Az ötmilliárd dolláros piac

2015-ben – csakúgy, mint az elmúlt években – az információtechnológia területén számíthatunk a legátütőbb újdonságokra. Számtalan izgalmas, a mindennapjainkat –ahogyan élünk, dolgozunk, amit viselünk – felforgató lehetőséget, innovációt és bővülő befektetéseket ígérnek a szakértők ezen a területen. Továbbra is a big data, a csatlakoztatott tárgyak (tárgyak internete – internet of things, IoT) és a virtuális biztonság a leginkább meghatározó kihívások.

A csatlakoztatott tárgyak világában tavaly 20 százalékos növekedésről számolt be az ABI kutatócég, a Cisco pedig 2015-re 25 milliárd, 2020-ra 50 milliárd darab ilyen eszközt jósol. A Fidelity szerint idén 5 milliárd dollárra nő az IoT piaca. A csatlakoztatott tárgyak térnyerésének jelentősége messze túlmutat az informatikai szektoron, hiszen forradalmasítja az üzleti életet. A vállalatok a korábbiakban nem tapasztalt módon kerülhetnek kapcsolatba a vevőikkel, és teljesen új bevételi modelleket dolgozhatnak ki, miközben javul a szolgáltatásaik ár/érték aránya.

Míg mostanáig főleg az IT és a telekommunikációs cégek invesztáltak az eszközök internetesítésébe, 2015 újdonsága, hogy más iparágak is beszállnak a körbe. A hordható okoseszközök elterjedéséből például bármely ágazat profitálhat, hiszen egyre személyre szabottabb szolgáltatások és termékek születhetnek az eszközök által generált rengeteg adat elemzéséből. Ugyanakkor önmagában a létrejövő adatok semmire nem jók, így a vállalkozásoknak egyre több, az adatokat üzletileg hasznos tudássá formáló szakértőre, megoldásra lesz szükségük, hogy kiaknázzák a technológiában rejlő üzleti lehetőségeket. Megnő tehát az adatelemzéshez értők iránt a kereslet szerte a világban.

Az ipari szereplők és a gyártók életét is befolyásolja az IoT

A csatlakoztatott tárgyak terjedése a gyártó vállalatok előtt is új kapukat nyit. Növeli az automatizálási lehetőségeket, és átalakítja a gyártásban részt vevő szakemberek életpályamodelljét. A gyártás folyamatában dolgozók ugyanis mind kapcsolatba kerülnek a fejlett technológiával, aminek a kezelésére képesnek kell lenniük. A világban előtérbe kerül a tudományos és a mérnöki képzés, többen vehetnek majd részt a K+F folyamatokban, és a modern technológiák oktatása hamarosan az általános iskolai képzésben is megjelenik.

Várakozások 2015-re
Három évvel ezelőtt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt jósolta, hogy 2015-re a világgazdaság visszaáll a megfelelő pályára, és 4,8 százalékkal bővül. Az Amerikai Egyesült Államok nagyjából teljesíti ezt az elvárást, a BRIC országok – Brazília, Oroszország, India és Kína – azonban csalódást okoztak, ahogyan a Közel-Kelet, Európa és Japán teljesítménye is elmaradt a várttól. Az IMF végül 3,2 százalékra módosította a növekedési előrejelzését 2015-re.
A csatlakoztatott tárgyak világában egyszerűbbé és költséghatékonyabbá válik a gyártósorok, gépek fenntartása: az állapot alapú szervizelésnek köszönhetően a cégek spórolni tudnak a költségeken, kevesebb lesz a leállás és a kieső munkaidő is. Dmitry Solomakhin, a Fidelity munkatársa szerint azok a vállalatok lehetnek sikeresek, amelyek már most befektetnek az IoT adta lehetőségekbe, és az új technológiák mentén különböztetik meg magukat a versenytársaktól, mint például a GE vagy a Nike.

Szakértői jóslatok alapján az ipari ágazatokban a teljes ellátási lánc – a gyártóktól a disztribútorokon át a kiskereskedőkig – átalakulását hozhatja az internet- és a mobilgazdaság térnyerése. Magasabb fokú automatizációra, a felgyorsult gyártási ciklusok miatti nagyobb beruházásokra, a fejlett technológiák minden szegmensben való megjelenésére és megváltozó munkahelyi demográfiára számíthatunk az Industry Week összeállítása szerint. Nézzük a lánc utolsó szemét: ahhoz, hogy a kiskereskedő gazdaságilag életképes legyen, gyorsabban kell, hogy értékesítse portékáját, méghozzá versenyképes árakon. Ez kényszeríti ki, hogy a gyártók lerövidítsék a termelési időt, a disztribútorok pedig felgyorsítsák a szállítást. Konkrétan a SMAC, a közösségi média további térnyerése, emelkedő tőkebefektetések és a távoli országokba kiszervezett gyártási folyamatok visszahozása jellemzi majd az ipar szereplőit idén.

B2B helyett B2B2C

Közösségi, mobil, elemzés és felhő – új kifejezéssel SMAC (social, mobile, analytics és cloud) – az alapvető technológiai kellékek, amelyek hozzásegítik a vállalatokat, hogy alkalmazkodjanak az új kihívásokhoz, és megfeleljenek a magasabb vevői elvárásoknak. Még a hagyományosan konzervatív iparágak szereplői sem fordíthatnak hátat többé az innovációnak, ha életben szeretnének maradni.

A közösségi portálok például erőteljesen hatnak az üzleti modellekre: rákényszerítik a gyártókat, hogy még inkább a vevőt helyezzék a centrumba. A hagyományos B2B modell lassan idejétmúlttá válik. A mai vásárlók ugyanis nagyon jól informáltak, és erősen testreszabott, azonnali megoldásokat igényelnek. Egyre többen az okostelefonjukon vagy a tabletjükön böngésznek a kínálatban, sőt ezen a platformon vásárolják meg a kiválasztott terméket, majd a közösségi médiafelületeken azonnal megosztják a véleményüket, vagyis mindenki számára átlátható módon minősítenek. Az új szokások nemcsak a márkaközpontú értékláncokra hatnak, hanem átalakítják a hagyományos B2B kereskedelmet B2B2C modellekké.

A trendek kikényszerítik az új befektetéseket is, hiszen a cégeknek muszáj lesz modernizálni az üzemeiket, a gyártósoraikat és a gyártási technológiákat, hogy megfeleljenek a kor követelményének időben, minőségben és árban. A technikailag jól képzett szakemberek iránti megnövekedett igény, az ázsiai fizetések emelkedése, a dráguló szállítás és a vevői igényekre való gyors reagálás versenytényezővé válásával a korábbi outsourcing-trendek helyett a „next-shoring” kerül előtérbe – jósolja az Industry Week. Vagyis a termelés visszakerül az értékesítési pontok közelébe, hogy a raktárkészlet gyorsabban a vevőkhöz jusson, a raktározás és a szállítás költsége pedig csökkenjen, és lehetővé váljon a vevők testreszabott és azonnali kiszolgálása. A big data korában ugyanis ezek a versenytényezők.

Kép:PP archív

Adatokon alapuló döntések kora

2014-ben az üzleti döntések mögött már egyre több adat állt, aminek köszönhetően a cégek személyre szabottabb termékeket és szolgáltatásokat kínálhattak az ügyfeleiknek. Az üzleti intelligencia lökésszerű fejlődése éreztette hatását a kiskereskedelemben, a logisztikában és a költségvetések tervezésében is. 2015-ben a folyamat folytatódik: a big data-szoftverekre szánt költések globálisan hozzávetőleg 80 milliárd fontra nőnek az IDC előrejelzése szerint.

A dolgok internetesedése által generált big data fontos mozgatórugója a felhőszolgáltatások ugrásszerű terjedésének: 2013-ban a vállalatok 8 százaléka, 2014-ben már 69 százaléka használta a felhőt. Az idei pedig várhatóan a házon belüli és a felhő megoldásokat ötvöző hibrid operációs rendszerek kiszélesedésének éve lesz. Az IDC tanulmánya szerint a szervezetek 61 százaléka fog költeni olyan új technológiákra, amelyek javítják a meglévő felhőmegoldásokat.

A felhő különösen a kis- és középvállalatok életét reformálja meg. A cégek így olyan IT-képességek birtokába juthatnak, amelyekre korábban csak a nagyvállalatoknak volt lehetőségük, többet profitálnak a technológiai innovációkból, a munkatársak pedig könnyebben együttműködhetnek.

Szakember kerestetik!

Az IT-biztonság terén 2014 a rések éve volt: adatok szivárogtak ki a Google-től, Apple-től, Sonytól. Az IT-biztonság hiányosságai hatnak magára az iparágra és a gazdaságokra is, így globális kihívás. 2015-ben a szakértők arra számítanak, hogy az iparág a tehetséges szakemberek számára vonzóvá válik, és ezáltal ledolgozza a szektor az e téren meglévő a deficitjét. Az Internet Systems Security Association (ISSA) nemzetközileg elfogadott keretmegállapodást sürget, amely meghatározná a terület szakembereinek életpályáját. Jelenleg becslések szerint 300 000–1 000 000 szabad állás van, és a nyitott IT-biztonsági pozíciók száma folyamatosan emelkedni fog világszerte. Ez az egyik olyan terület, ahol nagyon várják a nőket!

Merre tartunk?
Rendhagyó összeállításunkban kitekintünk a nagyvilágba, és megkérdeztük a főbb szektorok, tevékenységek, iparágak, ágazatok ismert és elismert szereplőit, hogy milyen ágazati trendeket, hangsúlyokat, változásokat prognosztizálnak 2015-re, s saját területükön, saját cégükben milyen változásokra készülnek.

A Vodafone Magyarország előrejelzése 2015-re

A hangforgalom területén már nem nagyon lehet további bővülésre számítani, de a piac szerkezete az új szereplők belépésével kismértékben akár változhat is. Növekedés, ahogy az elmúlt években is látható volt, a mobilinternet-szolgáltatások területén várható. További részletek itt.

A Telekom előrejelzése 2015-re

Szakértői előrejelzések alapján azt látjuk, hogy a vezetékes hanghoz képest a vezetékes internet kevésbé, a mobilpiac – amely egyébként a teljes piac több mint felét teszi ki – szinte alig csökken, mondhatni, stagnál, ami elsősorban a mobilinternet-szolgáltatások folyamatos és egyre szélesebb körben történő elterjedésének tudható be. További részletek itt.

A Telenor Magyarország előrejelzése 2015-re

A szolgáltatóknak minden téren többet kell nyújtaniuk, mint korábban: elszigetelt szolgáltatások helyett olyan értéknövelt csomagokat kell kínálniuk a vállalati ügyfeleiknek, amelyek hatékonyabbá teszik a cégek működését. További részletek itt.

Az Erste Bank előrejelzése 2015-re

A hazai bankok életében 2015 – legalábbis az év első fele – a lakossági deviza-jelzáloghitelek rendezéséről fog szólni. A kkv-üzletágban arra számítunk, hogy megnő a cégek pénzforgalma és a hitelfelvételi kedve is, különösen az európai uniós pályázatok elindulásával. További részeltek itt.

A Mapei Kft.előrejelzése 2015-re

Tavaly a KSH adatai szerint az építőipar 17 százalékkal nőtt. A bővülés mozgatórugója az európai uniós pályázatokból elnyert támogatás volt, és mivel idén a szektorban nem remélünk új kiírásokat – legfeljebb 2016-tól számítunk a projektek indulására –, a növekedés lassulni fog. További részletek itt.

A Cothec Energetikai Üzemeltető Kft. előrejelzése 2015-re

Idén jelentős fellendülés mehet végbe az energiahatékonysági beruházások területén. Részben azért, mert az energiamegtakarítási lehetőségek mindinkább előtérbe kerülnek a vállalkozások esetén, részben pedig azért, mert komoly pályázati pénzek érkeznek a szektorba. További részletek itt.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo