Tiltott gyümölcsöket keresett a NAV

Jövőre szigorodnak a növényeket károsító anyagokra, fertőzött növényekre vonatkozó tilalmak. A Ferihegyen már ellenőrizték az utasok csomagjait.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei 2018. szeptember 12-20. között négy alkalommal ellenőrizték az utasok csomagjait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A közös akció célja az volt, hogy felmérjék a személyi forgalommal járó növény-egészségügyi kockázatokat, egyúttal felhívják a figyelmet a 2019 decemberétől szigorodó uniós szabályozásra, amely a jövőben az utazóktól is felelős magatartást vár el a növényi károsítók terjedésének megakadályozása érdekében.

Jövőre jön a szigorítás

GMO-nak számít a génszerkesztett növény
Az Európai Unió Bírósága Luxemburgban döntött: a mutagenezissel előállított növények GMO-nak minősülnek, ezért rájuk is a génmódosított növényekre vonatkozó szigorítások érvényesek. Befékezheti ez a génszerkesztő szoftverek újkeletű divatját.
Az Európai Unió jelenlegi, nyitott növény-egészségügyi rendszere nem írja elő az utazók csomagjainak kötelező ellenőrzését, ebből is adódik a személyforgalommal járó kockázat kiemelt jelentősége napjainkban. Az Európán kívüli területekről, főként Kelet- és Délkelet-Ázsiából hazánkba települt lakosság étkezési igényeiből, kertészeti kultúrájából fakadó termékbehozatal magában hordozza a nem honos károsítók behurcolásának kockázatát. Ehhez akár már egyetlen fertőzött növény is elegendő lehet.

A NAV és a Nébih között 2012 óta fennálló együttműködés részeként első alkalommal tavaly kezdeményezte a Nébih a növény-egészségügyi szempontból kockázatos származási országokból érkező utasok csomagjainak időszaki ellenőrzését. A hatóság – a tavalyi akció sikerén felbuzdulva – idén ősszel megismételte a repülőtéri utascsomag-ellenőrzést, melyben ez alkalommal az Érdi Járási Hivatal növényvédelmi felügyelői is részt vettek.

Tiltott gyümölcs

A növény-egészségügyi felügyelők elsősorban azt vizsgálták, hogy mely társadalmi csoportba tartozó utazók, honnan és milyen növényeket, növényi termékeket hoznak be poggyászukban Magyarországra, amelyekben fennmaradhatnak a nem honos károsítók. E tekintetben kritikus kiinduló országnak bizonyultak:

Közel-Kelet: Törökország, Izrael, Egyiptom

Kelet-, Dél-, Délkelet-Ázsia: főként India, Banglades, Kína, Vietnam, Thaiföld, Kambodzsa, Malajzia

Afrika: Ghána, Nigéria, Uganda

Közép-Amerika

Új-Zéland

Az ellenőrzés során a vámhatóság együttműködésével 236 csomagot vizsgált át a Nébih, amiből 34 csomag tartalmazott növényt vagy növényi terméket, főként India, Izrael, Japán, Kína, Korea, Mongólia, Törökország és Nigéria területéről. A szakemberek 11 csomagban találtak növény-egészségügyi vizsgálatra kötelezett termékeket (pl. balzsamkörte (Momordica charantia L.), afrikai tojásgyümölcs (Solanum macrocarpon), mangó (Mangifera indica), citrusfélék), köztük ültetésre alkalmas növényeket és talajt, melyeket a hatóság megsemmisített.

Idén – a tavalyi ellenőrzés tapasztalataival összevetve – kevesebb növényt, illetve növényi terméket tartalmaztak az utazók csomagjai, mivel azok nagy része már itthon is beszerezhető. Az ellenőrzésre az utasok további szemléletformálása érdekében is szükség van, a Nébih ezzel is szeretné segíteni felkészülésüket az Európai Unió 2019 decemberében életbe lépő, szigorúbb növény-egészségügyi előírásainak betartására.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo