Szijjártó bejelentette: újabb telephelybővítést hajt végre egy multi

A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány az új munkahelyek és a magas hozzáadott értékű termelés miatt 1,7 milliárd forinttal támogatja a beruházást. A tárcavezető a magyar vízipar elismeréseként értékelte, hogy a világ egyik vezető vállalata itt bővíti a termelését. A népesség globális növekedése és a vízbázisok szennyeződése miatt a víztechnológia piaca bővül, és az oroszlányi üzem termékeit már most is világszerte használják, így többek között az ENSZ békefenntartó küldetései és a NATO számos akciója során - tette hozzá.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a Suez magyarországi vállalata csaknem 99 százalékban külföldi piacra termel, ezért a gyártás bővítése a magyar kivitelt is gyarapítja. A nemzetközi nagyvállalatok ugyanakkor - mint fogalmazott - nem csak a kiviteli csúcsokhoz járulnak hozzá, hanem ahhoz is, hogy Magyarországon a legkorszerűbb technológiák honosodjanak meg. Ezzel és a beruházásokért folytatott erős nemzetközi versennyel indokolta, hogy a kormány nemzetközi összehasonlításban is kedvező gazdasági környezettel ösztönzi a magyarországi befektetéseket.

A miniszter a bejelentéshez hozzáfűzte, hogy Franciaország a 4. legnagyobb befektető állam Magyarországon, több mint 500 francia hátterű cég csaknem 40 ezer embernek ad munkát belföldön. A két ország kereskedelmi forgalma az idei első 9 hónapban meghaladta a 6,3 milliárd eurót.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo