Sokáig tart a válság - 2011-ben reménykedhetünk

A világgazdasági válság nyomán kialakult recesszió sokáig eltarthat, legkorábban 2011-ben növekedhet újra a magyar gazdaság. A Pénzügyminisztérium konvergenciajelentése idén közel 7 százalékos, de jövőre is majdnem egy százalékos visszaeséssel számol. 2011-ben viszont 3,6 százalékkal is bővülhet a gazdaság. Jó hír viszont, hogy Magyaroszág a 27. legbékésebb hely a világ 144 országa közül.

A konvergenciajelentést a magyar kormány 2009. május 27-i ülésén hagyta jóvá a jelentést, és május 29-én nyújtotta be az Európai Bizottság és a Tanács részére. "Magyarország az ajánlásoknak folyamatosan eleget tett; az államháztartás hiánya a kitűzött céloknál is jobban javult, 2008-ban a GDP 3,4 százalékát érte el. A kivételesen gyorsan romló világgazdasági környezet azonban azzal járt, hogy a makrogazdasági feltételek jelentősen kedvezőtlenebbül alakulnak, mint azt a 2008. decemberi konvergenciaprogram elkészítésének időpontjában látni lehetett" - áll a jelentésben.

Kicsit több a bizalom, mint korábban

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) keddi közlése szerint továbbra is jelentősen elmarad az ilyenkor megszokottól a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított májusi értéke. A májusi BMI 45,3 százalék ami 4,7 százalékponttal magasabb ugyan az áprilisi értéknél, de a feldolgozóipar csökkenését mutatja, és kisebb, mint az májusban szokásos. Az ECOSTAT konjunktúra indexei ugyanakkor az utóbbi három hónapban mind a TOP-100, mind a kis- és középvállalkozói körben javultak, a bizalmi mutatók emelkedése viszonylag egyenletes volt, mértéke meghaladta a 6 százalékot - közölte a májusi felmérés eredményeit az intézet kedden.

Fenntartja a magyar bankszektor egészére érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service, amely a fő kockázatok közé sorolja a recesszió mellett a devizaalapú hitelkihelyezések jelentős arányát. A nemzetközi hitelminősítő egyébként az elmúlt napokban a cseh és a szlovák bankrendszer egészére érvényben tartott kilátását is egyaránt stabilról negatívra rontotta.

Segítség az élelmiszeriparnak

Eközben kedden kiderült, hogy hamarosan indul a hétvégén bejelentett élelmiszeripari bankgarancia program, miután a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) honlapján már szerdától elérhető lesz az igénybevétel szabályait rögzítő feltételrendszer és a szükséges formanyomtatványok is. A program keretében az alapvető élelmiszeripari tevékenységekkel (vagyis a hús-, a baromfi-, a tej-, a burgonya-, továbbá a gyümölcs- és zöldségfeldolgozással, -tartósítással, malom- és sütőipari tevékenységgel, valamint szőlőbor-termeléssel) foglalkozó élelmiszeripari vállalkozások a kereskedelmi bankoktól az MFB Zrt. által adott bankgaranciával középlejáratú forgóeszköz hitelt vehetnek fel. A MFB által nyújtott bankgarancia mértéke 80 százalék. Ehhez járul még az állam 90 százalékos készfizető kezessége az ügyletek kapcsán.

Békés hely a világban

Magyarország változatlanul a világ legbékésebb országai között van, bár helyezése, több más kelet- és nyugat-európai országéval együtt, romlott az elmúlt egy évben a Londonban kedden közzétett idei békevilágrangsor szerint. A rangsorból kiderül, hogy a globális gazdasági válság miatt a világ egészében véve is kevésbé békés, mint tavaly, és az erőszak évente több mint hétezer milliárd dollárjába kerül a világgazdaságnak. A The Economist Intelligence Unit Global Peace Index (globális békemutató) néven készítette el immár harmadszor ezt az összehasonlító éves felmérést, amelybe ezúttal 144 országot vont be.

A 23 mennyiségi és minőségi jelzőszám között van az erőszakba torkolló megmozdulások valószínűsége, a politikai instabilitás mértéke, a GDP-érték arányában mért katonai kiadások, az ENSZ békefenntartó misszióihoz nyújtott anyagi hozzájárulás, a 100 ezer lakosra jutó emberölések, illetve bebörtönzöttek száma, a 100 ezer lakosra jutó nehézfegyverek száma, a terrortámadások veszélye, illetve az, hogy milyen könnyen lehet kézifegyverekhez hozzájutni az adott országban.

A bonyolult súlyozással kialakított kritériumrendszer alapján Magyarország az idén a 27. helyre került a tavalyi 18. helyezés után, vagyis kiesett az első húszból. Továbbra is benne van azonban a legbékésebb 20 százalékban, ellentétben számos más kelet-európai EU-tagállammal, például Romániával, Lengyelországgal és a balti köztársaságokkal. Románia a 144 ország közül a 31., Lengyelország a 32., Észtország a 38., Litvánia a 43., Lettország pedig az 54. helyre került az idei békeranglistán.

Bajnai: 10 év önámítás
Bajnai Gordon úgy ítéli meg, hogy mindazt betartotta, amit félszáz napja mondott, amikor elvállalta a kormány vezetését. A kormányfő a miskolci Városháza Dísztermében tartott vállalkozói fórumon kedden azt mondta: cselekvő kormányt ígért, olyat, amely nem beszélni fog sokat, hanem inkább cselekedni. A miniszterelnök rámutatott: a nemzetközi gazdasági-pénzügyi válság mára reálgazdasági válsággá is alakult, "olyan válsággá, amely ma már minden vállalkozást, minden munkahelyet, családot közvetlenül érint". Amikor válság van, akkor dönteni kell, "lépni, haladni előre", hogy minél előbb kijöhessünk belőle - hangoztatta Bajnai Gordon. Sokat cselekedtek, döntöttek ebben az ötven napban, még ha "ezt sokan vitatják is".
Magyarországnak ugyanakkor ennél is nagyobb a problémája, mert legalább tíz éve halogatunk olyan alapvető, lényeges lépéseket, amelyek nélkül nem lehet egy válságból kijönni - mondta a miniszterelnök, aki véleménye szerint aki nem érti meg, hogy mi okozta ezt a válságot, az nem is tudja kezelni, nem tud jól reagálni rá. A legfontosabb az, hogy Magyarország "több mint tíz év önámítás és hitegetés után nézzen a tükörbe, és ne csak azt lássa, amit szeretne látni, hanem azt is, amit nem" - fogalmazott a miniszterelnök.

 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo