Virtuális pénz és robottanácsadók a jövő bankjában

Elemzők szerint a pénzügyi szektor átalakulása a 70-es évek óta, amikor elkezdtek megjelenni a bankautomaták és elterjedni a hitelkártyák, nem volt ilyen radikális és gyors, mint most. A startupoknak és a hagyományos bankoknak együtt kell működniük az új bankolási platformok létrehozásában.

A spanyol BBVA bank az elsők között van a bankszektor hagyományos szereplői közül, mely jelentős pénzeket fektet a fintech (vagyis financiális/pénzügyi technológiai) startupokba. A bank 2014-ben vette meg a neobankok egyikét, a Simplet. (A neobankok olyan pénzintézetek, melyek szolgáltatása appként működik, fiókjaik nincsenek, a bankolást teljes egészében az okostelefonján intézi az ügyfél. Itt olvashat ezekről részletesebben.)

A BBVA emellett olyan Open API (application program interface) építésén is dolgozik, mely egy 2018-ban életbe lévő uniós törvény végrehajtásához nyújtja a technológiai platformot. Két év múlva ugyanis az európai bankoknak meg kell osztaniuk adataikat harmadik személlyel ilyen API-rendszeren keresztül. (A jogszabály a PSD2 nevet viseli.) Az Open API-t úgy fogja tesztelni a BBVA, hogy kiválaszt partnereket a P2P-finanszírozás (hogy az mi is, arról itt olvashat részletesebben) a biometrika és más alszektorok szereplői közül. A biometrikus azonosítás a bankolás másik új kezdeményezése, ahol már nem jelszóval jelentkezik be az ügyfél a felhasználói felülethez, hanem ujjlenyomattal és hangutasítással.

Eltévedünk az összegek és valuták sűrűjében? Talán az appok eligazítanak.
(fotó: freeimages.com)

A P2P-finanszírozás szereplői nagyságrendekkel gyorsabban nőnek, mint a hagyományos bankszektor. A neobankok pedig annyira újak, hogy bár volumenük még elenyésző, de exponenciálisan nőnek és ez a tendencia vélhetően folytatódni fog, hiszen az Y-generáció tagjai az appekhez vannak szokva, ezeken nőttek fel, nekik már természetes, hogy a bankügyeiket is ilyen platformon keresztül intézzék.

A Square például 2015-ben 24 milliárd dollárnyi tranzakciót bonyolított 2 millió ügyfele nevében, s ezzel máris vetélytársa a hagyományos kártyacégeknek, mint a Visa vagy az American Express.

Bitcoin - sötét erő?
  • A bitcoin-tranzakciók tetemes része "sötét" piacokon zajlik, melyek nem jelentenek az adóhivataloknak és tulajdonképpen a kereskedelem fekete piacaihoz hasonlók.
  • A Carnegie Mellon University kutatása szerint 2014-ben a világháló "sötét" helyei több bitcoin-tranzakciót adminisztráltak, mint a BitPay, ami elvileg a bitcoin-fizetés legnagyobb legitim platformja.
  • A hat legnagyobb "sötét" bitcoin-piac 2014-ben $650,000 dolláros forgalmat bonyolított.
  • A Bitcoin időnként nagy kilengéseket produkál, főleg a Silk Road FBI általi bezárásakor csappant meg az árfolyama 110 dollárra 2013-ban), most 426 dollárnál tart.
A bankok befektetési tanácsadói profilját pedig a robottanácsadók kezdik ki, melyek a hús-vér tanácsadók órabérének töredékéért képesek optimalizálni mesterséges intelligenciájukkal az ügyfélről szóló adatokat és az alapján befektetési ajánlatokat tenni.

Jelentek meg olyan cikkek, melyek már a PayPalt is a régi rendszer szereplőjeként írják le. Holott ahogy Matt Komorowski, a PayPal kelet-közép-európai értékesítési igazgatója a Piac & Profitnak adott interjújában elmondta, bármilyen pénznemé legyen a jövő, hagyományos devizáké vagy a bitcoiné, a PayPal mindent megtesz, hogy azok rajta keresztül mozogjanak. Ilyen értelemben "technológia-agnosztikus", illetve platform-agnosztikus vállalatnak vallja magát.

A lehetőség a bitcoin tranzakció

A bitcoinok mozgását lehetővé tevő, s azt könyvelő, a tranzakciós költséget lenullázó blockchain technológia iránt (ld. keretes írásunkat) a hagyományos bankok és tőzsdék is érdeklődnek. 2016 márciusában a torontói tőzsde jelentette be, hogy tanulmányozza a technológiát és annak adaptálását, januárban az ausztrál tőzsde tette nyilvánossá, hogy már építi a blockchain-platformot, mely a jelenlegi rendszerének a szerepét venné át. A Nasdag már megtette ezt és 2015. decemberében közölték, hogy megtörtént az első részvényeladás, melyet már a tőzsde saját blockhain főkönyve könyvelt, ami a Linq nevet kapta.

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX feje már 1995-ben azon gondolkodott a Pinnacle Research gyakornokaként, hogyan lehetne megvalósítani a papír nélkül bankolást. "A pénz alacsony sávszélességű, utalása nem igényel nagy fejlesztést az infrastruktúrában, csak egy számbevitel az adatbázisban", hangoztatta 2003-ban. (Az igazi Vasembernek is nevezett tech sztárról itt olvashat részletesebben.)

Blockchain
A blockchain technológia lényege, hogy decentralizált, ami jól illik a bitcoin természetéhez: az ugyanis P2P fizetőeszköz, s mint ilyen, szintén decentralizált. Minden egyes tranzakció blokkokba rendeződik, mindegyik blokkot ellátja a rendszer dátummal és olyan információval, amely egy korábbi blokkhoz köti.
A blockchain szisztémát eredetileg Satoshi Nakamoto fogalmazta meg és dolgozta ki 2008-ban. Alkalmazására 2009-ben került sor.
Fintech-mekka
  • A legtöbb fintech startup Londonban létezik, nem a Wall Streeten és nem a Szilícium-völgyben. Nem véletlen, hogy David Cameron már beszédeiben is hangsúlyozta, hogy meg akarja őrizni a brit főváros vezető pozícióját e területen, különösen azután, hogy néhány éve a bankszektor szereplői úgy tekintettek Angliára, ahonnan menekülni kell a magas tranzakciós díjak miatt.
  • A 85 ezres lélekszámú Man-sziget, mely eddig is offshore paradicsomként volt ismeretes, a bitcoin-startupokat szeretné magához csábítani azzal, hogy a kriptovalutát törvényileg készül engedélyezni és szabályozni. (Már eddig is 20 bitcoin vállalkozás jegyezte be ott magát.) A helyi kocsmában és a taxiknál állítólag már többen fizetnek bitcoinnal.
  • 2016. elején Oroszország jelentette be, hogy elkezdi tesztelni a blockchain szisztémát. Talán a Putyin körüli oligarchákra irányított, az USA által kezdeményezett gazdasági szankciókat akarják ezzel kijátszani?
  • A Bank of England 2015 decemberében jelezte a sajtó felé, hogy blockchain munkacsoportot hozott lére és diákokat hívott meg, hogy javaslatokat tegyenek a módszer újszerű alkalmazására.
Látják a pénzt

A befektetők is érdeklődnek az újdonságok iránt. Számukra a fintech startupok legvonzóbb tulajdonsága, hogy már egész korán belépnek a bevételtermelő cégek közé. A technológiai startupokra specializált kockázati tőkealap, az Andreessen Horowitz kiterjesztette Amerikából a befolyását és az európai színtéren is a legnagyobb befektetéseket eszközöli a fintech-arénában. Ilyen volt például a TransferWise harmadik részvénykibocsátása, melynek keretében 58 millió dollárnyi tőkét vontak be, a legtöbbet amit ettől az alaptól valaha cég kapott. A Facebook elindításában fontos szerepet játszó Winklevoss-ikrek Gemini (vagyis Ikrek) néven indítanak bitcoin-piacot, a Nasdaq a Visával, a Capital One-nal és a Citi Ventures-szel karöltve 30 millió dollárt invesztált a blokchain főkönyvek alkalmazásának kutatásába.

(Forrás: Business Insider, cryptocoinsnews.com, The Telegraph, Carnegie Mellon University)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo