Világválság: idén túljutunk a nehezén?

Az Európai Bizottság 2009-2010-es időszakra vonatkozó gazdasági előrejelzése szerint a nehézségekkel teli 2009. év után (melyre átlag 4 százalékos GDP-csökkenést prognosztizál a Bizottság) az EU gazdasága stabilizálódni fog. A jelentés Magyarország tekintetében 6 százaléknál nagyobb visszaesést jósol az idei évre, ezután azonban nem számít jelentős visszaesésre.

„Európa gazdasága a háború utáni időszak legmélyebb és legkiterjedtebb visszaesését szenvedi el. A kormányzatok és a központi bankok által e kivételes körülmények között hozott ambiciózus intézkedések azonban várhatóan még az idén megállítják a gazdasági visszaesést, és lehetővé teszik a következő év során bekövetkező fellendülést. Ennek érdekében minél gyorsabban meg kell tisztítani a bankok mérlegeit az értékvesztett eszközöktől, és a bankokat szükség szerint fel kell tőkésíteni", mondta Joaquín Almunia, gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztos az előrejelzés ismertetésekor.

A Bizottság tavaszi előrejelzése szerint az Európai Unió GDP-je idén várhatóan 4 százalékal csökken, majd 2010-ben nagyjából stabilizálódik. A recesszió fő okai a globális pénzügyi válság súlyosbodása, a világkereskedelem gyors szűkülése, valamint az egyes országok gazdaságában zajló lakáspiaci korrekció. A költségvetési és monetáris ösztönző intézkedések hatásainak következtében azonban a növekedés 2010 során várhatóan némi lendületet vesz.

Súlyos következmények

Az európai munkaerőpiac lassulása a tavalyi év során kezdődött, a szokásos mértékű késéssel követve a gazdasági lassulást. A jövőre nézve a foglalkoztatottság az EU-ban és az euróövezetben egyaránt körülbelül 2,5 százalékkal fog csökkenni az idén, amit 2010-ben további 1,5 százalékos csökkenés követ, mellyel 11 százalékosra duzzadhat a munkanélküliség. Ez azt jelenti, hogy két év alatt körülbelül 8,5 millió munkahely szűnik meg, szemben a 2006-2008 közötti időszakban létrejött 9,5 millió új munkahellyel.

A recesszió az államháztartásra is súlyos csapást mért, az EU-ban idén több mint kétszeresére duzzad az államháztartási hiány (a GDP 2008-ban mért 2,3 százalékáról 6 százalékra), majd 2010-ben tovább nő (7,25 százalékra). Az általános költségvetési helyzet gyors romlása részben magának a gazdasági lassulásnak köszönhető, mivel az automatikus stabilizátorok szerepe Európában viszonylag erős, de egyúttal a gazdasági tevékenység támogatására szolgáló jelentős költségvetési ösztönző intézkedések hatásait is tükrözi.

Rövid távon nagyon alacsony infláció

Az infláció az elmúlt hónapok során erőteljesen csökkent, és ez a tendencia - a bázishatások, a borús gazdasági kilátások és a nyersanyagok árának feltételezett csökkenése következtében - az év második és harmadik negyedévében várhatóan tovább folytatódik. A HICP-infláció 2009 során kevéssel 1 százalék alatt marad az EU-ban (és 0,5 százalék alatt az euróövezetben), és várhatóan a harmadik negyedévben éri el mélypontját mindkét régióban. Ahogy az energia- és élelmiszerárak korábbi csúcspontjainak bázishatásai az ősz folyamán kiesnek az éves infláció kiszámításának alapjából, a HICP-infláció a jövő évben fokozatosan 1,25 százalékra nő.

A globális növekedés ismét pozitívba fordul

A pénzügyi válság súlyosbodása a globális tevékenységek szűküléséhez, valamint a világkereskedelem és az ipari termelés erőteljes visszaeséséhez vezetett a tél folyamán. A gazdasági lassulás a világ számos részén, így a feltörekvő és fejlődő országokban is éreztette hatását. A költségvetési és monetáris ösztönző intézkedések hatásainak jelentkezésével és a pénzügyi válság fokozatos megszűnésével a globális GDP-növekedés az előrejelzések szerint 2009 második felétől ismét pozitívba fordul, 2010-ben a globális növekedés várhatóan eléri a 2 százalékot.

Mély recesszió az EU-ban, de már látszik a kiút

A 2008 második negyedévében kezdődött recesszió az év vége felé rosszabbra fordult, az utolsó negyedében mind az EU, mind az euróövezet GDP-je 1,5 százalékkal esett az előző negyedévhez képest. A felmérések és a tényleges adatok az idei év első negyedévében további romlást jeleznek. A lassulás az összes tagállamot érinti, de az egyes országok jövőbeni kilátásai a pénzügyi válságnak való viszonylagos kitettségüktől, lakáspiacuk dinamikájától és nyitottságuk mértékétől függően különbözőek.

Ahogy a pénzügyi piacok stabilizálódnak, javul a befektetői bizalom, és a költségvetési támogatás, illetve a monetáris könnyítések a reálgazdasági tevékenységekbe is átszivárognak, a GDP esése az év végére megállhat, és a növekedés 2010 során enyhén pozitívba fordulhat.

Magyarország

A jelentés hasonlóan borús képet fest Magyarország számára is: a Bizottság előrejelzése szerint hazánkban idén 6,3 százalékkal esik vissza a GDP, mely visszaesés jövőre jelentősen mérséklődik, 2010-re már csak 0,3 százalékos zsugorodást prognosztizál a testület. Ez a korábbiakban ismertetett előrejelzéseknél jóval pesszimistább jövőképet rajzol számunkra; a legutóbbi, negyedévvel ezelőtti jelentésben a Bizottság az idei évre hazánk esetében még csak 1,6 százalékos gazdasági visszaeséssel számolt 2009-re.

Az infláció Magyarországon is mérséklődik a következő években, 2009-re 4,4 százalékot, 2010-re 4,1 százalékot vár az Európai Bizottság.

A válság a munkanélküliség tekintetében is érezteti hatását itthon: éves szinten idén 9,5 százalékos mutatót, míg 2010-re már kétszámjegyű munkanélküliséget jósol Brüsszel: jelenlegi számítások szerint Magyarországon jövőre 11,2 százalékra emelkedik az állástalanok aránya.

A költségvetési hiány 2009-ben (a 2008-as szinttel azonos) 3,4 százalék körül lesz, jövőre 3,9 százalékos hiányt lát valószínűnek Brüsszel. A testület hozzátette: prognózisa azért magasabb, mint a 2,9 százalékos hivatalos magyar célkitűzés, mert az új kormány április 19-én bejelentett intézkedéseit a prognózis lezárásáig nem találták kellően részletezettnek ahhoz, hogy beépítsék az előrejelzésbe. Amennyiben a részletek igazolják a prognózist, és a parlament is jóváhagyja az intézkedéseket, jövőre a GDP-hez képest 1,25 százalékponttal csökkenhet a deficit - derül ki a jelentésből.

A Magyarország gazdasági kilátásait tartalmazó jelentés teljes szövege itt olvasható (angol nyelven). Az unió egészére vonatkozó részletes jelentés a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság ezen oldalán érhető el (szintén csak angol nyelven).

Forrás: Európai Bizottság

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo