További erőfeszítéseket várnak tőlünk

Elfogadta az Európai Bizottság a Magyarország ellen túlzott deficit miatt folyó eljárás következő lépésének ajánlástervezetét, mely szerint újabb erőfeszítéseket kell tennie Magyarországnak a hiánycél tartása érdekében.

A tervezetet a Bizottság az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei elé terjeszti elfogadásra. A téma várhatóan a miniszteri tanács március 13-án tartandó találkozóján kerül napirendre. Az ajánlástervezet szerint Magyarországot további költségvetési erőfeszítésekre kérik annak érdekében, hogy idén sikerüljön elérni a kormány saját hiánycélját, a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított 2,5 százalékos célt, jövőre pedig a deficit maradjon az uniós küszöbként meghatározott 3 százalék alatt "az egyszeri intézkedések kivezetése ellenére is".


José Manuel Barroso és Orbán Viktor egy korábbi találkozón
Kép:EU

Az Európai Bizottság a múlt hónapban jelentette be, hogy a minisztereknek azt is javasolja: jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró folyósítási lehetőségét a Magyarországnak szánt kohéziós keretből, mert az ország nem teljesítette kellő hatékonysággal a deficitcsökkentést célzó uniós ajánlásokat.(Erről itt olvashat bővebben.) Az eljárás elindítását nem törényesnek és nem fair-nek nevezte Orbán Viktor február végén a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztőségében tett látogatásakor.

A bizottság azt szeretné, ha a pénzügyminiszteri ülésen az ajánlások részeként ezt a javaslatot is elfogadnák. A tervezet szerint Magyarországnak a miniszteri jóváhagyástól számítva fél éve lesz arra, hogy "hatékony akciót" hajtson végre, azaz szeptember közepéig kell az újabb intézkedéseket elfogadnia.

Szigor vagy növekedés - ez a kérdés foglalkoztatja most az Európai Unió tagállamait. (A pro és kontra érvekről itt olvashat bővebben.) A Magyarországra csütörtökön az Európai Bizottság által kirótt büntetés ebből a szempontból is érdekes, hiszen a hiánycél tartásának fontosságát folyamatosan hangoztató magyar kormány növekedési kilátásait alaposan leronthatja, ha a GDP 0,5 százalékának megfelelő pénzösszeget 2013-tól valóban befagyasztja az Európai Bizottság

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo