Osztható tarifák kisvállalkozásoknak

A Vodafone elsőként vezette be az ügyfelek számára költséghatékony osztható tarifacsomagokat és most ugyanezt a helyzet az Üzleti Osztható MobilNet csomagok esetében is.  A vállalkozásban dolgozó kollégák mindannyian egyetlen, közös havidíjért internetezhetnek a telefonjaikon.

Az új csomagok már most júniustól elérhetők a Vodafone-nál üzleti ügyfelek részére. A lényege, hogy nem csak a beszélgetések és sms-ek havidíja közös, mint a korábbi osztható hangalapú tarifacsomagoknál. Az egész cég internetforgalmát közösen, nem pedig kártyánként számoljuk, ezért nem kell azzal vesződni, hogy melyik kártyára mekkora keretet érdemes megrendelni. Egyetlen, közös havidíj van, ami igazán megkönnyítheti a Vodafone kisvállalkozó üzleti ügyfeleinek működését.

Egy havidíj az egész kisvállalatnak

Az egyetlen havidíj azt jelenti, hogy az egész cég havidíja közös. A mobilinternetet egyszer kell csak megrendelni, és több kolléga tudja használni az internetet az okostelefonján.

A Vodafone természetesen nem számol fel további díjat, hanem ilyenkor a következő számláig csökkenti az internet sebességét. Emellett tájékoztató SMS-t is küld, és van lehetőség alkalmi kiegészítő csomag megrendelésére, ha szükség van még forgalomra az adott hónapban. Hiszen mégis csak a cégek tudják a legjobban, mire van szükségük...

Kinek éri meg?

Azoknak a magyar kisvállalkozóknak, akik komolyan gondolják a költségoptimalizálást. A Vodafone tapasztalata is az, hogy az üzleti ügyfelek mobiljukat emailezésre és internetezésre is egyre többet és tudatosabban alkalmazzák. Ha fontos, hogy mindig naprakész legyen a cég és azonnal értesüljön mindenről, esetleg jönnek-mennek a munkatársak egész nap, akkor fontos igazán, hogy bármikor felléphessenek a világhálóra. Ez az új lehetőség pedig biztosítja ezt kollégáinak és még kiszámíthatóvá is teszi és kordában is tartja a költségeket.

Költségoptimalizálás

A hálózat
A Vodafone az ország legnagyobb léptékű hálózatfejlesztésén dolgozik. Fejleszti az új állomásokat és újakat is épít, magyar kis- és középvállalatok segítségével. A nyári szezonra való tekintettel elsősorban a Balatont és a tó körüli térséget modernizálja, és feszített ütemben folytatódik a munka.

Más csomagoknál kártyánként el kell dönteni, mekkora keretet rendelnek rá, pedig mindenkinek eltérőek az internetezési szokásai, és vannak aktívabb és kevésbé aktív hónapok. Mi ezzel szemben az egész cég forgalmát közösen számoljuk, így sokkal kényelmesebb a használat, és sokkal kisebb a valószínűsége, hogy fel nem használt havidíj „maradna bent".

Tény, hogy igazi élményt az igazi okos-telefonok nyújtanak. A Vodafone ezért a csomag megrendelőinek igazán kedvezményes áron, 70 Ft-ért nyújt okostelefonokat, akár minden egyes kollégának, aki használja az internetet az új csomaggal.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo