Tavaly nem tudott kijönni a gödörből a lakáspiac - mi lesz idén?

Javított a magyarországi lakáspiac 2020 harmadik negyedévében. A koronavírus-járvány okozta mélypont miatt a második negyedévben 3,4 százalékkal csökkentek a használt lakások árai az előző negyedévhez képest, de tavaly nyáron 2,3 százalékos emelkedés történt tavaszhoz képest.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “A harmadik negyedéves immár végleges hivatalos adatok a várakozásoknak megfelelően alakultak. Arra számítani lehetett, hogy a második negyedéves mélypont után feljebb mennek az árak a harmadik negyedév során, de nem érték el a korábbi szintet.” Hozzátette: „Bár a friss adatok javulást mutatnak, de bőven van még hova visszakapaszkodnia a lakáspiacnak.”

Csökkenő forgalom, erősödő vidék

A magánszemélyek 2020 első három negyedévében 14 százalékkal kevesebb használt lakást adtak el, mint egy évvel ezelőtt. A KSH adataiból az is kiderül, hogy az országos lakáspiac motorját a fővároson kívüli települések jelentették. Az ingatlan.com szakértője kiemelte, hogy amíg a budapesti adásvételek súlya 5 év alatt az összes tranzakció egyharmadáról 17 százalékra csökkent, addig 2020-ban a községekben értékesített lakások aránya 30 százalékra nőtt. Ebben a falusi csoknak is komoly szerepe van: az intézkedés bevezetése előtt ezeken a településeken az összes adásvétel 20 százaléka történt, 2019 júliusa után viszont 28 százalékra nőtt a falusi csok-os települések súlya a lakáspiacon.

Folyamatosan változó árak

Balogh László az árak alakulásáról azt is elmondta, hogy Budapesten az átlagos négyzetméterár a harmadik negyedévben 641 ezer forint volt, ami bár meghaladja az előző negyedéves 621 ezer forintot, elmarad a múlt év első elejére jellemző 643 ezer forinttól. A nyugat-dunántúli régióban a használt lakások átlagos négyzetméterára 2020 harmadik negyedévében 231 ezer forintra rúgott, szemben a második negyedéves 226 ezer és az első negyedéves 246 ezer forinttal. Az észak-magyarországi térségben az első negyedévben mért 138 ezer forintos négyzetméterár a második negyedévben 124 ezer forintra csökkent és a harmadikban ezen a szinten maradt. A legnagyobb árnövekedés a tavalyi első negyedévhez képest a dél-dunántúli városokban történt, ahol az átlagos négyzetméterárak 16 százalékkal emelkedtek a harmadik negyedévben. A legnagyobb áresés a Pest megyei községekben történt, ahol 21 százalékkal kerültek lejjebb az átlagos négyzetméterárak.

Jobbak a kilátások

Az ingatlan.com szakembere azt is közölte, hogy idén új lendület kaphat a lakáspiac az állami lakásprogram új elemeinek köszönhetően, többek között a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése, a lakásfelújítási program, valamint a csokos lakásokra vonatkozó illetékmentesség miatt. Az élénkülés azonban elsősorban csak az adásvételek számában jelentkezhet leginkább, áremelkedésre egyelőre nem lehet számítani.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo