Válság: ha van pénze, nagyon jól járhat!

2008. december 09. kedd - 20:37 / PP/MTI
  •    

London mostanra a hetedik helyre csúszott vissza a legdrágább városainak listáján korábbi előkelő második helyéről - írja a PriceRunner.com internetes vásárlói-piackutatói portálra hivatkozva a The Daily Telegraph című brit lap.

Ennek az az oka, hogy a súlyos pénzügyi és gazdasági válságba kerül Nagy-Britanniában és főleg fővárosában a kereskedők áraikkal egymás alá licitálnak, hogy vevőiket megtartsák, a bizonytalankodókat megnyerjék. A sajtó szerint elsősorban az elektronikai berendezések forgalmazói vágtak nagyot áraikon, nagyon jól járhatnak velük a vevők, már ha van elég pénzük vásárolni.

A kiskereskedők azonban jövőre szomorú évnek nézhetnek elébe. Egy másik piackutató, a brit Verdict cég egyenesen úgy becsüli, hogy 2009. év eredményei az eddigi legrosszabb 1965-ös évét ismétlik majd, mert az árverseny alaposan elszívja nyereségüket. Értékben az idei eladások – nem számítva a netes és a szupermarketbeli vásárlásokat – a brit kiskereskedelem nívósabb szegmensében 4 százalék feletti mértékben esnek vissza, ez a visszaesés a jelentősebb kereskedelmi cégek eredménye szintjén 3,6 milliárd font értékű veszteséggel ér fel. Ezt a nagy hiányt sok cég nem éli majd túl – állapítja meg a Verdict.