Már marketingre, ügyfélkezelésre is használják a felhőt

Jogi megfelelőség, tervezhető költségek, könnyű integrálhatóság a meglévő IT-rendszerekbe – ezt várják a magyar cégvezetők a vállalati felhőszolgáltatásoktól a Microsoft és az IVSZ harmadik felhőkutatásának tanúsága szerint. A felmérés áttörést mutat a digitális átállás folyamatában: a többség stratégiai célnak tekinti a digitalizációt, amelynek elérésében a felhőszolgáltatások egyre inkább kulcsszereplővé válnak.

„Egy évvel ezelőtt még arról beszéltünk, hogy a cégek számára kihívás a megfelelő felhőszolgáltató beazonosítása és megtalálása. Azóta rengeteg energiát fektettünk ezeknek a gátaknak a lebontásába, az idei kutatás pedig bebizonyította, hogy az erőfeszítéseink hatásosak voltak, hiszen a felhőtechnológiai sikeresen tört ki az IT szűk kereteiből, és mára a digitális, szervezeti stratégiai alapja lett” – mondta Bábel Gabriella, a Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletágának igazgatója.

Kérésre a felhő házhoz megy
A technológia ma már ott tart, hogy az üzletileg kritikus adatok is biztonsággal bevihetők a felhőbe, de ha valaki még mindig aggódik, arra is lehetőség van, hogy „házhoz vigyék” a felhőt. Az egyik világviszonylatban vezető felhőszolgáltató, az Oracle magyarországi igazgatójával, Reményi Csabával beszélgettünk az új digitális világról, amit sokan még mindig jövőként kezelnek, pedig már kézzelfoghatóan itt van.
A felmérésből kiderült, hogy nőtt a felhőt ismerő és a felhőszolgáltatásoknak a gyakorlatban is egyre tágabb teret szánó vállalatvezetők száma (a megkérdezettek 17 százaléka széles körű, további 66 százaléka közepes szintű ismeretekkel rendelkezik). Szintén pozitív fejlemény, hogy a felhőszolgáltatások használata a szűkebben vett IT-től egyre távolabbi területeken is megjelent.

A felmérésben olyan hazai vállalkozások vettek részt, amelyek legalább 100 PC-vel rendelkeznek, illetve minimum 100 digitális munkaállomást üzemeltetnek. A kutatás készítői két alapvető cégvezetőtípus, a felhőhasználók és felhőt nem használók attitűdjének változását igyekeztek felmérni.

A felhő áttörte az IT határait

A felmérés rávilágít egy fontos, a felhőmegoldásokon túlmutató jelenségre: ahol a vállalat informatikai eszköztárában nincs jelen a felhő, ott nagy valószínűséggel outsourcingolt tevékenységek sincsenek, és jellemzően alacsonyabb a home office vagy más rugalmas munkavégzési módok aránya is – tehát a vállalat digitális kultúrája is alacsony szinten jár. A markáns törésvonal részben nemzedéki okokra vezethető vissza (a digitalizáció előtti korban a házon belüli megoldások számítottak alapértelmezésnek), részben pedig ismerethiányra, azon belül is főként a biztonsággal kapcsolatos, gyakran megalapozatlan kételyekre és félelmekre. Az is kiderült, hogy számos magyar cégvezető még nincs tudatában a felhő révén elérhető, esetenként igen számottevő költségmegtakarítási lehetőségeknek sem.

A kutatás azt mutatja, hogy a felhő kezd kitörni informatika tárgyköréből: a döntéshozók szerint nemcsak az IT (78 százalék), hanem az ügyfélkapcsolat-kezelés (63 százalék) és a marketing (55 százalék) területén is eredményesen használhatja ki a vállalat a felhőszolgáltatásokat. Ez ugyan apró lépésnek tűnik, az innovációs vonzatai azonban szinte beláthatatlanok, mivel olyan új megoldásokat tesz lehetővé, amelyeknek korábban éppen a kevésbé rugalmas IT-háttér szabott korlátokat. Ahol azonban még mindig érezhetők fenntartások a felhőszolgáltatásokkal kapcsolatban, ott ez az opció sokszor el sem jut a vállalatvezetői szintre, elakad az IT-részlegen, ahol nem feltétlenül a stratégiai, inkább a megszokásból eredő, rövid távú műszaki szemlélet befolyásolja a döntéseket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo