A kiberfagylalt visszanyalt

A kínai hírszerzés megszerezte, majd Amerika és szövetségesei ellen fordította azokat az elektronikus hadviselési fegyvereket, amelyeket az amerikaiak vetettek be Kína ellen.

A Symantec, a nagy kaliforniai kíberbiztonsági cég hozta nyilvánosságra kutatóinak adatait arról, hogy a kínaiak az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség ellenük folytatott műveleteinél megszerezték a kém-szoftvereket, majd azokat már 2016-tól felhasználták az elektronikus felderítésben, hadviselésben mind az USA, mind európai és ázsiai kormányok és magáncégek ellen.

Kép: Pixabay

A szolgálatukba állított amerikai szoftverekkel a kínaiak leginkább Belgiumban, Luxemburgban, a Fülöp- szigeteken és Hongkongban hatoltak be tudományos kutatóintézetek, oktatási intézmények rendszereibe.
Egy (meg nem nevezett) nagy távközlési szolgáltatónál magánbeszélgetések millióihoz tudtak hozzáférni. Miután ismeretlen hátterű hekkerek is nyilvánossága hozták az NSA szoftvereit, azokat orosz és észak-koreai részről is felhasználták. Így megbénították a brit egészségügyi rendszert, leállították a Maersk szállítmányozó műveleteit. Az orosz támadások súlyosan érintették az ukrán repülőtereket, a postai szolgálatot, a töltőállomásokat és a pénzkiadó automatákat.
A hackerek nyomába erednének a kárt szenvedett cégek
A folyamatosan változó fenyegetések világában az európai vállalkozások több mint fele érzi azt, hogy a támadók könnyedén tudnak végrehajtani rosszindulatú akciókat nyomok nélkül, de tudni akarják, ki volt a tettes – derült ki a Kaspersky felméréséből.
Az NSA ezek után leállította legkényesebb elektronikus felderítési műveleteit és megbízta a Microsoftot, keressen megoldást. Párhuzamosan kialakult a vita arról: szükség van-e erre a bonyolult technikára, ha azt nem tudják megfelelően védeni. Korábban Edward Snowden, az NSA egykori, ma Moszkvában élő munkatársa adta ki a sajtónak a CIA  kiberhadviselési fegyvereit. (Forrás: The New York Times)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo