Tíz éve írtuk az első sms-t a levegőből

Az Emirates engedélyezte elsőként, hogy az utasok repülés közben is mobilozhassanak. Előzőleg, több mint húsz évig szabály volt minden utasszállító repülőgépen, hogy az elektromos eszközöket kötelezően ki kell kapcsolni.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Emirates engedélyezte elsőként, hogy az utasok repülés közben is mobilozhassanak. Az első fedélzeti mobiltelefonhívást 2008. március 20-án indították a légitársaság Dubajból Casablancába közlekedő járatán, azóta pedig több mint 2,8 millió hívást bonyolítottak a fedélzeten.

Több mint húsz évig, egészen a 2010-es évek elejéig szabály volt minden utasszállító repülőgépen, hogy az elektromos eszközöket kötelezően ki kell kapcsolni. Elsősorban azért, hogy ezek adatforgalma nehogy zavart okozzon a gép műszereinek működésében és a pilóták kommunikációjában.

A változás 2013 körül indult meg. Előbb az amerikai, majd az európai repülésbiztonsági ügynökségek is engedélyezték a telefonok, táblagépek, e-könyv olvasók és más eszközök használatát, repülési módba állítva.

Lapunknak a szakértő elmondta, mindez hogyan működik. A repülőgépekre egy speciális antennát szereltek fel, amely menet közben úgy pozicionálja magát, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjon egy kommunikációs műholddal. Az utasok laptopjai, telefonjai és a földi szerverek között így a műholdon közvetíti az adatforgalmat. A technológia rendkívül stabil, és a sebességre sem lehet panasz, akár nagy felbontású videókat is zökkenőmentesen lehet streamelni a gépeken.

Már nem csak térkép a táj
Légi utasként hamarosan nem csak repülőnk térképes útját követhetjük nyomon a képernyőn, hanem tájékoztatást kaphatunk a célállomásról, az ottani látnivalókról, a szálláslehetőségekről – vagy éppen a gép alá-fölé szerelt kamera révén láthatjuk a világot.
További fejlesztés, hogy légi utasként hamarosan nem csak repülőnk térképes útját követhetjük nyomon a képernyőn, hanem tájékoztatást kaphatunk a célállomásról, az ottani látnivalókról, a szálláslehetőségekről – vagy éppen a gép alá-fölé szerelt kamera révén láthatjuk a világot.

Amerikai és európai fejlesztők dolgoznak a várhatóan már 2018-ban megjelenő új utastájékoztatási rendszereken, amelyek felváltják majd a gép útját mutató kijelzőket, és a filmajánlatok mellett további, sokrétű lehetőségekkel szolgálnak.

Az egyik program a gépen tárolt adatbank segítségével módot ad rá, hogy az utas megismerkedjen nemcsak útja részleteivel, hanem a célállomással, annak látnivalóival, közlekedési rendszerével. Sőt kiválaszthatja szállását, és azt is megtudhatja, milyen eszközzel, hogyan juthat oda, netán még taxit is rendelhet a fedélzetről.

A légitársaságok feltehetően örömmel alkalmazzák majd az új technikát, mivel az nemcsak vonzóbbá teszi őket, de a hirdetési lehetőségek révén további bevételeket jelent.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo