A dolgok internete jelenti a siker kulcsát

Új ipari forradalmat jelent a dolgok internete, és ezt a cégek is egyre inkább felismerik: átlagosan ugyanannyit költenek ezekre a fejlesztésekre a vállalatok, mint a felhőalapú technológiára vagy a big datára. A vállalkozások háromnegyede szerint ugyanis ez jelenti a jövőben a siker kulcsát.

„A vállalatok 28 százaléka már ma is használ IoT megoldásokat, további 35 százalékuk pedig egy éven belül kíván ilyeneket bevezetni. Az 1096 megkérdezett vállalat több mint 75 százaléka úgy véli, hogy az IoT megoldások jelentik a jövőbeli siker kulcsát” - emelte ki Király István a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese a most megjelent Vodafone IoT Barométer 2016 jelentést bemutatva. Az IoT-ba fektető cégek 89 százaléka növelte ráfordítását az elmúlt 12 hónap során. A kutatásban résztvevő cégek 76 százaléka úgy gondolja, hogy az IoT technológiák kihasználása elengedhetetlen bármilyen szervezet jövőbeni sikeréhez. Az IoT beruházás a felhasználók 63 százalékának jelentős megtérülést hozott – egy évvel ezelőtt a mutató 59 százalékos volt.

Már most több mint négymilliárd IoT eszköz van hálózatba kötve!

Mindent lever a Dolgok Internete
A dolgok internete már 2018-ra átveheti a vezető helyet a mobiltelefonoktól az összekapcsolt eszközök számában, 2021 végére pedig az előrejelzések szerint 28 milliárd eszköz kapcsolódik majd a hálózathoz, melyből 16 milliárd IoT eszköz lesz. Emellett a folyamatosan növekvő okostelefon-előfizetések száma már az idei évben meghaladhatja a hagyományos telefon-előfizetésekét.
A fogyasztási elektronikai termékekkel foglalkozó cégek 52 százaléka használ IoT technológiákat az alkalmazások új generációjához és az otthonok összekötéséhez. A megkérdezett cégek 46 százaléka mondta azt, hogy új, IoT alapú termékeket fejleszt ki a következő két évben.

Az IoT befektetések immár az átlagos informatikai költés 24 százalékát teszik ki, arányosan ugyanannyit, mint amennyit a cégek a felhőalapú megoldásokra vagy az adatelemzésre költenek. A jelentés azt is megállapította, hogy az IoT technológiák egyre fontosabb szerepet játszanak az egyes cégek fő üzleti tevékenységének támogatásában.

A megkérdezett vállalatok több mint háromnegyede már felismerte, hogy a dolgok internete egy új ipari forradalmat jelent, ami örökre megváltoztatja az emberek életét és munkáját. „A cégek fele úgy vélte, hogy már a következő két évben az intelligens hálózatokon keresztül kapcsolnának össze több millió eszközt és folyamatot, így idén elérkezett az az év, amikor a dolgok internete elérte a széles közönséget” - tette hozzá Király István.

Az IoT alkalmazásokra számos példa van, ilyenek a vezető nélküli autók, a közműfogyasztás okos mérése, valamint otthonok és gyárak távfelügyelete.

Hat IT-trend, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni
Tanulásra képes szoftverek, amelyek alkalmazkodnak a fogyasztók szokásaihoz, egymással kommunikáló fogkefék és bevásárlást intéző hűtők – csak néhány dolog, amelyek megkönnyítik az életünket a jövőben és egyben üzleti lehetőséget is jelentenek. Mutatjuk hogyan.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo