A csomagot szeretik, a felhőben nem bíznak a magyar cégek

Egyre terjed a csomagos megrendelés az üzleti felhasználóknál a távközlési piacon, mivel a kkv-k is felzárkóztak tavaly a nagyobb cégek mögé a megrendelésekben. Ugyanakkor a felhő alapú szolgáltatásokat még nem használják a magyar cégek.

Még nem bíznak a felhőben a cégvezetők - Kép: Pixabay

A helyhez kötött hang üzleti piaca folyamatosan csökken, ami elsősorban nem az előfizetések csökkenésének, hanem más kommunikációs csatornák (IP, mobiltelefon, email használata) erősödésének a következménye – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHHH) legfrissebb felméréséből. A mobilhang üzleti piacának csökkenése viszont egyelőre megállt. Az internetpiac sem zsugorodott 2013-ban, igaz, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem is növekedett. A helyhez kötött internet piacának csökkenését a számítógépen és tableten használt mobilinternet piacának növekedése még ellensúlyozni tudta 2013-ban is. A hang- és internetpiacnál jóval kisebb az üzleti televíziós és adatkommunikációs piac (a közvetlenül előfizetők aránya mindössze 14 és 10 százalék). A teljes távközlési piac üzleti előfizetői része 2013-ban körülbelül 139 milliárd forint volt. A mobileszközök áttörése egyértelműen megtörtént, 2014 végére az Egyesült Államokban már több embert érhetünk el mobiltelefon képernyőjén keresztül, mint a hagyományos asztali számítógépek segítségével.)

Az előző évhez képest jelentősen megnőtt a távközlési szolgáltatásokra csomagban történő (vagyis több szolgáltatásért egy számlán, egy előfizetésként kezelt) előfizetések aránya. Mostanra a vállalkozások, közintézmények és nonprofit szervezetek fele csomagban vesz igénybe legalább két távközlési szolgáltatást. Az elmúlt évben egyébként a kis és közepes szervezetek zárkóztak fel „csomagolásban” a nagy létszámú vállalatokhoz és intézményekhez. Leggyakrabban a helyhez kötött telefont és internetet (61%), valamint a mobiltelefont és a számítógépen, tableten használható mobilinternetet (20%) veszik igénybe csomagban. A legalább 250 főt foglalkoztató szervezeteknél jóval gyakoribb a mobilcsomag, a kisebb szervezeteknél pedig a vezetékes.

A felhő alapú szolgáltatások egyelőre nagyon kevéssé elterjedtek Magyarországon: az internetkapcsolattal rendelkező, legalább 10 fős szervezetek 6 százaléka veszi igénybe. Ez a korábbi évhez képest nem változott és feltehetően a jövőben sem fog: a cégvezetők túlnyomó része számára ugyanis egyáltalán nem vonzó megoldás. (Pedig komoly versenyelőnyt jelent a modern technológia.)

Egyre több szervezet lát viszont lehetőséget a közösségi oldalakon keresztül való kommunikációban. Igaz ugyan, hogy egyelőre jóval többnek van saját honlapja (72%), mint közösségi profilja (24%), akinek viszont van, az jóval aktívabb a Facebookon, Iwiwen, Twitteren: míg a honlapot csak minden harmadik frissíti legalább hetente, addig a közösségi oldalon a szervezetek valamivel több mint a fele posztol legalább heti egyszer.

Hogyan spóroljunk adatot?
Az internet szakadatlan fejlődése máris elért arra a pontra, hogy lemodellezze az emberiség fejlődését, legalábbis abban az értelemben, hogy az erőforrások tekintetében hamarosan eléri a határait. Az adatmennyiség exponenciális növekedésével nem tudnak lépést tartani a gyártók, így néhány éven belül a felhő alapú tárolók árainak robbanásszerű növekedésére számíthatunk.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo