Óriási meglepetés: magyar bajnok az E-sport tornán!

Gabinho, azaz a 16 éves budapesti Szirtesi Gábor nyerte a hazai rendezésű V4 Future Sports Festival bajnoki címét FIFA18 sportágban. Az előzetesen nem az esélyesek közé sorolt játékos óriási meglepetésre, de végig meggyőző teljesítménnyel utasította maga mögé a budapesti döntő virtuális-futball játékosait. A selejtezőkre a négy visegrádi országból – innen a V4 fesztivál neve – összesen 1684 játékos jelentkezett, közülük bizonyult elsőnek a magyar fiú. A helyszínen több ezren szurkolták végig a tornát.

A tornagyőzelemmel az első komoly hazai és nemzetközi sikerét elérő magyar játékos a döntő előtt a jóval esélyesebbnek tartott lengyel és magyar játékostársát győzte le. Ellenfeleit többnyire jelentős mezőnyfölényével, kiemelkedő arányú labdabirtoklásával és rengeteg passzal törte meg, sokszor többgólos mérkőzésen.  A döntőben az európai topjátékosok közé tartozó, szintén lengyel Riptoreket gyűrte le. A siker értékét növeli, hogy nemcsak a saját Xbox, hanem a rivális PS4 konzolján is győzelmet tudott aratni. A győzelemmel 40 ezer eurós jutalom is jár.

Magyar győzelem született az e-sport rangadón

A mérkőzést a helyszínen végigszurkoló ezres drukkertábor valódi meccshangulatot varázsolt: tapssal, dobokkal, zászlókkal bátorította a magyar játékost, aki külön megköszönte a hazai e-sport rajongóknak a támogatást.

Feltörőben az eSport
A PayPal és a SuperData legújabb kutatása szerint az európai eSport piac bevétele 2018-ban elérheti a 325 millió dollárt, ebben a teljes magyar piac értéke a 665.000 dollárra nőhet. Az eSport iránt érdeklődő magyarok létszáma idén várhatóan 18 százalékkal nő, és eléri a 435.000 főt.
A V4 Future Sports Festivalt rendező Egymillióan a magyar esportért egyesület elnöke, Biró Balázs a játékos méltatása mellett úgy nyilatkozott: „Csak álmomban bíztam benne, hogy rögtön az első hazai rendezésű tornán magyar győzelem születhet. Ráadásul az itthon talán leginkább ismert és elterjedt sportágban, ami óriási lökést adhat a hazai e-sport fejlődésének” – tette hozzá Biró.

Idehaza több százezresre tehető a játékosok száma, a hazai gamer-társadalom pedig az utóbbi időben kezdte kitermelni a mostani versenyen is fellépő profikat, akik világszerte a fizikai sportokkal hasonló eseményeken, nagyszámú szurkolósereg előtt, illetve online mérik össze erejüket.

E-sport lexikon
Alig két évtizede indult világhódító útjára, mára milliók űzik az e-sportokat, a szigorú szabályrendszer alapján, szervezetten működő videójátékok sportját. Az esportolók megadott számokban mérkőznek meg, többségében online módon, de egyre gyakrabban arénákban, nagyszabású nemzetközi sportesemények körében. A profi játékosok fizikai-szellemi felkészülését és teljesítményét a Forma-1 pilótákéhoz szokás hasonlítani. A szakemberek szerint az e-sportok fejlesztik a reakciókészséget, közösséget kovácsolnak, nyelvtanulásra, csapatjátékra ösztönöznek, és a hagyományos sportokhoz hasonló fizikai és szellemi állóképességet, edzettséget kívánnak meg a résztvevőktől. Az e-sportokat ma már ugyanolyan jelenségek kísérik, mint a bevett sportágakat. A versenyek köré egész iparág épült, amely kiegészítőkkel, showval, közvetítésekkel, fesztiválokkal szolgálja ki a látogatókat és nézőket.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo