10 milliárd forintos munkahelyteremtő program indul a kkv-knak

Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM.

A pénzből 1100-1200 kkv-nál több mint 5 ezer új munkahely jöhet létre és további mintegy 10 ezer már meglévő megőrzését is támogatják. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint, a pályázattal a kkv-szektor megerősítésén túl a területi különbségek is csökkennek, a hátrányos térségek felzárkóznak és a helyi gazdaságok is megerősödnek.

A munkaerő-piaci program pályázati időszaka 2017. augusztus 1-jétől nyílik meg, és a 2017. szeptember 15-én zárul le. A támogatott beruházást legkésőbb 2018. szeptember 30-ig kell a kedvezményezetteknek befejezniük. A pályázaton való részvételről, a pályázat feltételeiről és elkészítéséről a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást.

Kép: PP

A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják - közölte a tárcavezető. A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, amelynek mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. Ezen felül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként 500 ezer forint, 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként 800 ezer forint, kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további 400 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak.

Még nehezebb lesz megtalálni a megfelelő munkaerőt
Jelentősen, mintegy 70 ezerrel nőtt egy év alatt a foglalkoztatottak száma. A szakértők szerint 4 százalék alá is süllyedhet a munkanélküliség, ezért egyre nehezebbé válik a megfelelő munkaerő megtalálása. A megoldást a közfoglalkoztatottak és állami alkalmazottak átirányítása jelentheti a versenyszférába.
A munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti a térségben. A munkáltatónak köteleznie kell magát, hogy a beruházási telephelyén a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő átlagos létszámot fenntartja, és a létszámbővítésre legalább 2 éves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a teljes foglalkoztatás eléréséhez a kkv-szektor érdemi támogatása szükséges, hiszen az Európában is nagyon alacsonynak számító magyar munkanélküliségi rátával még nem lehetnek teljesen elégedettek. Mint mondta: fontos a kis- és középvállalkozások támogatása, mert ők teszik ki az országban működő vállalkozások 99 százalékát, emellett a magyar foglalkoztatotti létszám több mint 70 százaléka náluk dolgozik. „A kormány ezért kiemelten kezeli a kkv-k helyzetét, hiszen a technológiai fejlesztésekkel, uniós és belföldi támogatásokkal ezek a cégek tovább erősödhetnek, amivel a versenyképességük, ezáltal az ország versenyképessége is tovább javulhat” - tette hozzá.

Itt a bizonyíték: nem elég a pályázati pénz a sikerhez
Meglepő eredményre vezetett az egyik népszerű vállalkozásfejlesztési pályázat nyerteseinek elemzése. A GOP-2012-2.1.1/B kódszámú kiírás 1350 darab nyertes vállalkozásának több mint egy negyede csökkenő árbevételről, 18%-a pedig leépítésekről számolt be – nyilatkozza Hantos Zoltán az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo