Új logika a gazdaságban is

2011. december 22. csütörtök - 12:01 / Kolossa Katalin
  •    

Ha nem is a lehetetlent, de a nagyon nehezet megpróbáljuk, mondta a Piac & Profitnak Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, aki szerint a magyar gazdaság problémáit hatékonyan kezelheti a párhuzamosan kidolgozandó ágazati stratégia és az exportpiacok kiterjesztését segítő politika. A gazdasági kormányzat mindebben kulcsszerepet szán a hazai kis- és középvállalkozásoknak.  

 

Fotó:Piac&Profit/FényesGábor
Fotó:Piac&Profit/FényesGábor

A kül- és a belgazdaság eddig külön államtitkárságok alá tartozó területe a nemzetgazdasági tárcán belüli strukturális átalakítás folytán egységes irányítás, a Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság fennhatósága alá került. Szatmáry Kristóf államtitkárt többek között arról kérdeztük, lesznek-e olyan, egymást pozitívan erősítő hatások az átszervezés eredményeképpen, amelyek kedvező változást hozhatnak a hazai kis- és középvállalkozások számára.

– Hogy magas felütéssel kezdjem: többen vagyunk ebben a minisztériumban, akik komoly piaci tapasztalatokkal rendelkezünk, és azért is vállaltuk a feladatot, amelyet jelenleg ellátunk, mert a mostani időszakot bizonyos szempontból történelminek tekintjük. Hosszú évekre, akár évtizedekre szóló strukturális kereteket tudunk adni a gazdaságnak – kezdi a beszélgetést Szatmáry Kristóf. – A két államtitkárság összevonása alapvetően a feladatok által kijelölt út. Magyarország régi problémája a duális gazdaságszerkezet; az országban van egy jól működő nemzetközi hálózat, és van egy jóval kevésbé hatékony hazai kis- és középvállalkozói réteg. E mellé keletkezett egy újabb probléma: az euróövezeti és európai válság. Magyarország exportorientált gazdaság, döntően európai partnerekkel vannak gazdasági kapcsolataink, itt a kitettségünk nyolcvan százalék körüli. Sajnos – és ezt most már mindenki elfogadja – Európa és a mi hagyományos partnereink az elkövetkező tíz évben jóval alacsonyabb gazdasági növekedést tudnak produkálni, mint a világ más részei, Brazíliától a Távol-Keletig. Ebből következik két feladatunk: diverzifikálni, szélesíteni az exportpiacainkat, és ezzel párhuzamosan – mivel a duális szerkezetből következően a kivitelben is alapvetően a nemzetközi cégek dominálnak – megpróbálni a magyar exportban a hazai vállalkozásokat segíteni. Emellett, bár minden erőnkkel törekszünk arra, hogy a hazai belső keresletet növeljük, a realitásokat figyelembe véve ezt csak minimális mértékben tudjuk az elkövetkező időszakban megtenni. Tehát, ha a hazai gazdaságot növelni, a hazai kis- és középvállalkozásokat segíteni akarjuk, akkor sokkal közelebb kell hozni egymáshoz a klasszikus belgazdasági környezetet és a külgazdaságot. Meg kell vizsgálnunk, hogyan tudjuk a hazai kis- és középvállalkozásokat a nemzetközi színtérre, és nemcsak a hagyományos piacainkra, hanem a világ más piacaira is eljuttatni. Ezt a logikát követve dolgozunk ágazati stratégiák kialakításán, mert ilyenek az elmúlt nyolc, de akár azt is mondhatnám, hogy az elmúlt húsz évben nem születtek. A belgazdasági területen oly módon próbáljuk meg megalkotni ezeket a stratégiákat, hogy már meglegyen a külgazdasági „lábuk". Ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk segíteni azokat a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, amelyekben van exportpotenciál, s ezáltal lehetőség arra, hogy megálljanak a lábukon a világban.

Ön azt mondja, hogy a hazai kkv-k exportpotenciálja csekély, és ezt növelni kívánják. Ugyanakkor a külgazdasági piacokat is diverzifikálni szeretnénk, és minél hangsúlyosabb magyar jelenlétet elérni a nem európai uniós piacokon. E két cél egyidejű megvalósítása szinte lehetetlen. Meghatároztak valamilyen sorrendiséget a feladatok között?

– Ha viccesen fogalmaznék, vagy az abszolút optimista verziót szeretném felvázolni, azt kéne mondanom, hogy ennél kisebb feladatot nem vállalunk. Ez nagyon nehéz feladat, és nem kecsegtet feltétlenül gyors és rövid távú sikerrel. De ha a jelenleginél jobban a saját lábunkra szeretnénk állni, akkor nincs más út. Lehet sodródni az árral, megpróbálni a hajót valahogy irányban tartani, de mi azt gondoljuk – és ez túlmutat a két államtitkárság összevonásán -, hogy ha nem is a lehetetlent, de a nagyon nehezet megpróbáljuk. Valószínűleg nem fogunk tudni minden ágazatban eredményt elérni, de ha néhány területen sikerül, már megérte. Ez egy másik feladatot is kijelöl: olyan monetáris ösztönzőrendszereket kell elindítanunk már a jövő évben, ami esélyt ad a sikerre. Szabályozással is lehet eredményeket elérni, de ez valószínűleg kevés lenne ahhoz, hogy egy ágazati fejlesztési stratégiát elindítsunk.

A monetáris ösztönzőrendszer alatt új pénzügyi szabályokat, hitellehetőségeket, adózási kedvezményeket ért?

– Igen. Át kell tekinteni, hogy milyen intézményrendszer van ma Magyarországon, mi van ebből állami kézben, milyen pénzügyi termékek vannak a piacon, milyen új termékeket kell esetleg – és már ágazatspecifikusan – bevezetni. Természetesen ezek költségvetési és monetáris kérdések is, a Magyar Fejlesztési Bankot és más intézményeket is érintenek. A mozgástér szűk, teljesen függetleníteni nem tudjuk magunkat. Nem is akarnám magunkat abban az illúzióban ringatni, hogy önállóan valamiféle harmadik utas megoldást tudnánk találni. De abban hiszek, hogy van értelme mindebbe energiát fektetni, mert ha csak minimálisat is tudunk lépni, már többet tettünk, mint a korábbi években.

Kép:Piac&Profit/FényesGábor
Kép:Piac&Profit/FényesGábor

Miután a rendelkezésre álló eszközöket nem lehet az egész gazdaságra szétteríteni, mert akkor elforgácsolódnak, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem általában a kis- és középvállalkozások fejlesztéséről van szó, hanem egy kiválasztott kör megsegítéséről?

– Válasszuk külön a bel- és a külgazdaságot, még ha össze is tartoznak. A cél alapvetően a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozói kör megerősítése. Egy szinttel lejjebb vizsgálódva látjuk, hogy kikből tevődik össze ez a kör. A magyar vállalkozónak először a belpiacon kell bizonyítania, természetesen az itteni működési feltételeket is a lehető legjobban optimalizálni kell. Aki már ki tud lépni a külpiacra, az először a környező országokban jelenik meg. A következő lépés már Nyugat-Európa, majd az általam említett fejlődő térségek következnek. Ahhoz, hogy el tudjunk indulni egy másik úton, a piacnak kell kiválasztania a vállalkozók közül azokat, akik olyan termékekkel, olyan innovációkkal foglalkoznak, amelyeket nem csak belföldön lehet eladni. Jelen pillanatban nem állnak rendelkezésre ezen vállalkozások külpiacra lépését segítő eszközök, így nekünk kell segíteni ebben. Egy jó gazdaságpolitika, ha az intézményrendszere is megvan, mindegyik lépéshez tud eszközöket nyújtani a vállalkozások számára. Nem egyedi pontokra akarunk fókuszálni, az egész szektort szeretnénk összességében látni, megerősíteni, minden szereplő számára a továbblépését segítő eszközök felajánlásával.

Tehát az elképzelések valóra váltásához a különböző területekhez, csoportokhoz, szintekhez szabott szabályozási eszközökre van szükség. Mondana pár szót arról, milyen elképzelések vannak erre nézve, akár szegmentálva is: a világpiacra törekvőknek, a szomszédos országokba igyekvőknek, a belföldi piacon megélni kívánóknak? Milyen változásokra és ösztönzőkre lehet számítani?

– Az elmúlt húsz év hiányosságait, el nem végzett feladatait másfél év alatt nem lehetséges megoldani. A világgazdaság által teremtett új kihívások miatt is kénytelenek vagyunk hosszú távra tervezni. A folyamatok átalakítása először a belföldi szabályozás területén indult el. Strukturális változásokat fog hozni például a cafeteriarendszer átalakítása. Ez még nem fejeződött be, óvatosak vagyunk, mert több millió ember, több tízezer vállalkozás mindennapjait érinti. Nem szeretnénk olyan drasztikus változásokat, amelyek esetleg a rendszer egészében problémákat okozhatnak. Viszont határozottan tudjuk, hogy mit szeretnénk elérni: egy tiszta, a szociálpolitikai és a gazdaságpolitikai elemeket szétválasztó rendszert. Olyan hatékony, modern eszközöket használó, a vállalkozások számára alacsony terhet jelentő rendszert, ami az uniós keretek között a hazai érdekeket preferálja. Ugyanígy már ősszel a parlament elé kerül az oktatási, az egészségügyi és az önkormányzati rendszer átalakítása, amelyek nem közvetlenül a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartoznak. Megmutatkozik bennük azonban egy teljesen új kormányzati – és ebből következően bizonyos társadalmi alrendszerek tekintetében is új – logika: a munkát, az eredményorientáltságot állítjuk a középpontba. Ugyanez dominál az új munka törvénykönyvében is. Először ezeket a területeket próbáljuk meg rendbe tenni. Ezek után, a jövő év elején következnek többek között az ágazati átalakítások – ennek a munkának még az elejénél tartunk -, amelyek keretében átfogó rendszereket is megpróbálunk átalakítani, például a hitelezés problémájához kapcsolódóan. E rendszereket megpróbáljuk megfelelő irányban elindítani: felmérjük az ágazati és céges szintű igényeket, megnézzük, hogyan tudjuk segíteni a hazai vállalkozói réteget, és mindehhez milyen állami eszközöket tudunk hozzárendelni.

A jelenlegi gazdasági környezetben, a költségvetés egyre nehezebb helyzetében vannak erre források?

– Nem ideális helyzetben dolgozunk, de a saját lehetőségeinkhez képest, amit tudunk, megteszünk. Például valószínűleg még az idén meg fog jelenni a Nemzeti Külgazdasági Hivatal által meghirdetett nemzetközi kiállításokra vonatkozó pályázat, ami tipikusan kisvállalkozások számára ad lehetőséget a környező országokban való megjelenéshez, vagy esetleg kicsit távolabb. Ez apró lépés, nem nagy forrással működik – két-háromszázmillió forint körüli összegről van szó -, de ha csak negyven-ötven vállalkozó el tud indulni állami segédlettel a külpiacokon, az is eredmény. Szintén a jövő év első felének feladata áttekinteni, hogy az olyan külgazdasághoz köthető állami intézmények, mint az Eximbank, a Mehib, a Garantiqa, milyen eszközökkel és hogyan működjenek. Az ágazati stratégia kapcsán pedig azt gondolom, hogy Matolcsy miniszter úr koncepciója követendő: szeretnénk eljutni személyesen is ahhoz az öt-tízezer céghez, amelyik elég erősnek, innovatívnak érzi önmagát ahhoz, hogy a hazai piacról kilépve a nemzetközi piacokon is megjelenjen.

Őket pályázatokkal, célzott eszközökkel próbálják meg elérni?

– Ez nagyrészt az uniós pályázati rendszerek világa – amit majd hozzá kell igazítani az ágazati stratégiához -, de amit nem tudunk kezelni az uniós stratégián belül, azt meg kell próbálni monetáris eszközökkel kezelni. Ezért is említettem az Eximbankot és a Mehibet, mert ezek alapvetően már az uniós pályázati rendszeren kívüli szervezetek.

Az új minisztériumi struktúrában van egy főosztály, amely a Kárpát-medencei vállalkozásokkal foglalkozik. Ez is egy szint az építkezésben?

– Ez jelzésértékű. Az is, hogy 2010-ben hosszú idő után először megalakult a Kárpát-medencei gazdasággal foglalkozó főosztály. A következő lépés az volt, hogy a mostani struktúraátalakításnál a Kárpát-medence átkerült a belgazdasághoz. Egy tágabb értelemben vett gazdaságpolitikában meg kell teremtenünk annak az intézményes rendszerét, hogy kezelni tudjuk a magyar állampolgárok tulajdonában lévő, de nem magyarországi székhelyű vállalkozások tömegét is. Ebbe beletartoznak a magyar állampolgárok által külföldön létesített cégek, és a most újonnan állampolgárságot szerző határon túli magyarok által birtokolt cégek is. Speciális magyar szempont, történelmi hozadék, hogy nekünk egy új kategóriát kell megalkotnunk. Meg kell néznünk, hogyan tudjuk ezt a csoportot a magyar gazdasági célok rendszerébe beilleszteni, mik azok a szinergiák, amik ebből számunkra keletkeztek. Az is kérdés, hogy a magyar gazdaságpolitika miként tudja segíteni a határon túli magyar állampolgárok külföldi cégeit, illetve a hazai cégek külföldi leányait.

A határon túli magyarok vállalkozásainak eredményessége milyen mértékben hathat a határokon belüli magyar gazdaság állapotára?

– Én azt gondolom, hogy Magyarország annyira erős, amennyire a magyar állampolgárok cégei és maguk a magyar állampolgárok erősek.

Érthető a törekvés, hogy segítsünk minden magyar állampolgárt, s ez az uniós szemlélettől sem idegen, ahol külön támogatások vannak a határokon átnyúló együttműködések ösztönzésére. De – mivel Magyarország és a magyar állampolgárok működési területe nem ugyanaz – miként jelenhet meg a hazai makrogazdasági mutatókban a határon túli magyar állampolgárok gazdasági teljesítménye? A magyarországi gazdaságnak, Magyarországnak, akár statisztikailag is, milyen előnye származik ebből?

– Egyszerű lenne a válasz, hogy az európai vagy a világstandard statisztikáit alapvetően nem olyan sajátos helyzetű országra találták ki, mint amilyen Magyarország; vannak olyan politikai és gazdaságpolitikai szempontok, amelyek ezekben nem megjeleníthetők. Miután erről nincs statisztika, én is csak a saját empirikus tapasztalataimra tudok támaszkodni, de a határon túli magyarság ezer szállal kötődik Magyarországhoz. Azzal, ha a környező országokban lévő magyar állampolgárok cégeit be tudjuk illeszteni a magyar gazdaságstratégiába, és bizonyos logika mentén segíteni tudjuk, akkor ezek közvetve vagy közvetlenül vissza fognak hatni a magyar gazdaság teljesítményére. Például, ha úgy fogjuk föl Magyarországot, mint a Duna menti régiónak vagy a Balti-tengertől az Adriáig terjedő régiónak a központját, akkor sokkal vonzóbbá válik bizonyos nemzetközi befektetések szempontjából. S ha már úgyis partnereket kell keresnünk az ideérkező befektetők számára, akkor miért ne olyanokat próbáljunk neki ajánlani Szlovákiában, Romániában, Horvátországban, Szerbiában, amelyek az ottani magyar állampolgárok cégei?

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor