Túl sok a végrehajtás a fuvarozásban

Miközben a közúti árufuvarozók árbevétele évről évre milliárdokkal növekszik, a piaci szereplők száma folyamatosan csökken. A fogyatkozás nem a piac szűkülésének eredménye, mivel az alkalmazotti létszám 2013 és 2016 között folyamatosan bővült.

Kép: Pixabay

Az Opten cégadatbázisából kiolvasható, hogy a 2013-ban működő 12 277 darab vállalkozás száma a tavalyi évben 11 141 darabra zsugorodott, miközben a szektor teljes árbevétele a 2013 évi 1 194 milliárd forintról, 2015-re 1 415 milliárd forintra emelkedett. A cégmegszűnések aránya a vizsgált időszakban 2015-ig emelkedett, majd 2016-ban enyhén csökkent. Ugyanakkor továbbra is rendkívül magas a végrehajtás alá került vállalkozások aránya, ami bár kis mértékben évről évre csökkent, de még így is 10% fölött maradt. Árbevétel tekintetében erősen szegmentált a szektor. 2015-ben csak 6 darab vállalkozás ért el 10 milliárd forint feletti árbevételt, míg 218 darab cég teljesített 1 milliárd és 10 milliárd forint között – nyilatkozta Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgálat projektmenedzsere.

A létszámadatokból kitűnik, hogy a piaci szereplők megfogyatkozása nem a piac szűkülésének eredménye, mivel az alkalmazotti létszám 2013 és 2016 között folyamatosan bővült. A tönkrement cégek által megszüntetett munkahelyek számát jelentősen meghaladta a versenyben maradt vállalkozásoknál létrehozott új munkahelyek száma. A munkaerőhiány azonban a fuvarozó cégeket is elérte. A nyugati és a régiós bérszínvonalhoz képest is alacsonyabb munkabérek a szektor jövőbeli teljesítményére is kihathatnak. Amennyiben a cégek nem tudják úgy átszervezni belső folyamataikat, hogy a kialakult bérversenyben meg tudják tartani alkalmazottaikat, akkor a mostani javuló tendencia gyorsan kifulladhat. A helyzetet nehezíti az is, hogy a közúti fuvarozásban egyre jelentősebb szerepet kapnak a különböző innovatív technológiák (pl.: telematika), melynek sikeres bevezetéséhez egyre képzettebb és tapasztaltabb és ebből következően költségesebb munkaerő szükséges.

A nemzetközi piacon versenyző hazai fuvarozó cégeknek emellett a nyugat-európai uniós tagállamok új, piacvédő szabályozásaival is meg kell küzdeniük. Ennek eredményeképpen a magyar cégek olcsó munkaerőre alapozott árképzési stratégiája a jövőben nem lesz versenyképes az uniós piacon. A jövő kérdése, hogy a szektor nagy tőkeerős szereplői hogyan fognak megfelelni ennek a kihívásnak.

Tízből egy sofőr bérét meg lehetne spórolni
Több mint 1 milliárd forint megtakarítást hozhatna iparági szinten a közúti árufuvarozók számára, ha azok a flottaüzemeltető vállalkozások, amelyek még mindig készpénzben fizetik a nemzetközi fuvarjaik során felmerülő üzemanyag valamint autópálya díjakat, készpénzkímélő fizetési módra térnének át.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo