Megszoktuk, hogy mobil a pénztárca

2015-re megháromszorozódott azoknak a száma Európában, akik gyakran használják fizetésre mobil eszközüket a Visa friss tanulmánya szerint. A mobil bankolás is ugrásszerűen nőtt, és nem csak a fejlett országokban.

A Visa 2016-os Digitalis Fizetések tanulmánya szerint, az elmúlt évben megháromszorozódott azoknak a száma, akik gyakran fizetnek mobil eszközükkel, legyen szó akár okostelefonról, tabletről vagy viselhető eszközökről. A „mobil fizetést használó” az, aki az okostelefonját, tabletjét vagy viselhető eszközét használja egyenlege kezelésére, személyes fizetésre, illetve online vagy alkalmazáson belül fizetésre. A kutatás keretében megkérdezett fogyasztók 54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyakran használják mobil készüléküket fizetésre, míg egy évvel korábban ez az arány mindössze 18 százalék volt.

A 19 ország, 36 ezer online vásárlójának válaszait feldolgozó kutatás eredményeiből kiderül, hogy milyen mértékben változott az elmúlt 12 hónapban a digitális fizetési megoldások térnyerése a fogyasztók körében. Egy évvel ezelőtt, a megkérdezettek 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy eddig még soha nem használták mobil eszközüket fizetésre, és nem is tervezik ezt a jövőben. Idén ez az arány lecsökkent 12 százalékra.

Az a 10 ország, ahol a leginkább elterjedt a mobilfizetés, két különböző kategóriába sorolható: fejlődő piacok, mint Törökország vagy Románia, ahol ugrásszerűen állnak át az új technológiákra a tradicionális fizetési módokról; a fejlett országok – kifejezetten a skandináv államok –, ahol különböző ütemben adoptálják az új technológiákat.

Érdekes módon, azok, akik szívesen használják a mobil fizetést, úgy nyilatkoztak, hogy egyre szívesebben használják magasabb összegű vásárlásra is készüléküket, ugyanúgy, ahogy a mindennapi költéseik esetén.

A Nielsen idei kutatásának adatai is hasonló növekedést mutatnak, Magyarországon számlaegyenleget a válaszadóik 40 százaléka kérdezett le mobil készülékkel, számlát 31 százalék egyenlített ki így, átutalás lehetőségével pedig 26 százalék élt hat hónap alatt.

Függők vagyunk

A világ fogyasztóinak többsége (56%) mobil eszközök nélkül elképzelhetetlennek tartja az életét. Szintén a válaszadók nagyobb része, 53 százaléka mondja, hogy feszültté válik, ha mobilkészüléke nincs kéznél – fogalmaz a Nielsen jelentése. Különösen az Y generációt, az 1980 és 2000 között születetteket tekinthetjük a mobil vásárlási, bankolási és fizetési aktivitások úttörőinek. Itt talál további részleteket.

Terjed a mobil bankolás

A kutatás arra is rávilágít, hogy korosztálytól függetlenül egyre inkább nő a mobil bankolók aránya. Ez volt az első alkalom, hogy az összes korcsoportban, a megkérdezettek több mint fele úgy válaszolt, hogy mobilja segítségével bankol. Amíg az Y generáció a legfogékonyabb, a többi korosztály is gyors ütemben zárkózik fel. 33 százalékkal, a legnagyobb növekedési arányt az 55–64 éves korcsoport mutatta a felmérés szerint, míg a 18 és 34 év közöttiek esetében 24 százalékos volt a növekedés egy év alatt.

A mobil bankolás esetében megfigyelhető európai szintű, ugrásszerű növekedés azt mutatja, hogy egyre több ember követi nyomon mobilon költéseit és pénzügyeit – a megkérdezettek kétötöde (41%) ellenőrzi rendszeresen egyenlegét online vagy mobilapplikáción keresztül.

A hazai mobilbankos rendszerekről a Bankráció készített elemzést, ezt itt találja.

“Ezek az adatok megerősítik, hogy a jövő digitális fizetési formái megérkeztek, és a vásárlók már számos új fizetési mód előnyeit élvezhetik egész Európában. Európában nemrégiben láthattuk az Apple Pay bevezetését az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Svájcban, míg a Samsung Pay Spanyolországban, az Android Pay pedig az Egyesült Királyságban vált elérhetővé. A viselhető fizetési technológiák (okosórák, karkötők, sőt ruhák) új korszakának is tanúi lehettünk. Egyértelmű, hogy ez a trend továbbra is folytatódni fog, amely lehetővé teszi, hogy a vásárlók az életstílusukhoz leginkább megfelelő eszközt válasszák a fizetéshez”- mondta a kutatás kapcsán Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője.

A digitális fizetések terjedése az érintéses technológia nagyobb mértékű elfogadásával is egyezést mutat. A kutatás rámutat, hogy az érintéses fizetés már minden korcsoportban alapvető fizetési formának számít.

Az érintéses technológia használói egész Európában következetesen nyitottabbak az új fizetési megoldásokkal azokkal szemben, akik más, hagyományosabb fizetési formát használnak. A tanulmány az érintéses technológia használata és az új fizetési formák közti korrelációra is rávilágít: az eredmények azt mutatják, hogy az érintéses fizetést használók szívesebben fizetnek mobil eszközzel üzletben (az érintéses fizetők 52%-a, szemben a nem érintéses fizetőkkel, 32%), vásárolnak alkalmazáson keresztül (49% vs 31%), vagy használják mobil eszközüket étkezésük költségének fedezésére (50% vs 30%).százalék

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo