Óriási pénz bánja, ha nem működik az IT

Hajlamosak vagyunk mindent természetesnek venni, amíg az rendben működik. A flottul működő folyamatok értékére viszont azok hibái hívják fel legjobban a figyelmet. Nincs ez másként az informatikai rendszereknél sem, ahol ráadásul egészen konkrétan ki lehet mutatni, mennyit ér, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azoknak mennie kéne.

kép. Pixabay

A KPMG egy évig vizsgálta Nagy-Britannia nagyvállalatait, hogy felmérje, milyen okok vezetnek a komoly IT-s zavarok kialakulásához, illetve ezek mekkora kárt okoznak a nagyvállalatoknak. A Tech Risk Radar elnevezésű tanulmány sokkoló adatokkal szolgált – írta együttműködő partnerünk, a Bitport.hu.

Kiderült, hogy átlagosan 410 ezer fontba, azaz nagyjából 160 millió forintba kerül egy-egy ilyen hiba az adott cégnek. Természetesen ebben nem csak a konkrét elhárítás, javítás költségei vannak benne, de a működésképtelen rendszer által okozott közvetett és közvetlen károk is. Jobb esetben ez megmarad a vállalat falain belül, rosszabb esetben partnereket, ügyfeleket is érint.

Rossz kódok és emberi mulasztás

A felmérésben a nem éppen filléres hibák eredetét, alapvető okait is igyekeztek feltérképezni. A vizsgált esetek körülbelül felét egyértelműen elkerülhetőnek ítélték. Azaz nagyobb odafigyeléssel, kicsit bőkezűbb költségvetéssel sokat spórolhattak volna az érintett szervezetek.

A konkrét okok között a rossz kódok bukkantak fel a legtöbbször, de az egyéb, emberi mulasztásra, felkészületlenségre visszavezethető esetek is több mint 7 százalékkal vannak jelen. Ez a tény rávilágít a dolgozók képzésének, ellenőrzésének szükségességére.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

KÖZÉPKORI SZINTEN A MAGYAR KKV-K
A hazai kis- és közepes vállalatok informatikai fejlettsége “középkori” szinten van. A hazai kkv-k gépparkja elöregedett, nem használják a közösségi médiumokat, sokuknak saját weboldala sincs, és a felhőről azt hiszik, hogy időjárási jelenség.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo