Találatok "beszerzésimenedzser-index" kifejezésre

Összesen: 4450 db találat


2009-ben volt ennyire rossz a német konjunktúraindex 

Szeptemberben romlott az ifo német konjunktúraindexe az előző havihoz képest, bár jobbnak bizonyult a vártnál a müncheni egyetem gazdaságkutató intézetének hétfői jelentése szerint. A konjunktúraindex csökkenése elsősorban az aktuális üzleti környezet romló megítélésének tulajdonítható, miközben a kilátások megítélése kevésbé bizonyult borúlátónak, mint az előző hónapban.

Az ősz beköszöntével a vállalkozások is rosszkedvűbbek lettek 

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint szeptemberben a fogyasztói az és üzleti várakozások is romlottak valamelyest, a GKI konjunktúraindexe szűk 2 ponttal csökkent augusztushoz képest. Az első őszi hónapban a cégek viszonylag kedvező foglalkoztatási várakozásai érdemben nem változtak augusztushoz képest, de az áremelési szándékok kicsit erősödtek.

Van egy határ, ami felett már nem fizetnek a fiatalok kártyával  

A fiatalok több mint fele – 54 százaléka – részesíti előnyben az elektronikus fizetést az üzletekben, boltokban – nem online – történő vásárlások során. Ötödük 50-99 ezer forintért vásárol egy hónapban bankkártyával, de szintén 21 százalékuk több mint 200 ezer forintot költ el egy hónapban. Az átlagérték 88 ezer forint, a medián 50 ezer forint a K&H ifjúsági index szerint, amely a fiatalok bankkártyás, okostelefonnal, okosórával vagy hasonló eszközzel történő vásárlási szokásait vizsgálta. A felmérés szerint a bankkártyás költésekhez képest alacsonyabb az okosórás vásárlások átlagos összege: 38 ezer forintot tett ki.

Befékezett az amerikai gazdaság is 

Az amerikai gazdasági aktivitás csökkenő ütemben nőtt, gyakorlatilag stagnált szeptemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.

Fekete esztendő, több mint 10 ezerrel csökkent a magyar vállalkozások száma az idén 

2023 augusztusáig a vállalkozások száma 10,5 ezerrel csökkent. Augusztusban az alapítások az idei évben először haladták meg a megszűnéseket. Az újonnan indított felszámolások száma 1 200 fölé esett, melyben továbbra is a 3-5 éves cégek a leginkább érintettek, 40 százalékos aránnyal.
hirdetés

Törődjön többet megtakarításaival!  

A nehéz gazdasági helyzet és az elmúlt időszak váratlan eseményei sokak figyelmét ráirányították a megtakarítások fontosságára. Különösen most, a suliszezon kezdetén, a gyermekek taníttatása ugyanis sok családra ró terhet. Érdemes áttekinteni, hol lehet faragni a kiadásokon, ha pedig sikerül megtakarítást elérni, azt hol, mibe érdemes körültekintően betenni, befektetni.

Még mindig csúszdán az európai gazdaság, de már nem olyan meredek a lejtő 

Szeptemberben valamelyest enyhült a teljesítmény romlásának mértéke az euróövezet gazdaságaiban a HCOB beszerzésimenedzser-indexének a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató által publikált előzetes értékének tanúsága szerint.

A világgazdaság visszaesése Európában is kopogtat 

Szeptemberben a várakozásokat meghaladó mértékben javult ugyan, de a gazdasági aktivitás további romlását jelzi Németországban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató által publikált HCOB beszerzésimenedzser-index előzetes értéke.

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése  

Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetőségként tekintenek rá. „A cégvezetők tisztában vannak azzal, hogy iparáguk környezeti lábnyoma számottevő – de saját szerepüket kedvezőbbnek ítélik meg, mint az iparágukét” – mutatta be a K&H fenntarthatósági indexe mögött meghúzódó kutatás eredményeit Suba Levente, a pénzügyi csoport fenntarthatósági vezetője.

A járvány ezt is megváltoztatta: egészen új dolog derült ki a fiatalokról  

Tízből hat fiatal lakik önálló háztartásban, négyen élnek a szülőkkel, de ők is tervezik a búcsút a K&H ifjúsági index második negyedéves eredményei szerint. A “mamahotelben” lakó 19-29 évesek 33 százaléka amint lehet, távozna. 64 százalékuk hosszabb távon tervezi ezt, összesen csak 3 százalékuk maradna.
hirdetés

Van, ami még nem központi kérdés a családi cégeknél, pedig az idő lassan sürget  

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk rendelkezik erre vonatkozó stratégiával. Hasonlóan alacsony arányban vannak azok a cégek, ahol a tevékenységük minden területén figyelnek a fenntarthatóságra. 

Spórolásba fogtak a fiatalok 

Jelentősen nőtt a megtakarítással rendelkezők fiatalok aránya egy negyedév alatt: a K&H ifjúsági index szerint az első negyedévben 49 százalékuknak, a másodikban 56 százalékuknak volt tartaléka, utóbbi érték megfelel a felmérés korábbi eredményeinek. Mindezzel együtt a fiatalok 33 százaléka maximum egy hónapig tudna rendszeres jövedelem nélkül megélni, és mindössze 11 százalékuknak van egy évet meghaladó időtávra megfelelő tartaléka.

Elromlott a hangulat az euróövezetben, miközben a németeknél meg javult  

Enyhén javult a ZEW gazdaságkutató intézet németországi gazdasági hangulatindexe szeptemberben, miközben az euróövezeti romlott.

Globális szinten is őrült sokat drágult a cukor és a rizs  

A rizs és cukor kivételével mérséklődtek a nemzetközi élelmiszer-alapanyagok árai augusztusban – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Mi történt a kötelező biztosításoknál?  

Tíz százalékra mérséklődött a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítói kárráfordítások éves növekedési üteme az előző időszakban mért 12 százalékhoz képest. A díjindexnél is látható már némi visszahajlás, negyedéves összehasonlításban 2,5 százalékra – az előző időszak harmadára – lassult az állománydíj növekedése. A negyedév során ezer forinttal emelkedett a személyautók átlagos állománydíja, ami így 52 ezer forintot tett ki.

Csúnya számok érkeztek az euróövezetből 

Az előzetesen közöltnél jelentősebben csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye augusztusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges értékei szerint.

Évek óta nem volt ennyire rossz a hangulat az euróövezetben  

Az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a befektetői hangulat az euróövezetben a Sentix gazdaságkutató intézet szeptemberre vonatkozó felmérése szerint.

Egy fokkal jobb a helyzet az euróövezeti feldolgozóiparban, de így sem jó a kép  

Lassult az euróövezet feldolgozóipari aktivitásának zsugorodása augusztusban az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.

Nincs vége a visszaesésnek a feldolgozóiparban  

Enyhülő visszaesését jelez a beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke, amely a nyolcadik hónapban 46,5 volt.

Lesz-e elbocsátási hullám a cégeknél?  

Egy friss felmérés szerint 10-ből 7 vállalkozás a jelenlegi dolgozói létszámmal tervez a következő egy évben, emellett kismértékben erősödött a cégek létszámbővítési szándéka is. A K&H bizalmi index legutóbbi eredményeiből az is kiderül, hogy az egyszámjegyű fizetésemelés mellett a cégek közel felénél cafeteriára is számíthatnak a dolgozók.

Többet kell dolgozni egy lakás megvásárlásához, mint korábban 

Az Európai Unióban fekvő városok közül Párizsban és Münchenben a legdrágábbak az új lakások. 2022-ben a korábbi években tapasztalt drágulás lendülete több európai országban is megtört és éves összevetésben az új lakások ára Dániában és az Egyesült Királyságban is csökkent a Deloitte Property Index 27 európai országra kiterjedő felmérése szerint. Egy új lakás vásárlásához Szlovákiában és Csehországban kell a legtöbbet dolgozni, a visegrádi országok közül pedig továbbra is a magyar fővárosban lehet a legolcsóbban lakást bérelni – állapította meg a kutatás.

Korszerűsítésre készülnek a vállalatok, a kereskedelemben a legégetőbb a helyzet 

Lépnek a vállalatok a magas energiaköltségek ellen: tízből hat cég ezért már nyáron tesz valamit annak érdekében, hogy alacsonyabb számlákat kelljen fizetnie – derül ki a K&H kutatásából. Főként korszerűsítő beruházásokban gondolkodnak, de a világítás észszerű használata is népszerű intézkedés. Az ágazatok közül a kereskedelem a legérzékenyebb az energiaárakra, itt tízből hét vállalat tervez valamilyen lépést a költségek lefaragása érdekében. Az egyéb, nem energiahatékonyságra irányuló fejlesztések viszont még váratnak magukra, ugyanis a termelő gépek beszerzését és az informatikai fejlesztést tervezők aránya is jelenleg mélyponton van.

Nincs cégalapítási kedv az építőiparban, felszámolási eljárás viszont annál több 

Júliusban az építőipari vállalkozások száma 100-zal csökkent. Ez összefüggésben állhat az ágazat gazdasági kihívásaival, különösen a felszámolási és kényszertörlési eljárások növekedésével. Több mint 400 új felszámolási eljárás indult júliusban, az idei eljárások száma már majdnem másfélszerese a tavalyinak. A felszámolási eljárások növekedése elsősorban a korábbi magas kényszertörlési eljárások miatt következett be.

Váratlan zuhanás az euróövezetben 

Az elemzők által vártnál jobban csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye augusztusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei szerint.

Hullanak a magyar cégek, mint a legyek 

Az évben tapasztalt felszámolási eljárások száma aggasztóan magas, számuk az év végére 20 000 közelében is lehet. A 3-5 éves cégek a leginkább érintettek, 44 százalékos arányban. Az újonnan felszámolás alá eső cégek többségének korábban már gondjai voltak.

Összeköltözésre is hajlandók a cégek, hogy lefaragjanak a költségeken  

Habár január óta csökken az infláció, a még mindig kétszámjegyű áremelkedés és a magas energiaköltségek továbbra is kihívás elé állítják a cégeket. A működési költségek lefaragásában és a versenyképesség növelésében azonban olyan, elsőre szokatlannak tűnő megoldás is segíthet, mint az iroda vagy az üzlethelyiség megosztása más vállalkozásokkal. A K&H kkv-k körében végzett kutatása szerint 10-ből 4 cég nyitott erre, az „összeköltözéshez” viszont a másik cég vezetőjének személyisége fontosabb, mint a termékének vagy szolgáltatásának minősége.

Jöhetnek az elektromos légi taxik a párizsi Olimpiára 

Kevesebb mint egy év van hátra a párizsi Olimpiáig, ahol a szervezők céljai szerint már elektromos légi taxik is részt vehetnek a közönség utaztatásában az egyes helyszínek között. A terv realitásának megítéléséhez a KPMG saját kutatásának főbb tanulságait érdemes áttekinteni.

Öröm az euróövezetben, szép félév áll előttük 

Javult a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe augusztusban.

Gazdasági csoda Japánban 

A pandémia óta nyílt krízisszakaszában veszteglő globális kapitalizmus tengerében egyre kilátástalanabbul hánykolódó kisebb-nagyobb nemzetgazdaságok sorában megbúvik egy egyre inkább ereje teljében lévő szokatlanul békés korszakát élő szigetország, melynek mostanság publikált makroszintű mutatói soha nem látott stabilitásról tesznek tanúbizonyságot. Újfent kezdetét veszi a nyugati joguralom és a keleti tradicionalitás modern ötvözetére épülő Japán következő gazdasági csodája?

Megnőtt a lakásvásárlás megtérülésének ideje 

Jelentős áremelkedés volt megfigyelhető a hazai ingatlanpiacon a tavalyi év első felében, azonban a második fél évben, illetve idén év elején megállt az egyetemi városokban az ingatlanárak növekedése. Budapesten egyre jelentősebb különbségek figyelhetők meg az egyes városrészek között az ingatlanok árában, a vidéki városokat tekintve – az előző évekhez hasonlóan – Miskolc a legolcsóbb. Országszerte meglehetősen magasak a fedezeti időtávok, azonban vidéken továbbra is alacsonyabb számok figyelhetők meg, így ott rövidebb idő alatt megtérülhet az ingatlanbefektetés – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank által végzett elemzésből. 

Meglepő, de ragaszkodnak a készpénzhez a fiatalok  

Miközben a fiatalok egyre gyakrabban fizetnek elektronikusan nem online vásárlásaik során, a készpénznek is van helye a körükben - erre jutott a K&H ifjúsági index. Idén a készpénzt előnyben részesítő huszonévesek aránya 46 százalékos volt, az elektronikus megoldásokat preferálóké pedig 54 százalékos, ami szerény elmozdulást jelent az elmúlt két évhez képest, 2021-ben ugyanis 49-51, 2022-ben pedig 47-53 százalékos eredmény született. Ugyanakkor az is látszik, hogy a jellemzően elektronikusan fizető fiatalok egyre gyakrabban választják ezt az alternatívát, és az okostelefonos tranzakciók is egyre népszerűbb a körükben.

Az egész világgazdaság stagnálást mutat 

A várt romlás helyett javult kissé, így kevésbé pesszimista megítélést tükröz augusztusban a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet befektetői bizalmi indexe.

Eltűntek a vevők, egyre jobban fáj a vállalatoknak  

Egyre nagyobb nehézséget okoz a kereslethiány, a cégek negyedének veszélyezteti a működését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményéből. Az infláció és a magas energiaköltségek még ennél is több vállalkozást hátráltattak az elmúlt fél évben, miközben a szakember- és az alapanyaghiány már kevésbé van jelen a mindennapokban. Az energiaköltségek csökkentésére a cégek felének már van terve, első helyen a korszerűsítés áll.

Rekviem a magyar gazdaságról, rekordmagas infláció, stagnáló bérek, GDP további zsugorodása 

Év eleje óta minimálisan javult a magyar háztartások fizetőképessége az Intrum és a GKI indexe alapján. A pénzügyi nehézségek, különösen az infláció miatt jelentősen visszaesett a hitelfelvétel, áprilisban például 73 százalékkal kevesebb lakáshitelt tudtak felvenni a magyarok, mint egy évvel korábban, és a helyzetet még tovább nehezíti a CSOK átalakítása.

Nemcsak az üzemanyagok, a növényi olajok ára is kilőtt 

Drágultak múlt hónapban az élelmiszer-alapanyagok a globális piacokon, részben a fekete-tengeri gabonakezdeményezés felbomlása és a rizsre vonatkozó új kereskedelmi korlátozások miatt – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A munkagépek egyik legfontosabb kiegészítője: a hidraulikaolaj 

A modern gépek és berendezések mögött rejlő mozgás és erőátvitel csodálatos világát a hidraulikaolajok mozgatják. Ezek a speciális olajok kulcsszerepet játszanak a gépek hatékony és sima működésében, miközben segítenek a terhelések elosztásában és a komplex mozgások irányításában. 

Kezd magához térni a magyar mezőgazdaság  

A 2023 első három hónapjában tapasztalt erősödés után a második negyedévben tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat szereplői összességében úgy látják, a kiegyensúlyozottság irányába tart a hazai élelmiszer-gazdaság – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzéséből, amelyet az agrárium szereplőinek megkérdezésével készítenek. A búza- és az árpatermés ugyan némileg elmaradt a várttól, azonban így is lényegesen jobb a tavalyi átlagnál, és öt évre visszatekintve is meghaladja az átlagos hozamot. A tavaly az aszály miatt rendkívüli károkat elszenvedő kukorica esetében a kritikusnak számító tenyészidőszakban idén csak az ország kis területén volt szárazság, így jelenleg bíztatók a kilátások. Az állattenyésztők számára jól sikerült az első fél év, ez alapján optimistán tekinthetnek a közeljövőre. A turisztikai szezon egyelőre vegyesen alakul, de így is kedvező hatással volt a megcsappant bolti élelmiszer-keresletre. 

A magyar után az európai feldolgozóipar is rossz számokat produkált 

Júliusban tovább lassult és több mint három éves mélypontra esett vissza az euróövezet feldolgozóiparának aktivitása az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.

Lyukas a zsebe a fiataloknak 

Idén jelentősen kevesebbet tesznek félre a fiatalok, mint tavaly – derül ki a Work Force HR szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Index reprezentatív kutatásból. A 18-25 éves korosztály többségének maximum 100 000 forint megtakarítása van, azonban pénzügyi tanácsokra nem tartanak különösebb igényt. A válaszadók 57 százaléka csökkentette kiadásait, a többség leginkább a szórakozásból igyekszik lejjebb adni.

Imádtak minket a nemzetközi befektetők júliusban 

A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX, évtizedek óta nem látott szériát produkált júliusban: sorozatban 13 kereskedési napot zárt pozitív értékkel, majd végül 53 375,9 ponton fejezte be a hónapot, amely 5,7 százalékos emelkedést jelent júniushoz képest.

Nem jól alakulnak a dolgok a magyar feldolgozóiparban 

Enyhébb zsugorodást mértek.

Komoly gondban vannak az építőipari vállalkozások 

A csökkenő új szerződések volumene és a cégszám stagnálása arra utalnak, hogy az építőipar további visszaesés előtt áll. A megszűnések száma 6 éves rekordot döntött, míg az új cégalapítások száma jelentősen elmarad az elmúlt évekhez képest. Az új felszámolási és végelszámolási eljárások száma is kiugróan magas, ami tovább súlyosbítja az építőipari vállalkozások helyzetét.

A használt import autók több mint felének volt balesete 

Számos autó kerül át egy-egy tulajdonoscsere során egy másik országba. Különösen igaz ez a kelet-európai használtautó-piacra, melynek nagy részét a Nyugat-Európából érkező autók teszik ki. Kontinensünkön a legtöbb használt járművet Németország exportálja, a helyzet Európa különböző részein azonban eltérő.

Zuhan a magyar vállalkozások száma 

2023-ban a magyarországi cégszám eddig minden hónapban csökkent, közelítve a tavalyi évhez képesti 10 ezres visszaesést. Bár a járvány után növekedett az alapítási kedv, ez nem volt elegendő a cégszám csökkenésének ellensúlyozására. Az új felszámolási eljárások száma rekordot döntött, különösen a 3-5 éves korú cégek között.

Újabban gyenge számok érkeznek Európából 

Júliusban a vártnál nagyobb mértékben, 8 havi mélypontra romlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének kimutatása alapján.

Nem jön ki a recesszióból a német gazdaság  

Júliusban 8 hónapja a legalacsonyabb aktivitást mutatta a német gazdaság a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet hétfői jelentése szerint.

Rossz hír érkezett az euróövezet gazdaságáról 

Az elemzők által vártnál jobban csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye júliusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) hétfőn ismertetett előzetes értékei szerint.

Csak kis összegeket tud félretenni? Tudunk egy kényelmes és egyszerű megoldást 

Meglepő, hogy a magas infláció ellenére is milyen sokan tartják készpénzben a megtakarításaikat, mivel azokat olyan kevésnek ítélik, hogy nem tartják érdemesnek befektetni, illetve bankbetétben lekötni. Pedig vannak hatékony megoldások azok számára is, akik csak kis összegeket tudnak félretenni.

Hullámzik az emberek bizalma itthon, mint a tenger 

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés eredményeinek összefoglaló mutatója, a konjunktúraindex, a júniusi jelentős csökkenés után, júliusban érezhetően emelkedett, s ezzel visszatért az áprilisi szintre. Az üzleti és a fogyasztói kilátások is javultak. Júliusban a foglalkoztatási várakozás enyhén élénkült, de a lakosság munkanélküliségtől való félelme kissé erősödött júniushoz képest. A cégek áremelési törekvése alig változott egy hónap alatt, a fogyasztók inflációs várakozása enyhén emelkedett.

Tombol a jókedv az infláció elleni verseny egyik győztesénél 

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató 2021 októbere óta nem látott szintre javult júniusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) adatai szerint.

Egyetlen nap alatt 20 milliárd dollárt bukni nemcsak ruletten lehet 

Elon Musk 20,3 milliárd dollárt veszített amiatt, hogy nagyot esett a tulajdonában lévő elektromos autókat gyártó Tesla részvényeinek ára - számolt be a Bloomberg.

A fiatalok is megérzik az inflációt  

Továbbra is magas, 25 százalékos éves inflációt érzékeltek a 19-29 évesek május elején, ez nem jelent lassulást a februárban mért éves szinthez képest. A fiatalok nagy többsége, 72 százaléka keres olcsóbb, akciós vagy saját márkás élelmiszereket - derül ki a második negyedéves K&H ifjúsági index felmérésből. A kutatás eredményei szerint a fiatalok többsége nem számít arra, hogy az év végére enyhülne az inflációs nyomás.

Bejön a vállalkozásoknak a kedvezményes hitel  

A Széchenyi Kártya Program MAX+ az év végéig elérhető marad, így a vállalkozások továbbra is hozzájuthatnak a kedvezményes finanszírozási megoldásokhoz. Az érdeklődés a K&H-nál folyamatos, minden negyedik kkv igénybe vette már a program valamelyik konstrukcióját, további minden hetedik vállalkozásnál pedig folyamatban van az igénylés vagy tervezi annak elindítását – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményéből. Elsősorban a működési költségek finanszírozását fedezik vele a cégek, de az új vagy használt gépek, berendezések beszerzése is népszerű hitelcél.

A fiatalok harmada elégedett az életével 

Egy negyedév alatt egyértelműen, 14 pontról 11 pontra csökkent a K&H ifjúsági index értéke - közölte a pénzintézet. A felmérés második negyedévben készült hullámából kiderült, hogy miközben csökkent a saját életükkel elégedett fiatalok aránya, az elégedetleneké nem emelkedett, azaz többen változó állásponton vannak. A jövőt illetően viszont többségben maradtak a derűlátók: 64 százalékuk optimista, a pesszimisták aránya 16 százalékos.

Elképesztő számok érkeztek arról, mennyire szereti a magyar a pornót 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a legújabb kutatásával az internet azon részére szeretné felhívni a figyelmet, amely a kiskorúak védelme és az emberi méltóság sérelme szempontjából aggályos lehet. Egy átlagos napon a tíz legnépszerűbb pornográf tartalmú weboldal közel 620.000 magyar figyelmét köti le, egy hét alatt pedig mintegy 1,7 millió felhasználóét – derült ki az NMHH összeállításából.

Bizonytalanok a cégek, nem tudják, mikor lesz jobb a helyzet 

Nagy a bizonytalanság a hazai vállalkozások körében: ezt jelzi, hogy az év elejéhez képest alig változott a K&H kkv bizalmi index, ami jelenleg -5 ponton áll. Egyedül a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatban várnak kedvező fordulatot a cégek, miközben a versenyhelyzetük alakulását régen látták ennyire kiélezettnek. A középvállalkozások bizalma bár jelentősen csökkent az előző negyedévhez képest, ám még mindig az ő várakozásaik vannak egyedül a pozitív tartományban. Az ágazatok eltérően vélekednek a következő egy évről.

Óriásira duzzadt a cégek adóssága 

A vállalati adósságok jelentősen, nettó 456 milliárd dollárral, rekordszintre emelkedtek a világon a 2022-2023-as pénzügyi évben - áll a Janus Henderson brit alapkezelő szerdán ismertetett jelentésében, amely szerint a hitelfelvételi kedv alább hagy a közeljövőben várható kamatemelések hatására.

A bankok inflációellenes küzdelme agyoncsapja a gazdaságot 

Júliusban romlott a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe.

A lakásárak képtelenek lépést tartani az inflációval 

A tavalyi második negyedéves, csúcsnak számító 25 százalékos éves nominális áremelkedés 2023 első negyedévére 8,6 százalékra mérséklődött a lakáspiacon a KSH friss adatai szerint. Reál értelemben, az inflációt is figyelembe véve már tavaly megindult az árcsökkenés a piacon, amely idén tovább gyorsul. Ezzel együtt az ingatlantulajdonosok nem panaszkodhatnak, hiszen a mostani lassulást megelőzően 2015 óta több mint két és félszeresére nőttek a lakásárak - derül ki az Ingatlannet.hu gyorselemzéséből.

Szuper gabonatermés várható, esnek az árak 

Alacsonyabb lett a fontosabb gabonafélék nemzetközi árfolyama, míg a helyi szinten magas élelmiszerárak nehézséget okoznak a rászoruló országokban.

Megbicsaklott az eurózónás szolgáltatóipar 

Júniusban az év eleje óta a leggyengébb növekedési ütemet mutatta az euróövezeti szolgáltatóipar, de általában a gazdasági teljesítmény is az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.

Putyin szerint remek formában van az orosz gazdaság  

Az orosz elnök közölte, hogy a vártnál jobban teljesít az orosz gazdaság, miután Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök beszámolt neki a legújabb adatokról, amelyek meglepően kedvezőek.

Egyre jobb képet fest az infláció az OECD-tagországokban  

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban májusban átlagosan 6,5 százalékra, 2021 decembere óta a legkisebb ütemre lassult a fogyasztói árak éves szintű növekedése az áprilisi 7,4 százalékról.

Történelmi júniusa volt a tőzsdének 

Erősen indult a nyár a Budapesti Értéktőzsdén: a Tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 50 505,73 ponton fejezte be a júniust, amely 6,9 százalékos emelkedést jelent a májushoz képest. Az azonnali piac forgalma, szintén növekedve, összesen 230 milliárd forintot, napi átlagot tekintve 10,5 milliárd forintot tett ki.

Nincsenek jó bőrben a feldolgozóipari vállalatok 

Markáns szűkülésről számolnak be. 

Anyagilag törékeny helyzetben van a fiatalok jelentős része 

A K&H ifjúsági index első negyedéves eredményei szerint a 19-29 éves korosztály 49 százalékának van megtakarítása, szemben az előző negyedévekre jellemző, inkább 60 százalékhoz közeli aránnyal. A megtakarítással rendelkező fiatalok 38 százaléka ráadásul legfeljebb egy hónapot tudna kihúzni jövedelem nélkül.

Vannak olyan cégek, ahol már látják az alagút végén a fényt 

Ismét felfelé mozdult a K&H nagyvállalati növekedési index, mínusz 6 pontról 0 pontra erősödött. A mutató így 4 negyedév után átlépte a negatív tartomány határát. A javulás annak köszönhető, hogy a vállalatok saját kilátásaikat háromnegyed év után újra pozitívan látják, miközben a gazdaság megítélésében is jelentősen mérséklődött a negatív várakozás. Az indexet a legkisebb, 2-3,9 milliárd forint közötti éves árbevételű vállalatok optimista hangulata húzza felfelé, az ennél magasabb éves árbevételű cégek várakozásai viszont továbbra is a negatív tartományban vannak.

Még mindig nagy csúszdán a magyar építőipar, de már nem olyan meredek a pálya 

Az elmúlt két hónapban a cégalapítások száma alacsonyabb volt, mint a megszűnő cégeké, de a különbség mértéke fokozatosan csökken. A májusi cégalapítások elmaradtak az elmúlt hat év szezonális átlagától, míg a megszűnések száma is csökkent az előző hónaphoz képest, de még mindig meghaladja a szezonális átlagot. Az új felszámolási eljárások száma rekordmagasan.

Kkv-k százai fejleszthetik térítésmentesen digitális tudásukat 

A hazai kis- és középvállalkozások uniós versenytársaikkal összehasonlítva továbbra sem teljesítenek jól a digitális megoldások alkalmazása terén. A digitális gazdaság és társadalom index (DESI) alapján hazánk csupán 25. az EU vállalkozásait digitális integráltság szempontjából összevető rangsorban.

A módosított 2023. évi költségvetés már elfogadásakor elszakadt a valóságtól 

A GKI az idei GDP 0,5 százalékos visszaesésére számít, sőt az ennél is nagyobb csökkenés veszélyét csak a mezőgazdaság prognosztizáltnál is gyorsabb bővülése akadályozhatja meg. A GKI továbbra is az infláció 19 százalék körüli idei emelkedését jelzi előre, de a korábban gondoltnál lényegesen nagyobb esélyt ad az év végi egyszámjegyű áremelkedés, s ezzel a valamivel 19 százalék alatti átlagos áremelkedés elérésének. Az EU-transzferekkel kapcsolatban pedig mind általánosabb vélemény, hogy erre idén már legfeljebb minimális mértékben kerül sor, sőt a magyar kormányzat valós megállapodási készsége is kétségessé vált.

Az építőipar rendkívüli gyengélkedése lehúzza a német exportot 

Romlottak a német ipar exportvárakozásai júniusban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének adatai alapján.

Nincs könnyű dolga annak, aki infláció feletti hozamot akar elérni 

A Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap lett a Generali IC Ázsiai Részvény Alap, illetve a Generali Mustang alap is második helyezést ért el a Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán. Ennek apropóján beszélgetett Móra Mátéval, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével Vég Márton újságírónk.

Negatív meglepetés érkezett Németországból  

Júniusban a vártnál nagyobb mértékben, hét havi mélypontra romlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének kimutatása alapján.

Itthon általános pesszimizmus uralkodott el az üzleti szféra szereplőin 

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti várakozások júniusban érezhetően romlottak, visszaestek a legutóbbi mélypontot jelentő, 2022 október-novemberi szintre. Ugyanakkor a fogyasztói kilátások javultak. Júniusban a foglalkoztatási várakozás a gazdálkodó szférában sokat romlott, de a lakosság munkanélküliségtől való félelme mérséklődött májushoz képest. A cégek áremelési törekvése jelentősen tovább csökkent és a fogyasztók inflációs várakozása is enyhült.

A Mol hasított a héten 

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 50 407,86 ponton zárt pénteken, 0,65 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Stagnálás fenyegeti az euróövezet gazdaságát 

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése júniusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) pénteken ismertetett előzetes értékei alapján.

Hullanak a magyar cégek, mint a legyek 

Májusban is folytatódott a Magyarországon működő cégek számának csökkenése: több mint 8 ezerrel kevesebb cég volt, mint decemberben, ami elsősorban az alacsony cégalapítási kedv eredménye. Az újonnan beindított felszámolási eljárások száma meghaladta a 2300-at, ami rekordot jelent. Az eljárások nagy része, körülbelül 80 százalék olyan cégeket érint, amelyeknek adószámát már több mint egy éve törölték. Az újonnan indított, előzmények nélküli felszámolási eljárások száma is megnőtt, meghaladta a 200-at.

Elképesztő nagyságú életszínvonal csökkenésre számíthatnak a kisvállalkozóknál dolgozók 

Stabil a foglalkoztatottság a vállalkozói szektorban a K&H kkv-k körében végzett felmérése szerint: közel 80 százalékuk azonos dolgozói létszámmal tervez a következő egy évre, miközben csökkent a munkaerőfelvételben és az elbocsátásban gondolkodó cégek aránya is. A kutatásból az is kiderül, hogy béremelésre 10-ből 7 cég készül, ám ennek a tervezett 9 százalékos mértéke messze az infláció alatt marad. Cafeteria juttatással a vállalkozások kevesebb mint fele számol.

Márciusban volt a kis magyar cégek mélypontja, még 3 év sínylődésre számítanak 

Tovább javult a hazai családi cégek hangulata, a K&H családi vállalatok index -3 ponton áll. A cégek nagyobb árbevétel-növekedést és kisebb mértékű profitcsökkenést valószínűsítenek, emellett erősödött a foglalkoztatási és a beruházási szándék is.

Térképre tették azokat az üzleteket, amelyeket megosztanának a cégek 

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli időszak új, költséghatékony megoldásokat kíván. A K&H kutatása szerint minden ötödik cég megosztaná üzlethelyiségét vagy irodáját, így csökkentve költségeit, minden negyedik cég pedig akkor, ha kiegészítik egymás vállalkozásának tevékenységét. A szektorok közül a komoly kihívásokkal küzdő építőipar a legnyitottabb erre a lehetőségre.

Eljött a magyar kötvényalapok és részvényalapok ideje - interjú 

Hogyan élték meg a kisbefektetők a tavalyi viharos esztendőt, mely alapfajtákat keresik ma, és mennyire jók az elképzeléseik? Miért lehet jobb a magyar részvény, mint a külföldi? Érdemes-e ma devizában megtakarítani? Hogyan látja a piacokat az alapkezelő? Interjú Oszlay Péterrel, az Erste Alapkezelő befektetési igazgatójával.

A vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai termelői árak májusban 

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán azt közölte, hogy májusban 0,3 százalékkal csökkent a termelőiár-index szezonális kiigazítással az áprilisban regisztrált 0,2 százalékos emelkedés után. A piac 0,1 százalékos havi csökkenést várt májusra.

Nagyon pesszimisták a magyar kkv-k 

Az előző negyedévi kismértékű javulást követően a vállalkozások ismét kisebb árbevétel- és nyereségnövekedésre számítanak: átlagosan 8 százalékos bevétel- és 3,3 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben. Így az infláció kitermelése továbbra is nehézséget okozhat – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negyedévi eredményéből. A szolidabb pénzügyi várakozások miatt a beruházási szándék is csökkent. 10-ből 6 cég tervez fejlesztést, ezen belül is elsősorban informatikai és gépvásárlások várhatók a következő 12 hónapban.

Ezekben az országokban tovább mérséklődött az infláció 

Áprilisban átlagosan 7,4 százalékra lassult a fogyasztói árak éves szintű növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a márciusi 7,7 százalékról.

A Budapesti Értéktőzsde lassan kiárazza a háborút 

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 49 320,70 ponton zárt pénteken, 1451,09 ponttal, 3,03 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Jelen helyzetben egyvalamivel kivárnak most a vállalatok 

A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.

Szenvednek a kétszámjegyű inflációtól a vállalatok  

Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9 kilenc cég működését befolyásolja negatívan – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi méréséből. Az infláció  nagymértékű emelkedését elsősorban költségcsökkentéssel és áremeléssel kompenzálják a cégek. Utóbbinál a vállalatok közel fele teljesen beépítette az infláció mértékét az áraiba.

Csökkenő kereslet jellemzi az eurózónát 

Az áprilisi 54,1 pontról háromhavi mélypontra 52,8 pontra süllyedt májusban a beszerzésimenedzser-index (BMI) az euróövezetben. Az S&P Globalnak a Hamburg Kereskedelmi Bank (Hamburg Commercial Bank AG -HCOB) számára végzett felmérés továbbra is azt mutatja a túlsúlyban lévő szolgáltató szektor ereje ellensúlyozza a zsugorodással küszködő feldolgozóipar visszaesését.

Zuhan a tej és a gabona ára, drágul a cukor 

Az élelmiszer-alapanyagok árának nemzetközi mutatója csökkent májusban miután nagyot zuhant a gabonák, növényi olajok és a tejtermékek jegyzése – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Szép tavasza volt a Budapesti Értéktőzsdének 

Erősen zárult a tavasz a Budapesti Értéktőzsdén: a Tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 47 262 ponton fejezte be a májust, amely 5,4 százalékos emelkedést jelent az áprilishoz képest. A növekedés az azonnali piac forgalmában is tükröződött, amely összesen 208 milliárd forintot, napi átlagot tekintve 9,9 milliárd forintot tett ki.

Lassan tér magához a magyar gazdaság 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított májusi értéke: 57,1.

Több ezerrel csökkent a magyar cégek száma 

Közel 2.000-rel csökkent a cégek száma április hónapban márciushoz képest, és 7.000-rel kevesebb cég működik, mint az év elején. A tendencia 4 hónapja változatlan, ami két meghatározó tényezőre vezethető vissza. Egyrészről a cégalapítási kedv mérsékelt szintjére, másrészről a végelszámolással megszűnt cégek magas számára. Az új felszámolási eljárások továbbra is magas értéken állnak.

Szenved az európai feldolgozóipar 

Májusban tovább lassult és három éves mélypontot ért el a feldolgozóipari aktivitás az euróövezetben az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének alakulása alapján.

Tízezrekkel többet fizetnek a budapesti autósok a kötelezőért, mint a vidékiek  

Az idei I. negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve. A biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – olvasható az MNB friss KGFB-indexében.

Rossz hír jött az eurózónából  

 A vártál nagyobb mértékben, hat hónapja a legalacsonyabbra romlott májusban az euróövezet gazdasági hangulatindexe az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) keddi jelentése alapján. A feldolgozóiparban a hangulatindex két és fél éve a legalacsonyabbra esett vissza.

Nem tanulnak a cégek a válságokból 

Hiába befolyásoltak az elmúlt három évet különböző válságok és gazdasági bizonytalanságok, a cégvezetők többsége (53 százalék) közel sem érzi vállalataikat kellően erősnek ahhoz, hogy megküzdjenek a jövő kihívásaival. A vezető analitikai vállalatként ismert SAS legújabb jelentése, mely a „Resiliency Rules” névre hallgat, az üzleti életben tapasztalható rugalmasság jelenlegi helyzetét vizsgálta olyan iparágakban, mint a pénzügyi szolgáltató szektor, kormányzat, kiskereskedelem, gyártás, egészségügy. A felmérés feltárta, hogy különböző vállalatok milyen lépéseket tesznek a változásokkal való megbirkózás és a lehetőségek megragadása érdekében.

Valami elromlott Németországban  

Májusban a vártnál jobban gyengült az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe, a kilátás megítélése javult, az aktuális állapoté erőteljesen romlott.

A cégek töretlenek: szerintük jönnek az uniós pénzek 

Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, közel felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat. Az ágazatok közül az iparban emelkedett egyedül ez az arány, itt 10-ből 6 vállalkozás vélekedik így – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negyedévi eredményéből. A cégük számára kedvező kiírást viszont kevesen találnak, ezzel párhuzamosan a benyújtott pályázatok száma is lecsökkent. Az év második felében ezt a képet javíthatják a várhatóan nyáron megjelenő foglalkoztatási célú, valamint az év végi technológiafejlesztési pályázatok.

Ezért érdemes ma is amerikai részvényekben megtakarítani 

Bár az amerikai részvénypiac sok éve felülteljesítő, ez hosszú távon is fennmaradhat. Még akkor is, ha Európa rövidebb távon behoz valamit a lemaradásából. Kínai részvényeket egyre kevesebben akarnak venni, Magyarország és Lengyelország értékeltsége viszont nagyon alacsony. Mi lesz, ha ismét gyengül a forint? Interjú Kocsi Jánossal, az Amundi Alapkezelő portfóliómenedzserével.

Lassul az euróövezet gazdasága  

Elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése májusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) kedden ismertetett előzetes értékei alapján.

A fiatalok is panaszkodnak az inflációra 

A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25-39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint.

Tombol a pesszimizmus a kereskedőknél és az építőipari cégeknél  

A GKI konjunktúraindexe májusban ugyan emelkedett áprilishoz képest, de így sem érte el márciusi szintjét. Ezen belül az üzleti várakozások májusi javulásuk ellenére ugyancsak rosszabbak maradtak a márciusinál. A fogyasztói várakozások pedig áprilishoz képest is romlottak májusban. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint azonban a tavaly őszi mélyponthoz képest a cégvilág és a lakosság is kevésbé pesszimista. Májusban a foglalkoztatási helyzet megítélése a cégek és a lakosság körében is tovább javult, az áremelési törekvés lanyhulása viszont megállt.

Mégis hogyan lehet most spórolni? Kevesebbet tudnak félretenni a magyarok, mint korábban 

Noha a takarékoskodás általánossá vált, a magyarok mégis kevesebbet tudnak félretenni és egyre inkább a rugalmas, azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresik az OTP Bank kutatása szerint. A hitelintézet sajtóháttérbeszélgetésén a szakértők arról nyilatkoztak, a terület legnagyobb kihívása, hogy leszámoljanak a hiedelemmel, miszerint kis összegekkel nem éri meg belevágni a megtakarításba.  

Kőkemény választ kaphat Magyarország - mit lép erre az Orbán-kormány? 

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen azt javasolja az ukránoknak, hogy állítsák le a Barátság-vezetéket Magyarország felé.

Valami történt a németeknél és az eurózónában 

Májusban romlott a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe.

Ezeknél a nagyvállalatoknál várhatók leginkább álláshirdetések  

Nem kell létszámleépítésektől tartani a hazai nagyvállalatoknál, ugyanis jelentősen, 6 százalékról 2 százalékra mérséklődött az elbocsátásban gondolkodó cégek aránya. Emellett az előző negyedévi rekord alacsony 5 százalék után jelenleg a cégek 8 százaléka készül munkaerő-felvételre. A teljes vállalati szektorban így 0,7 százalékos létszámbővülés várható a következő egy évben – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2023 első negyedéves méréséből. Az egyéves tervek alapján legnagyobb eséllyel a 10 milliárd forint feletti éves árbevételű, az ágazatok közül az iparban, míg területileg a kelet- és nyugat-magyarországi cégeknél várható, hogy új kollégákkal bővülnek.

Kockázatok mellett optimisták a cégek 

A vállalkozók bár érzik a gazdasági helyzetben fellépő kockázatokat, saját üzleti kilátásaikat illetően már nem olyan borús kép. Csak valamivel több, mint a megkérdezettek egyharmada gondolja azt, hogy 2023-as árbevétele elmarad a tavalyitól, az idei első negyedévében a vállalkozók négytizede gondolkodik munkatársi felvételben, túlnyomó többségük pedig nem tervez elbocsájtást – derül ki a VSZ és az Egyensúly Intézet által közösen elindított vállalkozói felmérés, a VOSZ Barométer első tanulmányából. A vállalkozási klímát, a cégek várakozásait indikátor-jelleggel bemutató felmérést mostantól negyedévente közlik.

Egy év után újra elindultak a globális élelmiszerárak felfelé 

Mérsékelten nőtt az élelmiszerek világpiaci ára áprilisban márciushoz képest.

Kiderült, min és hogyan spórolnak a magyarok 

Az árak emelkedését szinte mindenki érzi a saját bőrén, a lakosság háromnegyedének az utóbbi időben jelentősen nőttek a háztartási kiadásai. Ezek közül is leginkább az élelmiszerek, a rezsi és az üzemanyag árak növekedését érzik meg az emberek – derült ki az OTP Bank Öngondoskodási Index felméréséből. Szinte az összes vizsgált területen további jelentős áremelkedésre számítanak a megkérdezettek, ezért aki csak tud, igyekszik valahogyan spórolni. 

Egy évtizedet zuhant vissza a magyarok fizetőképessége 

Tavaly óta Nyugat-Dunántúlon csökkent a legjobban a családok fizetőképessége az Intrum és a GKI kutatása szerint: a régióban egy év alatt 58 százalékkal esett a fizetőképesség. Az országos átlagkeresetet nagy mértékben a közép-magyarországi bérek húzzák fel, az összes többi régió keresetei elmaradnak az országos átlagtól.

Javulást vártak, de tévedtek  

Romlott a befektetői hangulat az euróövezetben és Németországban is májusban a Sentix gazdaságkutató intézet felmérése szerint.

Egyetlen katasztrófajóslat sem teljesült 

A gazdasági és az energiaválság enyhülésének, a háborús helyzet stagnálásának, valamint a nemzetgazdaságok alkalmazkodó képességének köszönhetően optimisták és növekedést jósolnak a Létesítménygazdálkodási Vezetői Hangulatindex válaszadói, a LEO (Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége) Benchmarking munkacsoportjának legfrissebb kutatása szerint. 

Itt már bőven egyszámjegyű az infláció  

Márciusban átlagosan 7,2 százalékra lassult a fogyasztói árak éves szintű növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a februári 8,8 százalékról.

Nem állnak le az áremeléssel a turisztikai cégek  

Áprilisban a TKI turisztikai konjunktúra index plusz 2 ponton állt a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán, ami azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén javulónak, de stagnáláshoz közelinek érzékelik - közölte a legfrissebb felmérés eredményét a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ).

Éledezik az euróövezet  

Az euróövezetben tizenegyhavi csúcsot ért el az üzleti aktivitás áprilisban a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet felmérésének csütörtökön ismertetett végleges adatai alapján.

A belföldi kereslet növekedése az orosz szolgáltatóipar motorja 

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése áprilisban, de így is már a harmadik hónapja állt a csökkenést a növekedéstől elválasztó 50 pontos szint fölött.

Zuhannak a nyersanyagárak az euróövezetben 

Az elemzők által vártnál némileg kisebb mértékben gyengült a feldolgozóipari aktivitás az euróövezetben áprilisban, amikor a nyersanyagárak közel három éve a legjelentősebben csökkentek.

Eddig hatottak a szankciók, a háború óta először nőttek az orosz exportrendelések 

Minimálisan lassult az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) növekedése áprilisban márciushoz képest, a mutató január óta a leggyengébb.

Turbóra kapcsol a magyar gazdaság 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke: 61,9. A korábbi április havi értékekkel összevetve az idei érték magasabb, mint a hosszú távú e havi átlag (52,2) és az előző három év e havi értékeinek átlagát is meghaladja (56,1).

Meglepetésszám Kínából 

Áprilisban a feldolgozóipari teljesítmény váratlan csökkenésével január óta a legalacsonyabb szintre húzódott vissza az előző havi rekordról a kínai gazdaság teljesítménye a nemzeti statisztikai hivatal (NBS) adataiból összeállított és vasárnap publikált kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) alapján.

Önerő nélkül is lehet már saját lakásunk 

Takarék Index: akár a teljes vételár fedezhető az állami támogatásokból, és még felújításra is maradhat pénz.

Jobban keresnek az amerikaiak 

Márciusban nőttek a személyi jövedelmek az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium, a Bureau of Economic Analysis jelentése alapján.

Javult a magyarok fizetőképessége, de még komoly bajok látszódnak 

Enyhén javult a lakosság fizetőképessége 2022 utolsó negyedévéhez viszonyítva, éves összehasonlításban viszont még mindig 86 százalékos visszaesést látunk. A friss fizetőképességi adat recessziót jelez előre, leghamarabb a harmadik negyedévben állhat helyre a növekedés.

Fellélegeztek a cégek - már látják, mikor lehet könnyebb 

A tavalyi zuhanás után a vállalatok hangulata lassan, de biztosan felfelé vette az irányt. A K&H nagyvállalati növekedési index, akárcsak a K&H bizalmi index, emelkedő pályára állt, igaz, egyelőre még a negatív tartományban maradt a mutató, de a cégek már kevésbé pesszimisták, ami az év második felére nézve kedvező kilátásokat jelenthet. Azonban nem dőlhetnek hátra a vállalatok, ugyanis az év második fele is tartogathat izgalmakat: a kiskereskedelmi forgalom december óta tartó zsugorodása és a magas kamatkörnyezet még kihívások elé állíthatja a cégeket.   

Hullanak a magyar cégek, mint a legyek 

Decemberhez képest közel 5.000-rel kevesebb cég volt márciusban. 30 százalékkal kevesebb cég alakult, mint amennyi megszűnt ebben az időszakban, azaz továbbra is tart ez a tendencia a cégalapítások/megszűnések viszonylatában. A felszámolási eljárások száma meghaladta a 2.000-et, ami az elmúlt 5 év kimagaslóan legmagasabb értékét jelenti. A megszűnéseket több mint 70 százalékban ismét a végelszámolások okozták.

Nem jó hír, rövidtávon nem csökken a magyar alapkamat 

Az alapkamat jelenlegi szintjének tartós fenntartása szükséges, ami biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának közleményében, amelyet a kamatdöntő ülést követően a jegybank honlapján tett közzé a testület.

Nem erre számítottak: csalódást keltő adat jött Németországból  

 Áprilisban a vártnál kevésbé erősödött az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe.

Ezek a cégek a legvonzóbb hazai munkaadók 

Gálaeseményen hirdették ki a Randstad Award, a világ legátfogóbb munkáltatóimárka-kutatása idei hazai győzteseit. A Samsung lett a legvonzóbb hazai munkáltató, a második helyen a BT (British Telecommunications) végzett, a harmadik helyet pedig a Mercedes-Benz szerezte meg, aki egyben az elmúlt tíz év legtöbbször dobogón álló munkaadója is. A legismertebb a telekommunikációs szektor, de továbbra is az IT a legvonzóbb a munkavállalók számára, és a munkahelyválasztáskor az attraktív fizetés mellett a nem anyagi juttatásoknak is fontos szerep jut.

Ketyeg a demográfiai bomba: így nem lesz fenntartható a magyar nyugdíjrendszer 

Nincs megállás: a Covid19-járvány ellenére is töretlen tempóban folytatódik a társadalmak elöregedése. Szorgos egy helyben topogás: a világ nyugdíjrendszerei hatalmas építkezésekre hasonlítanak, ahol nem látni, mikor fejeződhet be a munka – a várható demográfiai változásokra azonban csak alig néhány ország készült fel.

Már nem látják annyira siralmasnak a helyzetet a cégek  

A lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete kedvezőbbé vált áprilisban: a -100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index -19,2 pontról -18,2 pontra, míg a vállalati mutató értéke -15,2-ről -13,2-re javult - közölte a Századvég Konjunktúrakutató legújabb felmérése alapján pénteken.

Kilőttek a gazdaságok tőlünk nyugatra  

A vártnál nagyobb mértékben javult az euróövezet gazdasági teljesítménye áprilisban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.

A szolgáltatóipar húzza a német gazdaságot 

Áprilisban 12 hónapja a legmagasabb aktivitást mutatta a német gazdaság a szolgáltatási szektor javuló teljesítményének köszönhetően, miközben a feldolgozóipar csaknem három éve a leggyengébben produkált a londoni S&P Global Market Intelligence jelentése alapján.

Óriási változás történt a fiataloknál 

Rendkívül kedvező változást hozott a 2023-as első negyedév: a K&H ifjúsági index értéke +14 pontra emelkedett az előző év utolsó negyedévében mért rekord alacsony szintről, mely az elmúlt évtizedben a legnagyobb mértékű változás is egyben. Immár tíz éve minden negyedévben elkészül a pénzintézet kutatása, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetét, az élettel való jelenlegi elégedettségét és a jövőbeli várakozásaikat vizsgálja.  

Fényt látnak a kkv-k az alagút végén 

Tovább erősödött és lassan elérheti a pozitív tartományt a K&H kkv bizalmi index, ami az első negyedévben 3 pontos emelkedést követően jelenleg -4 ponton áll. A pozitív változás annak köszönhető, hogy a közterhek és a vállalati hitelkamatok változásában kedvezőbb fordulatra számítanak a cégek. A várakozásokban azonban hatalmas a különbség cégméret szerinti bontásban: a mikrocégek a negatív tartományban rekedtek, míg a középvállalkozások több mint 25 pontos ugrást követően már erősen pozitívan látják az előttük álló egy évet.

Új befektetéseknek kedvez a mostani gazdasági helyzet  

A BÁV 2023-ban készült Műtárgybefektetési indexe minden eddigi eredményt túlszárnyalva, 8 százalékos növekedéssel 40,6 pontos eredményt ért el. Bár a megkérdezettek csak 17 százaléka vár anyagi javulást az elkövetkező időszakban, mégis 80 százalékuk szerint jó választás a műtárgybefektetés, mert az inflációval arányos vagy akár azt meghaladó hozamot is realizálhat. A felmérés szerint a Z generáció tagjait jellemzi leginkább a vállalkozókedv, akik az online aukciók iránt is aktívan érdeklődnek. Az ékszerek népszerűségét nemcsak az üzleti eredmények, de a visszajelzések is alátámasztják, az elmúlt 5 évben ugyanis 35-ről 53 százalékra nőtt a kategória iránti érdeklődés, mellyel most már tartósan a második helyen szerepel a preferált műtárgytípusok listáján.

Elromlott a hangulat az eurózónában  

Áprilisban romlott a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe.

Lebukott Deutsch Tamás, történelemismerete gyalázatos 

Deutsch Tamás kétségkívül a Fidesz jolly jokere. Volt már sportminiszter, internetes szakértő, most meg külpolitikus. Mi jöhet még?

Megsenyvedte a magyar tőkepiac, hogy az USA szankciós listára tette a részben magyar tulajdonú orosz kémbankot és annak magyar vezetőjét 

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten; a BUX 43 285,23 ponton zárt a hét utolsó kereskedési napján, pénteken, 2,11 százalékkal, 932,62 ponttal alacsonyabban az előző, ugyancsak négynapos kereskedési hét záróáránál.

Az amerikaiak már köszönik jól érzik magukat 

A vártnál jobban alakult áprilisban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban a Michigan Egyetem rendszeres havi felmérése alapján.

Közösségi platform segíti a kkv-k működését és rezsicsökkentését 

Az idei év fordulópont lehet a vállalkozások életében: az első két hónap Opten adatai alapján ugyanis 2019 óta ismét több a megszűnő, mint az alakuló cég. A K&H ezért olyan innovatív közösségi platformmal támogatja a vállalkozásokat, amely aktuális piaci információkkal segíti az indulást és a szintlépést: sőt, a költségek csökkentésében is segítséget jelenthet.

Hogyan kössünk jó bérleti szerződést ilyen infláció mellett? 

A jelenlegi gyorsan változó gazdasági helyzetben fontos, hogy a bérbeadók bérleti szerződéseiket különös körültekintéssel kössék meg, ugyanis az erős inflációs nyomás eredményeképpen egyre nagyobb szükség lett a bevételek értékének megőrzésére. Ennek érdekében a bérbeadók igyekeznek az üzemeltetési költségeket racionalizálni, valamint folyamatosan növelni a bérleti díjat az infláció mértékével. A megoldás a megfelelő szerződés kialakítása, mely egyértelműen rendelkezik az értékkövetésről is. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mire van szükség a megfelelő indexálási mechanizmus kialakításához.

A vállalatoknak is a szembesülés éve volt a tavalyi  

A hazai közepes és nagyvállalatok vezetése nyitottan és érzékenyen viszonyul a fenntarthatóság problémaköréhez, a szavakat azonban kevés tett követi. A K&H fenntarthatósági indexe rámutat arra, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzetben a vállalati programok minden bizonnyal halasztást fognak szenvedni. Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője szerint ehhez képest kifejezetten pozitív fejlemény, hogy a fenntarthatósági index nem zuhant be, hanem még egy kicsit ‒ 2 ponttal 40 pontra ‒ emelkedett is.

Felcsillant a remény a turizmusban 

Márciusban a TKI turisztikai konjunktúra index plusz 4 ponton állt a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán, ami azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket háromnegyed év után újra enyhén javulónak érzékelik - közölte a legfrissebb felmérés eredményét kedden a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ).

Egyre jobb a hangulat az euróövezetben 

Enyhült a befektetők borúlátása az euróövezetben áprilisban a Sentix gazdaságkutató intézet kedden ismertetett felmérése alapján, miután az aktuális állapot megítélését követő mutató több mint egy éve a legmagasabb szintre emelkedett.

Egy éve csökkennek a globális élelmiszerárak  

A márciusi eredménnyel már 12 hónapja csökken a nemzetközi élemiszerárak mutatója, köszönhetően a gabonafélék és a növényi olajok alacsony világpiaci jegyzésének – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A nagyvállalatok már látják a fényt az alagút végén?  

Lassan kilábalhatnak a pesszimizmusból a hazai nagyvállalatok. A K&H nagyvállalati növekedési index a tavalyi mélypont után már második negyedéve mozdul felfelé, így 2023 első negyedévében -10-ről -6 pontra mérséklődött. A változás mögött az áll, hogy a vállalatok saját kilátásaikat az előző negyedévekhez képest jóval kedvezőbbnek vélik, a gazdaság megítélésben azonban továbbra is borúlátók. Az indexet a cégek közül a 10 milliárd forint feletti éves árbevételű vállalatok szinte már pozitív hangulata húzza felfelé.

Rég látott fordulat van a lakáspiac mögött 

A KSH frissen publikált negyedik negyedévi előzetes adatai is megerősítik, hogy 2022 végére fokozódott a lakáspiac lassulása. Ám ezek sem utalnak olyan mélyrepülésre, amilyentől sokan tartottak a múlt év őszén. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a tavaszi hónapok szezonális keresletnövekedése mutathatja majd meg igazán, milyen pályán indul tovább a lakáspiac a megtorpanást követően.

Tízhavi csúcson az euróövezetben az üzleti aktivitás 

Az euróövezetben tízhavi csúcsot ért el az üzleti aktivitás márciusban a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet felmérésének végleges adatai alapján.

Visszaesett a termelés a magyar iparban  

Februárban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Lassul az infláció az OECD-országokban  

Februárban átlagosan 8,8 százalékra lassult a fogyasztói árak éves szintű növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a januári 9,2 százalékról.

Kevesebbet ér a magyar tőke 

Márciusban folytatódott az előző hónapban megkezdődött, csökkenő tendencia a hazai tőkepiacon – a Budapesti Értéktőzsde első számú mutatója, a BUX index 5,5 százalékos visszaesést követően, 42 318 ponton zárta a hónapot. A részvénypiac összforgalma ezzel együtt jelentősen növekedett februárhoz képest, 206 milliárd forintot tett ki, amely napi lebontásban 9,4 milliárd forintot jelent.

Hónapok óta nincs jó bőrben az euróövezeti feldolgozóipar 

Márciusban csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye - erre utalnak a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet hétfőn publikált felmérésének végleges adatai.

Lassuló bővülést látnak a feldolgozóipari vállalatok  

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke: 55,3 lett. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassabb bővülési folyamatokról számoltak be.

Nagyot drágult a kötelező biztosítás és a casco  

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja március elején 52 322 forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 48 088 forinttal a Netrisk Kgfb-indexe szerint. Ezzel párhuzamosan az átlagos cascodíj pedig 42 százalékkal 136 ezer forintra emelkedett. A Magyarországon legnépszerűbb márkák esetében 9-392 ezer forint között szóródnak a kgfb-díjak.

A svájci bankcsőd beletiport az ott élők lelkébe 

Svájcban jelentősen romlott a befektetői hangulat márciusban az előző hónaphoz képest a Credit Suisse és a CFA Switzerland kiadott jelentése szerint.

Egyre gyorsabban mérséklődhet az infláció 

 A következő hónapokban a fogyasztóiár-index előbb lassú, majd egyre gyorsabb ütemű mérséklődése várható; az év végére egyszámjegyű infláció elérése gazdaságtörténetileg nagy eredmény lesz - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke kedden, a monetáris tanács kamatdöntését követő online háttérbeszélgetésen.

Érezhető változás történt a cégeknél  

Márciusban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt sokat javultak, a GKI konjunk-túraindexe ötödik hónapja emelkedik. A felmérés szerint az üzleti szektoron belül az ipari és szolgáltató cégek várakozásai jelentősen javultak, az építőipar és a kereskedelem várakozásai viszont érezhetően, de ennél kevésbé romlottak. A fogyasztók már nem aggódnak jobban, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején. Ez azonban így is nagyon erős pesszimizmust jelez. Márciusban érdemben csökkent a cégek áremelési törekvése és erősödött foglalkoztatási hajlandósága, amit a fogyasztók véleménye is visszaigazolt. Az ország gazdasági helyzetének megítélése a februárinál sokkal kedvezőbb lett az üzleti szférában és a lakosság körében is. 

Egyre jobban érzi magát az eurózóna gazdasága 

A vártnál jobban javult az euróövezet gazdasági teljesítménye márciusban, ez azonban szinte kizárólag a szolgáltatóiparban élénkülő üzleti aktivitásnak tudható be a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.

Megvizsgálták, mennyie nehéz költözni Magyarországon  

Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is magas az ingatlantulajdonlási arány, nehezebben költöznek az emberek, ami nehezíti a mobilitást. A Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank elemzéséből kiderült: hazánkban Győr-Moson-Sopronban és Zalában a legkönnyebb községből városba vagy megyeszékhelyre költözni. A városba költözésnél - országosan tekintve - így is negyedével, megyeszékhelyen pedig több mint felével kisebb családi ház vásárolható az eladott ingatlan árából, lakásba költözés esetén pedig még kedvezőtlenebb ez az arány. A váltás városból megyeszékhelyre már egyszerűbb lehet, szintén főként a nyugati megyékben, a megyeszékhelyen belüli költözés azonban az ország egyik keleti városában, Miskolcon a legkönnyebb.

Az ukrán háború sem tudta visszavetni a világkereskedelmet, sőt 

Rekordot ért el tavaly a világkereskedelmi forgalom az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája, az UNCTAD tanulmánya alapján. Az idei első félévre a szervezet a világkereskedelemi forgalom stagnálását jelzi előre.

Negatív rekordon a magyar nagyvállalatok profitvárakozása 

A nagyvállalatok idén nem várnak árbevétel és profitnövekedést. A cégek több mint egy éve csökkenő profittal számolnak, ami most negatív rekordot ért el, emellett az árbevétel várt változása is negatív előjelű – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeiből. A vállalatok átlagosan közel 5 százalékos profit és fél százalékos árbevétel-csökkenéssel terveznek idén. Az alacsonyabb pénzügyi eredmények a tervezett beruházásokat is erőteljesen visszafogják, a cégek mindössze 37 százaléka készül fejleszteni idén, ami az elmúlt 1,5 év legalacsonyabb értéke. 

Úgy hullámzik az euróövezeti gazdasági hangulat, mint a tenger 

Márciusban a várakozásoknál nagyobb mértékben romlott a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe.

Nagyot buknak a bankbefektetők 

Az utóbbi napok amerikai bankcsődjei óta 460 milliárd dollárral zuhant a banki részvények globális piaci értéke - áll a Financial Times összesítésében.

Mélyponton a cégalapítás az építőiparban 

Az építőipari termelés ugyan 2022-ben bővült 3 százalékkal, azonban az év második felében már voltak látható jelek a csökkenésre, ami januárban meg is mutatkozott. 2023 januárjában 5 év óta először 13 százalékkal kevesebb cég alakult az építőiparban, mint amennyi megszűnt. A februári cégalapítások száma szezonálisan a legalacsonyabb volt az elmúlt öt évben.

A jegybankok infláció elleni kamatemelései megrendíthetik a bankrendszert, mert az ott lévő értékpapírok veszítettek árfolyamukból 

Megnyugvással fogadták az értékpapírpiacok a Credit Suisse banknak nyújtott likviditási hitelt, de elemzők szerint ezzel még nem hárult el a bankrendszer stabilitását fenyegető veszély.

A szankciók ezerrel működnek, ennek ellenére az Egyesült Királyságban még recesszió sem lesz 

Jelentősen javította a gazdaság teljesítményére szóló előrejelzését a brit kormány.

Drámai adat érkezett, ennél rosszabb helyre már nem is kerülhetett volna Magyarország 

A világ egyik legnagyobb közvéleménykutatója 32 nemzetnél vizsgálta, hogy e közösségek tagjai mennyire érzik magukat boldognak. A magyaroknál már az utolsó hely is elborzasztó, de a lemaradás mértéke aztán tényleg elképesztő.

Mélyponton a magyarok cégalapítási kedve 

Öt éve nem alakult ilyen kevés cég, mint januárban – 1.710 –, kivéve a Covid első lezárt hónapját, de szezonálisan a februári cégalapítás is az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét hozta. Ismét 1.000 feletti az újonnan indult felszámolási eljárások száma. A megszűnt cégek több mint 70 százaléka végelszámolás volt.

Elkerülte a recessziót Nagy-Britannia 

A vártnál gyorsabban, 0,3 százalékkal nőtt a brit hazai össztermék (GDP) januárban az előző hónaphoz mérve - közölte a brit statisztikai hivatal (ONS). Az elemzői előrejelzések átlaga 0,1 százalékos GDP-bővülést valószínűsített az idei első hónapra.

Megtudtuk milyen béremeléseket terveznek a kkv-k infláció alatt, felett 

Kissé erősödött a vállalkozások foglalkoztatási szándéka. A cégek közel negyede tervez munkaerőfelvételt, miközben újra 10 százalék alatt van az elbocsátásban gondolkodók aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Átlagosan 11 százalékos fizetésemelésre készülnek a cégek, ami messze elmarad az idei inflációtól. Emellett a tervezett béren kívüli juttatásokat tekintve is kismértékű javulás történt, minden második cégnél számíthatnak rá a munkavállalók.

A legfejlettebb országokban szépen konyul le az inflációs görbe 

Éves szinten átlagosan 9,2 százalékra lassult januárban a fogyasztói árak növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a decemberi 9,4 százalékról.

Siralmas képet mutat az ipari termelés Magyarországon  

A várakozásokat messze alulmúlva 0,2 százalékkal csökkent az ipari termelés januárban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 3,2 százalékkal esett vissza, mivel januárban eggyel több munkanap volt 2022. januárhoz képest. Tavaly összesen 5,8 százalékkal nőtt az ipari termelés. 

Vastagabb az üvegplafon Magyarországon, mint a szomszédos országokban 

A közép-európai régióban Magyarországon a legvastagabb az üvegplafon, azaz régiós szinten Magyarországon kapnak munkát legkisebb arányban nők a cégek felsővezetésében, igazgatótanácsaiban, a politikában, az oktatás és a média felsővezetésében. – hívja fel a figyelmet a jelenségre az Egyenlítő Alapítvány.

Optimisták lettek a turisztikai cégek  

Jelentősen javultak a turisztikai cégek várakozásai februárban - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a GKI Gazdaságkutató.

Elbizonytalanodtak a befektetők 

Márciusban esett az euróüvezetre és a Németországra vonatkozó gazdasági hangulatindex is a Sentix gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett adatai szerint.

Már tíz hónapja csökken az építőipari aktivitás az euróövezetben 

Februárban már a tizedik egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezetben, de enyhébb mértékben, mint az előző hónapokban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése alapján.

A nyugati gazdaságok egymás után jelentik be, hogy több mint fél év után elindultak felfelé 

Az amerikai gazdasági aktivitás februárban először nőtt hét hónap csökkenés után a S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges értékei alapján.

Már a Brexit miatt senyvedő brit gazdaság is elindult, túllépve a háborún 

Meredek ütemben emelkedtek és tavaly nyár óta először jeleznek élénkülést a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai.

Nyolchavi csúcson az euróövezet 

Az euróövezetben nyolchavi csúcsot ért el az üzleti aktivitás februárban a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet felmérésének végleges adatai alapján.

Már közel egy éve csökkennek a nemzetközi élelmiszerárak 

Már 11. hónapja van lejtmenetben a globális élelmiszerárak mutatója a februári – marginális – csökkenése után – jelentették az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői.

Iszonyúan figyelni kell a KGFB megkötésekor, több mint kétszeres árkülönbségek lehetnek 

A tavalyi IV. negyedévben 8 százalékkal emelkedett a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja 2021 azonos időszakához képest. A kárráfordítások eközben egy év alatt 13 százalékkal nőttek, a szervíz- és alkatrészköltségek drágulása és a devizaárfolyam-változás hatásaként – áll az MNB friss KGFB-indexében.

A világítás és a fűtés korlátozásával spórolnak a nagyvállalatok 

Érzékenyen érinti a nagyvállalatokat az energiaárak emelkedése, de a működésüket szerencsére nem veszélyezteti – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 utolsó negyedéves méréséből. A rezsiköltségeket elsősorban a fűtés és világítás korlátozásával csökkentik, de az energetikai rendszerek korszerűsítése is a top 3 intézkedés között szerepel. Ehhez lehet nagy segítség a K&H-nál is elérhető Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, amelyben kedvező feltételek mellett vehető igénybe beruházási és zöld beruházási hitel.

A kkv-k harmada fontolgatja a négynapos munkahét bevezetését 

A négynapos munkahét olyan trend, ami itthon is beszivárog a hétköznapokba, és az elvitathatatlan munkavállalói előnyökön túl a munkaerő piacon, munkaadóként is versenyelőnyt jelenthet annak a cégnek, amelyik a home office mellett ezt is biztosítja.

Itthon prüszkölt a tőkepiac februárban 

A lendületesen induló januárhoz képest apró megtorpanás következett a Budapesti Értéktőzsdén februárban. A BÉT elsőszámú mutatója, a BUX index enyhe, 1,2 százalékos csökkenéssel, 44 780 ponton zárta a hónapot.

Javul a hangulat a feldolgozóiparban 

A januári, mérsékeltebb bővülést követően ismét a feldolgozóipar fellendülését tükrözi a beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke, amely 56,5 pontra nőtt a januári 55,0 pontról - jelentette a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Még egy terület, ahol a magyar cégek az EU-s átlag alatt teljesítenek  

A magyar vállalatok innovációs aktivitása elmarad a szükségestől és az európai átlagtól – az EU a tavalyi év második felében publikálta innovációs eredménytábláját, amely minden tekintetben egybecseng a K&H innovációs index mögött meghúzódó felmérés eredményeivel. Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője szerint ez a tendencia nem ad okot örömre, hiszen éppen az innováció jelentené a vállalati versenyképesség kulcsát.

Nem sok jót mutat a magyar kkv-k bizalmi indexe 

Messze infláció alatti pénzügyi eredménynövekedéssel számolnak idén a hazai cégek: 8,6 százalékos árbevétel- és 4,4 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A beruházási szándék ennek ellenére kismértékben emelkedett, jelenleg a cégek kétharmada készül fejleszteni. A célokat tekintve elsősorban gépberuházásokat és informatikai fejlesztéseket terveznek, de egy jelentős részüknél a céges autóflotta is megújulhat vagy kibővülhet év végéig.

Pesszimistábbak vagyunk, mint a koronavírus kitörésekor 

Februárban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt javultak, azonban továbbra is rossz hangulatot tükröznek. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint a fogyasztók még mindig pesszimistábbak, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején voltak. Ehhez képest az üzleti szektor várakozásai kedvezőbbek, nagyjából a 2020 véginek felelnek meg. Most a legkevésbé a szolgáltató cégek pesszimisták, januárban még az ipariak voltak azok. A foglalkoztatási helyzet megítélése alig változott, a cégek áremelési törekvése és a fogyasztók inflációs várakozása azonban érezhetően mérséklődött.

Hogyan teljesítenek a legnagyobb családi vállalkozások? 

A globális gazdaságnál is gyorsabban növekednek a családi vállalkozások – derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsorából. A világ 500 legnagyobb családi hátterű cégének listáján számos, Magyarországon is közismert márka található, mint például a német BMW, a svájci Roche, a francia L'Oréal, az olasz Prada vagy az osztrák Spar. Számos társaságnál már elindult a vezetői generációváltás.

A magyar gazdaság számára jó hír érkezett 

Februárban a vártnál kissé csekélyebb mértékben erősödött az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe, javultak a kilátások, de némileg romlott az aktuális állapot megítélése a gazdasági szereplők körében.

Gazdasági növekedésre számítanak az euróövezet vállalatai 

Februárban kilenc havi csúcsot ért el az üzleti aktivitás az euróövezetben a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet előzetes adatokra támaszkodó felmérése alapján.

Amerika recesszióra számít 

Januárban is csökkent az amerikai Conferenca Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, ez alapján továbbra is recesszióra lehet számítani az amerikai gazdaságban az év folyamán.

Idén nem lesz foglalkoztatási és beruházási boom a családi vállalatoknál 

Negatív hangulat jellemzi a hazai családi vállalatokat, a K&H családi vállalatok index -6 ponton áll. A cégek alacsony pénzügyi eredményekkel számolnak idén, így sem foglalkoztatási, sem beruházási boom nem várható – derül ki a K&H családi vállalatok kutatásból. A családi cégek jövőképe azért meghatározó, mert ezek a cégek igen nagymértékben befolyásolják a foglalkoztatottság és a GDP növekedés alakulását. A tudásmegosztás napjaink gyorsan változó gazdasági környezetében még fontosabb, a K&H ezért kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy erősítse a családi vállalatok hosszú távon fenntartható működését, értékeik megőrzését. Tevékenységét a Joint Venture Szövetség is elismerte a „Companies For The Future Award” legjobb ökoszisztéma különdíj első helyezésével.   

Még egy lista, ahol hátul kullog Magyarország 

Nem szerepelt túl jól az EU innovációs eredménylistáján Magyarország. Bár a K&H innovációs index árnyalja a képet, sokkal jobb eredményt ez sem mutat. Arról, hogy mi lehet az oka a magyar vállalatok gyenge innovációs aktivitásának, Németh Balázst, a K&H Csoport innovációs vezetőjét kérdeztük.

Ilyen magyar infláció mellett el sem tudjuk képzelni ezeket a számokat 

Éves szinten átlagosan 9,4 százalékra, tavaly április óta a legalacsonyabb szintre lassult decemberben a fogyasztói árak növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a novemberi 10,4 százalékról.

Putyin háborúja a nagy olajtársaságoknak hozta a legnagyobb hasznot 

Eddigi több mint egy évszázados történetének legnagyobb nyereségét érte el tavaly a BP londoni székhelyű globális olaj- és földgázipari vállalat tavaly.

Mindent beleadott a magyar ipar 

A várakozásokat messze felülmúlva 2 százalékkal nőtt az ipari termelés decemberben, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 5,7 százalékkal növekedett, mivel decemberben kettővel kevesebb munkanap volt 2021. decemberéhez képest. Tavaly összesen 5,8 százalékkal nőtt az ipari termelés. 

Nagyon nagy bajban vannak a cégek a magas energiaárak miatt 

Egyre nagyobb gondot okoz a cégeknek az infláció és az energiaköltségek folyamatos emelkedése. Utóbbit elsősorban a fűtés korlátozásával, a világítás mérséklésével és az energetikai berendezések korszerűsítésével próbálják kompenzálni a cégek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Az energiaárak piaci emelkedése is hátrányosan érinti a cégek közel felét, minden ötödik vállalkozásnak pedig a működését is veszélyezteti.

Bizakodóbbak lettek a magyar turisztikai iparban dolgozók 

Kismértékben, óvatosan javultak a turisztikai és a vendéglátóipari szektor várakozásai az év elején a közeli jövőre - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a GKI Gazdaságkutató legfrissebb felmérésében.

Optimisták a befektetők - de nem nálunk  

A recesszió kockázatának enyhülését jelzi az euróövezetre és Németországra is a Sentix gazdaságkutató intézet februári befektetői hangulatindexe.
hirdetés
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
hirdetés
Készülhetnek a vállalatok! Új világot hoz az ESG

Készülhetnek a vállalatok! Új világot hoz az ESG 

A jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik. 
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hirdetés
Megér az egészsége napi egy kávé árát?

Megér az egészsége napi egy kávé árát? 

Az egészség az egyik, ha nem a legfontosabb magánvagyonunk, a legtöbben azonban ezt nem mérik fel időben és csak kevesen gondolnak arra, hogy az egészségükre is biztosítást kössenek.

Költségkímélés

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok 

Az Allianz Hungáriához az év első 8 hónapjában közel 35 ezer lakóingatlannal kapcsolatos kárbejelentés érkezett.
Törődjön többet megtakarításaival!

Törődjön többet megtakarításaival!  

A nehéz gazdasági helyzet és az elmúlt időszak váratlan eseményei sokak figyelmét ráirányították a megtakarítások fontosságára.

Pénzszerzés

Lesújtó: 5 ezer forintot sem tudnak havonta félretenni a magyar fiatalok

Lesújtó: 5 ezer forintot sem tudnak havonta félretenni a magyar fiatalok  

A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét.

Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo