Vállalatbiztonsági központ nyílik Budapesten

Vállalatbiztonsági kompetenciaközpontot hoz létre a Micro Focus Budapesten. A vállalatokat egyre több és szervezettebb kibertámadás éri, miközben Magyarországon IT-biztonsági szakemberekből az egyik legnagyobb a hiány.

A Micro Focus szerdán bejelentette, hogy biztonsági kompetenciaközpontot hoz létre Budapesten, amellyel aktívan támogatja a cégeket a megfelelő védelmi rendszer kialakításában és működtetésében. A vállalat a közelmúltban vette át a HPE szoftveres üzletágát, ennek köszönhetően az egyik legátfogóbb biztonsági portfóliót kínálja a hazai piacon. A termékpaletta segítségével a szervezetek megfelelő védelmet nyújthatnak felhasználóik, alkalmazásaik és adataik számára.

Szervezettebb hackerek

Nem biztos, hogy a havi kötelező jelszócsere a legbiztonságosabb
Napjainkban a legtöbb cégnél a nagyobb biztonság érdekében néhány havonta cserélnek jelszót – azonban az embereknek egyre kevesebb az idejük és a kapacitásuk új kódok kitalálására és megjegyzésére, ezért a szigorú jelszóhasználati szabályok ellenkező hatást érhetnek el.
Az internetes támadások már 2015-ben 3 billió dolláros károkat okoztak, és ez az érték a becslések szerint 2021-re a duplájára nő.  Gur Nedivi, a Micro Focus EMEA régiójának feltörekvő piacaiért felelős értékesítési igazgatója a központ nyitásáról szóló sajtótájékoztatón elmondta: a cégek számára egyre nagyobb veszélyt jelentenek az internetes támadások.

A vállalatok egyre több és értékesebb adatokat tárolnak felhőben, ami azt is jelenti, hogy a hackerek is hozzáférnek a távoli szerverekhez a tulajdonos tudta nélkül. Nedivi elmondása szerint a cégeket érintő támadások, például az ellopott adatokkal való zsarolás ma már nem magányos hackerek, hanem szervezett bűnözői csoportok tevékenysége, akik egyre fejlettebb támadó programokat fejlesztenek ki. Vagyis már nem elég jelszót beállítani vagy tűzfalat telepíteni, professzionális védekezésre van szükség.

GDPR-kompatibilis szoftverek

Szittya Tamás, a Novell Magyarország Dél-Kelet Európáért felelős regionális igazgatója elmondta, hogy a hazai cégek dolgát nehezíti a munkaerőhiány is: az informatikusok általában hiányoznak a munkaerőpiacról, ezen belül pedig a kiberbiztonsági szakemberek kimondottan kevesen vannak. A képzett IT-sek iránt csak fokozódik az igény, így három éven belül várhatóan a jelenlegi triplájára, 3,5 millióra nő a betöltetlen munkahelyek száma. Szittya Tamás hozzátette: a nyomáson némileg enyhíthet, ha a cégek az ilyen feladatokat ki tudják szervezni távmunkába – a magyar cégek között is egyre többen választják ezt a megoldást.

A HPE szoftveres üzletágának átvételével a Micro Focus portfóliójába tartozik többek között a Voltage és az Atalla, amelyek az adatok biztonságának fenntartásában támogatják a vállalatokat. Utóbbi a FIPS 140-2 szabványnak megfelelő, 3. szintű hardveres titkosítást kínáló eszköz. A Gartner által a piacvezetők közé sorolt Voltage termékcsalád pedig egyebek mellett olyan szoftvereket kínál, amelyek a felhőben és a helyszínen tárolt levelek, fájlok és egyéb érzékeny adatok védelméről gondoskodnak. Ezáltal többek között a GDPR követelményeinek teljesítését is elősegíti.

Az alkalmazások biztonságát a Fortify család használatával növelhetik a szervezetek, amely szintén a piacvezetők között szerepel a Gartner Magic Quadrant elemzésében. Ezek az alkalmazásbiztonságot tesztelő termékek képesek feltérképezni, elemezni és jól átlátható formában megjeleníteni az alkalmazásokban található sebezhetőségeket.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo