Ismét magyar a világ legjobbjai közt?

A Google második alkalommal hirdeti meg főiskolások és egyetemisták számára világméretű marketingversenyét, amelynek célja egy helyi kis- vagy középvállalkozás felvirágoztatása a Google AdWords kulcsszavas hirdetési rendszer segítségével.

Az idén elsöprő sikerrel debütáló Google Online Marketing Challenge versenyen 1650 csapat 8000 diákja vett részt 47 országból. A magyar indulók kiváló eredményt értek el: a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának egyik gárdája bekerült az európai, közel-keleti és afrikai régió három legjobbja közé.

A Google online marketingversenye segítségével a felsőoktatásban résztvevő diákok az elméleti képzés mellett életszerű gyakorlati tapasztalatot is szerezhetnek. A diákoknak a rendelkezésükre bocsátott 200 dolláros AdWords-kuponok segítségével egy helyi cég online marketingkampányát kell hatékonyan megtervezni, a követendő stratégiát meghatározni, a tevékenységeket levezényelni, az eredményeket kiértékelni, végül pedig javaslatokat kidolgozni a cég jövőbeni online marketingjére vonatkozóan.

A verseny menete a következő:

  1. A tanárok a hallgatókat csapatokba osztják, amelyek 200 dollár értékű (kb. 40 ezer forint) AdWords-kuponokat kapnak.
  2. A csapat vagy tanáruk kiválaszt egy maximum 100 főt foglalkoztató vállalkozást, amely rendelkezik weboldallal, de még nem használja az AdWords-öt.
  3. A csapatok létrehoznak egy AdWords-fiókot és felépítik online marketingkampányukat.
  4. A verseny 3 hétig tart, ezalatt optimalizálhatják és tökéletesíthetik a kampányt. Két jelentést kell majd leadniuk, egyet a kampány elindulásakor, a másikat pedig annak befejezésekor.
  5. A zsűri a kampány eredményessége és a jelentés minősége alapján kiválasztja és 2009. júliusában kihirdeti a verseny nyerteseit.

A 2009. évi versenyre 2008. október 17. és 2009. január 29. között lehet regisztrálni. A diákok január és május között bármely egymást követő három héten keresztül lefolytathatják a kampányt.

A versennyel kapcsolatos további információk a Google oldalán találhatók.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo