Újabb programra pályázhatnak a magyar falvak

A Magyar Falu Program keretében közösségi terek fejlesztésére és közösségszervezők foglalkoztatásának támogatására pályázhatnak szerdától a kistelepülések önkormányzatai és a történelmi egyházak. A pályázat keretösszege 10 milliárd forint - közölte a Miniszterelnökség.

A Magyar Falu Program forrásaiból egyházi és önkormányzati közösségi terek építését, felújítását, valamint közösségi programszervező foglalkoztatását finanszírozhatja a nyertes pályázó.

Mind az önkormányzati pályázati kiírás, mind az egyházi felhívás esetében a közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintos összeghatárig igényelhető a támogatás, közösségszervező bértámogatására pedig közel 3 millió forint fordítható.

A közösségi élet fejlesztése hozzájárul a helyi kultúra és az összetartozás erősítéséhez, támogatja a hagyományok megőrzését és azok továbbvitelét, megszilárdítva ezzel a nemzeti és helyi identitástudatot - tették hozzá.

A Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül szerdától nyújthatják be pályázatukat az 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámmal rendelkező helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások és a történelmi egyházak - áll a Miniszterelnökég közleményében.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo