.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo