Vodafone: 900 megahertzen olcsóbb lenne internetezni

Vodafone szerint Magyarországon a mobilinternet akkor terjedhetne gyorsabban, ha a 900 megahertzes frekvencián is lehetne adatszolgáltatást nyújtani, mivel ez sokkal olcsóbb, mint a most használt 2,1 gigahertzes frekvencia.

Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója szerdán budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a társaság az elmúlt 10 évben mintegy 500 milliárd forintot költött beruházásra, s ebből egyebek mellett kiépített egy 4 ezer kilométeres optikai kábelhálózatot is. A Vodafone a pénz egy részét a mobil adatátvitel fejlesztésére költötte. Ennek eredményeként  377 településen nyújt nagy sebességű mobil internet szolgáltatást, s ezzel 63 százalékos lakossági lefedettséget mondhat magáénak.

Döbrössy Gábor, a Vodafone műszaki vezérigazgató-helyettese kérdésekre válaszolva elmondta, a 900-as frekvencián harmadannyi bázisállomás kell s a szolgáltatáshoz, mint a 2,1-esen, ezért is olcsóbb. Beck György szerint a Vodafone továbbra is nagy lehetőséget lát a széles sávú internetben, s ezért is szeretné, ha az uniós jóváhagyást követve Magyarországon is minél hamarabb szabaddá tennék az adatátvitel előtt a 900-as frekvenciát.

A vezérigazgató szerint a három magyarországi mobilszolgáltató hálózata egyformán a legjobbak közé tartozik Európában, ám úgy vélte, az innovatív megoldások bevezetésében a Vodafone átvette a vezető szerepet. Részben azért is, mert a Vodafone-nak a stratégia partnere a harmadik-negyedik generációs mobilrendszerek világszinten vezető szállítója, a kínai Huawei. A Vodafone-nak a mobil szélessávú piacon 34 százalékos volt az adatforgalmi részesedése szeptember végén, az egy főre jutó adatforgalom területén pedig piacvezető a havi 1,8-2 gigabájttal.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo