Varga: "a hiány tartható!"

Varga Mihály szerint a 2010-es költségvetésnek nem sok köze van a valósághoz; azonnali, sürgős beavatkozásra van szükség. A hétvégén a kormány rendkívüli ülésen dolgozza ki az akciótervet. A kabinet szombaton, vasárnap és hétfőn is ülésezik.

A súlyos kijelentéseket tartalmazó fideszes és kormányzati kijelentések után a Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: az idei költségvetésben számos súlyos valótlanság, trükk szerepel, ezért azonnal cselekedni kell. A gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve Varga Mihály leszögezte: higgadtan, határozottan kell cselekedni, akciótervet kell meghirdetni, hogy a tervezett hiánycélt tartani lehessen. A beavatkozásnak mélyrehatónak kell lennie - jelentette ki az államtitkár.

Varga Mihály szerint a 2010-es költségvetésben több adat nagyságrenddel tér el a valóságtól, azaz nem igaz a büdzsé több tétele. Azt mondta: nem igazak a tervezett - így a regisztrációs, a jövedéki, a vállalkozásokhoz kapcsolódó - adóbevételek, ahogy nem igazak a költségvetési szervek kiadásaira vonatkozó számok sem, és nem történtek meg a strukturális átalakítások.

Sok minden nem stimmel

A tényfeltáró bizottság vezetője kiemelte: nem igazak a közlekedési vállalatok - a BKV, a MÁV, a Malév - kiadásaira vonatkozó adatok, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, a tb-alapokra, az önkormányzatokra, az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó adatok sem.

A bizottság nem találta valósnak a számokat az egyik nagy áramszolgáltató vállalat felé fennálló tartozás összege és Vértesi Erőművel kapcsolatos kötelezettségek esetében sem. A Magyar Fejlesztési Banknál, illetve a Hitelgarancia Rt.-nél pedig 100 milliárd forint nagyságrendű veszteséggel kell számolni.

A kormány tartani akarja a 2010-es tervezett hiánycélt - szögezte le Varga Mihály. Kérdésre válaszolva hozzátette: lesz adócsökkentés idén. Az országnak továbbra is arra kell törekednie, hogy belépjen ez euróövezetbe, azaz teljesíteni kell a jövőben az ezzel kapcsolatos feltételeket, ezzel céllal a miniszterelnök is egyetért - utalt rá Varga Mihály.

Csődközeli helyzet nincs, szerencsétlen megnyilatkozások vannak

Arra a kérdésre, hogy csődközeli-e a magyar gazdaság helyzete, azt válaszolta: a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia. Megfogalmazása szerint túlzó minden olyan összevetés, amely magasabb kockázati felárral rendelkező országgal hasonlítja össze Magyarországot, "ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés".

A forint árfolyama az elmúlt napokban a közép-európai valuták árfolyam-alakulását követte - emlékeztetett az államtitkár. Nyomatékosította: a kormánynak egyébként nem az a dolga, hogy a monetáris politikával foglalkozzon, hanem az, hogy fiskális téren tegye rendbe a folyamatokat, és tartható legyen a tervezett deficitcél.

"Túlzás így beszélni"

Elutasította az esetleges magyar államcsődről szóló kijelentéseket szombaton Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, s kijelentette, hogy megkezdődött a magyar gazdaság talpraállása.

A fejlődő és feltörekvő országokat tömörítő G20 csoportnak a dél-koreai Buszanban megtartott kétnapos értekezlete után újságíróknak nyilatkozva a biztos azt mondta, hogy Magyarország komoly haladást ért el pénzügyei konszolidálásában az utóbbi néhány évben. "A magyar gazdaság az újjáéledés útján halad, és ez év első negyedében már megmutatta ereje első jeleit. Ezért Magyarország pénzügyi, vagy az adósságok okozta csődjéről beszélni nagy túlzás" - fogalmazott Olli Rehn.

Az EU-elnökséget betöltő Spanyolország gazdasági minisztere, Elena Salgado szerint az EU és a Nemzetközi Valutaalap közös bizottságának kellene eldöntenie, hogy az aggodalmak megalapozottak-e, és milyen mértéket ölthet a magyar pénzügyi hiány, de arról nem tett említést, hogy várható-e a közeljövőben egy ilyen bizottság felállítása.

Kétségtelen, hogy a magyar kormány nagyon bátor intézkedéseket tett a pénzügyi hiány mérséklése érdekében, és azt hiszem, a továbbiakban is ezt teszi - mondta a miniszter.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo