Lehet, hogy az Ön cége lesz az év e-kereskedője?

Idén hatodik alkalommal hirdetik meg az Év Internetes Kereskedője Díjat, amelyet a www.evker.hu oldalon szervezett közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobbnak ítélt internetes kereskedő nyerhet meg.

Az alapítók a díj meghirdetésével a hazai internetes kereskedelmet kívánják támogatni és népszerűsíteni. A versenyben mindazon vállalkozás részt vehet, amely online kereskedelmi tevékenységet folytat. A megváltozott szabályrendszernek köszönhetően idén harminc, a legtöbb internetes szavazatot elnyert és pályázatot is benyújtó vállalkozás közül kerülhet ki a győztes.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a CIB Bank mint alapítók, valamint a Kirowski, mint főtámogató 2005-ben közösen hívták életre az Év Internetes Kereskedője Díjat. A kitüntető elismerést idén az az internetes kereskedő vállalkozás kapja, amely a vásárlók internetes szavazása, illetve a benyújtott pályázat alapján a szakmai zsűri döntése szerint a legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem fejlesztéséért, elismertetéséért. A szervezési feladatokban és zsűriben - az alapítókon, a főtámogatón kívül - részt vesz a Budapesti Corvinus Egyetem E-Business Kutatóközpontja, valamint a SZEK.org (Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület) is.

Az idei közönségszavazás ismét a www.evker.hu oldalon folyik
2010. szeptember 21. és október 21. között.

A szervezők idén is nyereményjátékot hirdettek az interneten a közönségszavazók között. A játék keretében egy 100 000 forint értékű CIB bankkártya talál majd gazdára, amelyet az az internetes szavazó nyer el, aki elsőként a legpontosabban tippeli meg, hogy hány szavazatot fog regisztrálni a közönségszavazás időszaka alatt ahonlap. A nyeremény összegét a MasterCard biztosítja.

A közönségszavazás során értékelhető az a vállalkozás, amely termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesíti. További feltétel, hogy a vállalkozás Magyarországon legyen bejegyezve, magyar nyelvű honlapja legyen, függetlenül annak típusától (webáruház, marketplace, vagy a termék/szolgáltatás értékesítését lehetővé tevő egyéb honlap), azaz az adott vállalkozás a honlapon értékesítést végezzen és a megrendelés a honlap felületén történjen (nem a vásárló írja a megrendelő e-mailt).

Idén először a díjért folyó versenyben való részvétel feltétele rövid pályázat benyújtása is.

A szakmai zsűri azt a harminc, legtöbb internetes szavazatot gyűjtő e-kereskedőt értékeli, aki 2010. október 21-éig a pályázatot is benyújtja. A pályázati adatlap a www.evker.hu honlapról tölthető le. A közönségszavazást követően kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a harminc legtöbb internetes szavazattal értékelt vállalkozás közül választja ki az Év Internetes Kereskedőjét. Az Év Internetes Kereskedője jogot szerez arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, nyereménye egy értékes ólomkristály, továbbá az alapítók által tett felajánlások.

A zsűri a pályázaton megküldött információk elemzésével együtt értékeli - többek között - a vállalkozások üzleti modelljeit, az üzleti eredményeket, pályázott weboldal fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minőségét, az ismertséget, és nem utolsósorban, hogy mennyire felhasználóbarát.

A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is. A díjak ünnepélyes átadására 2010. november 9-én kerül sor.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo