A cégek jobban visszafogták magukat, mint a lakosság

A 2008 őszén csúcsosodó pénzügyi krízis és az ezt követő gazdasági összeroppanás a magyar PC-piacra is rányomta a bélyegét. Az árfolyamok kilengései és az év egészére jellemző bizonytalanság azonban csak a vállalatok kedvét vette el a PC-vásárlástól, a lakosságét kevésbé - számol be a HWSW.

Tavaly Magyarországon mintegy 640 ezer PC talált gazdára, majd 2009-ben a piac a szereplők becslései alapján 520-530 ezer darabra zuhant, ami 18-19 százalékos visszaesést jelent. A hazai piacon már évekkel ezelőtt átvették az uralmat a notebookok, ez a trend idén tovább erősödött. Hordozható gépből 400 ezer darabot adtak el 2009-ben, nagyjából 50 ezerrel kevesebbet mint tavaly, a desktopok forgalma eközben 200 ezer darabról 120-130 ezerre esett vissza.

A fogyasztók a PC-piac urai

A piacot egyértelműen az újdonságokra éhes lakossági kereslet mozgatta, a vállalatok többsége a gazdasági bizonytalanság miatt szinte teljesen felhagyott a PC-vásárlásokkal, de legalábbis minimalizálta a beszerzéseket. A gyártók is az otthoni felhasználókra koncentráltak leginkább: egyre-másra jelentek meg az újabbnál újabb netbookok, amelyek közül néhány árban és képességekben is kilóg a kategóriájából. Jó példa erre a kétmagos Atomra és NVIDIA Ion platformra épülő ASUS 1201N, vagy a Nokia Booklet 3G. Egy új kategória is megszületett 2009-ben, az AMD által megalkotott, ed az Intel által sikerre vitt CULV (Consumer Ultra Low Voltage) platform, amely a 150-200 ezer forintos kategóriába is elhozta a hosszú üzemidejű, könnyen hordozható laptopokat a netbookok jelentette méret- és teljesítménykorlátok nélkül.

Folyamatosan érik a hazai notebookpiac,a vásárlók egyre érzékenyebbek a mobilitással kapcsolatos jellemzőkre mint amilyen a tömeg vagy az üzemidő, de a recesszió miatt a legkeresettebb gépek minden gyártónál a legalsó kategóriából kerültek ki. Jól fogytak a netbookok, a "teljes értékű" notebookokból pedig inkább az alsó (100-130 ezer forint), illetve közepes árkategóriás konfigurációk (150-180 ezer forint) voltak népszerűek. Utóbbi kategóriában már kétmagos processzorral, 2-4 gigabájt memóriával, 250 gigabájtos merevlemezzel és LED háttérvilágításos kijelzővel szerelt modellek is megkaphatók már.

A netbookok népszerűsége nem kérdés, csak a térnyerésük mértéke, amiről a gyártók is eltérően vélekednek. A Toshiba szerint a hazai notebookforgalomnak mindössze 10-12 százalékát adták a netbookok, a HP azonban legalább 20 százalékról beszél, ez közelebb esik a globális átlaghoz. Még mindig sokan nincsenek tisztában a netbook fogalmával és elsődleges PC-nek vásárolják ezeket a korlátozott képességű masinákat, leginkább az alacsony ár és a kis méret által megszédítve, de "rengetegen választják már nagyon helyesen második, vagy harmadik számítógépnek" - mondta a HWSW-nek Szalay Balázs, az Acer marketing menedzsere.

A cégek inkább fejlesztenek

Míg a lakosság költött új gépekre, a vállalatok inkább kiegészítők vásárlásával igyekeztek a meglevő gépparkjukat modernizálni - vélekedett Gottlieb István, a Lenovo magyarországi vezérigazgatója. Új gépek beszerzése helyett a cégek zöme kisebb értékű termékekkel, például új akkumulátorral, memóriabővítéssel, dokkolóval frissítette fel a sok éve szolgálatban levő notebookjait. Az ilyen eszközök egyébként jelentős nyereségtartalommal bírnak a gyártók számára.

A fogyasztói vásárlások előretörésével az eladások erőteljesen eltolódtak a nagy kereskedelmi láncok (pl. Media Markt, Tesco) felé, a kisebb szaküzletek egyre kevéssé tudnak beleszólni az értékesítésbe. A hazai PC-kereskedelemben még további konszolidáció várható, mivel a jelenlegi modell hosszú távon egyszerűen nem életképes: az árak folyamatosan csökkennek, és egyre kevesebb kereskedő lesz képes kitermelni a túléléshez elegendő árrést, a piac pedig túl kicsi ahhoz, hogy bármelyik szereplő igazán nagy volument tudjon elérni, mondta a HWSW-nek Takáts Kristóf, a HP személyi számítógépes üzletágának vezetője.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo