Tízezreken segíthet az új illetékkedvezmény

A növekvő ingatlanárak ellenére sem csökkent az első lakásukat vásárló fiatalok aránya. A vásárlási célok között hosszú évek óta előkelő helyen áll az első, saját tulajdonú ingatlan megtalálása.

 

A Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi programjában javasolt illetékkedvezmény növelése, új lakás esetén pedig az illetékkedvezmény értékhatárának folyamatos felülvizsgálata így több mint 30 ezer adásvételnél jelenthetne segítséget.

Kép: DANUBIO

Az ingatlanpiacon mindig különös szerepben vannak az első lakásvásárlók, számuk és arányuk megmutatja a fiatalok gazdasági helyzetét és otthonteremtési lehetőségüket. Arányuk az elmúlt évek statisztikái alapján stabil, a fővárosban és vidéken egyaránt. A családvédelmi és otthonteremtést segítő kormányzati intézkedések hatására azonban a következő években növekedhet a számuk az ingatlanpiaci szakértő szerint.

A jelenlegi ingatlanpiacon az első otthonukat kereső fővárosi fiatalok átlagosan

Vízparti lakás Budapesten? Van élet a Dunán túl is
Annak ellenére, hogy Budapestet kettészeli a Duna, valódi vízparti ingatlanokból nincs bő kínálat. A Duna persze sok épület ablakából látszik, növelve is az aktuális négyzetméterárat, de a közvetlen vízpart már kevesebbeknek adatik meg. 
50-60 négyzetméteres lakást választanak, amelyre 25-30 millió forintot szánnak.

Vidéken ennél nagyobb, 70-80 négyzetméteres ingatlanok a keresettek körükben, amelyért 15 millió forint körül fizetnek.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „Az MNB illetékkedvezménye a lakásvásárlás járulékos költségeinél jelentene kedvezményt a fiatalok számára, amely tovább segítheti a vásárlási motivációjukat.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo