Ezt nem gondoltuk volna: fiatalok blokkolták a közigazgatást!

Két éve túlterheléses támadások bénították meg Észtország számítógépes rendszereit és részben a gazdasági életét is. Egy orosz ifjúsági szervezet most magára vállalta a felelőséget a balti állam honlapjainak több mint egy hónapon át tartó blokkolásáért.

Egy orosz második világháborús emlékmű eltávolítása Tallinn egyik teréről volt az oka annak a számítógépes támadásnak, amely megbénította Észtország számítógépes rendszereit két éve. A támadók a világ különböző pontjain található zombigépek ezreinek a segítségével szervereket terheltek túl és gyakorlatilag kikapcsolták az internetet a balti államban. Oroszország idáig tagadta, hogy bármi köze lenne az összehangolt hackertámadáshoz, tegnap azonban egy, az orosz kormány által is támogatott ifjúsági szervezet, a Nashe egyik vezetője Konstantin Goloskokov azt állította, hogy a szervezet áll a támadás mögött.

Az ifjúsági vezető a Financial Times-nak adott interjújában kiállt a számítógépes háború törvényessége mellett. "Semmi jogelleneset nem tettünk. Csak meglátogattunk néhány honlapot és addig ismételgettük a látogatásokat, amíg az oldalak le nem álltak. Mi nem blokkoltuk őket, ők blokkolták magukat, mivel nem voltak képesek kezelni a megnövekedett forgalmat. Nem is nevezném az esetet kibertámadásnak, hiszen inkább védekezés volt. Megtanítottuk az észt rezsimnek, hogy ha jogellenesen cselekszenek, akkor megkapják a megfelelő választ." - mondta el Golosokov.

A Nashe vezető tagadta, hogy az orosz állami szervek kezdeményezték volna a támadást, és azt állította, hogy a meglehetősen nagy szervezőmunkát igénylő műveletet önszántukból, az észtek lépésein felháborodva hajtották végre. Ezt azért is nehéz elhinni neki, mert az ifjúsági szervezet alapításában fontos szerepe volt Vlagyiszlav Szurkovnak, akit a Kreml egyik fő ideológusának tartanak és jelenleg az elnöki hivatalvezető helyettese. Ezen kívül pedig valószínűtlen, hogy az orosz hivatalos szervek bármit is tenni fognak a vallomást követően azért, hogy megbüntessék az ifjúsági szervezet tagjait, mert hosszú időre megbénították egy ország számítógépes rendszerét.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo