Varga Mihály elmondta, miért volt szükség a támogatási programra

A Nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetésösztönző eszköze - jelentette ki a pénzügyminiszter a Masterplast Gyártó és Kereskedelmi Kft. részére nyújtott támogatást igazoló szerződés aláírási ünnepségén a Fejér megyei Sárszentmihályon.

Varga Mihály hangsúlyozta: a támogatási programra szükség volt, hogy segíteni tudják azokat a vállalatokat, amelyek már nem kkv-k, így nem jár nekik uniós forrás, de hazai forrásokkal fejleszteni tudnak. Jelezte, hogy a Nagyvállalati beruházási támogatás keretében 141 támogatási szerződést kötöttek és 86 projekt megvalósulását segítették, vagyis nincs olyan megye az országban, ahol ötnél kevesebb támogatási szerződést kötöttek volna.

Rámutatott, hogy 2015 óta közel 109 milliárd forintos támogatással mintegy 300 milliárd forintnyi beruházás valósult meg és 2600 új munkahely jött létre. Hozzátette: a koronavírus-járvány miatt a program idei keretét 40 milliárdra emelték, s folytatni kívánják a következő évben is.

Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Varga Mihály kiemelte, hogy a vírusjárvány nehéz időszaka után „itt az alkalom magasabb fordulatszámra visszakapcsolni”. Megjegyezte, hogy a válság előtt lendületes volt a magyar gazdaság növekedése, évek óta tartósan az uniós átlag feletti növekedéssel felzárkózó pályán volt, most beruházásokkal, fejlesztésekkel és a versenyképesség javításával kell a korábbi lendületet visszanyerni.

A miniszter a jövőt illetően elmondta: a magyar gazdaságnak ismét tartósan az ötszázalékos növekedési pályára kell állnia ahhoz, hogy felzárkózhasson Nyugat-Európához, s ezáltal a magyarok olyan életszínvonalon éljenek, mint a nyugati országokban élők többsége. Ennek érdekében több olyan program indult el, amely a gazdasági szereplők felzárkózását segíti: a Nagyvállalati beruházási támogatás mellett a kormány lehetővé tette, hogy az uniós források felhasználása a kkv-k számára „lazább” legyen, ez egy újabb 30 milliárdos program, amelynek sikeres első bírálatai a héten jelentek meg. A nagy magyar cégeknek és a külföldi tulajdonú vállalatoknak lehetőségük van 800 ezer euró összegig vissza nem térítendő beruházási támogatásokra pályázni, itt a 150 milliárdos keretből 350-400 milliárdnyi beruházás jön létre, ami jó alap lehet a következő másfél-két évben a lendületvételhez – tette hozzá.

A Masterplast csoport legújabb beruházásáról a miniszter azt mondta, a cég az új gyártósorral munkahelyeket őriz meg, növeli a hatékonyságát, továbbá energiatakarékos termelést tud megvalósítani a jövőben.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo