"Rövidlátó piacok, káros megszorítások"

Nem a költségvetési megszorítások jelentik a megoldást a gazdasági válságra mondta Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász a budapesti Közép-Európai Egyetemen (CEU) tartott előadásán.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A gazdaság alapjainak alternatív makroökonómiai elemzése - pénzügy, reálgazdaság, dinamika és válság című konferencián több nemzetközileg elismert kutató is megjelent, hogy folytassák a Soros György által 2009-ben alapított INET nemzetközi kutatócsoport munkáját. Alapvető célkitűzésük, hogy alternatívát állítsanak szembe az általuk  neoklasszikusnak nevezett  közgazdaságtannal, amelyet válság kialakulásának legfőbb okának tartanak.

A hiányosságok ellenére

Szapáry szerint a kormány elkötelezett
Szerkezeti reformok indulnak jövőre, az államháztartási hiány pedig kisebb lesz, mint 2010-ben - mondta kedden Szapáry György miniszterelnöki főtanácsadó. A szlovák nemzeti bank pozsonyi konferenciáján Szapáry azt mondta, hogy a kormány elkötelezte magát a deficit további csökkentése és a strukturális reformok mellett. "A kormány eldöntötte, hogy a hiány kisebb lesz az ideinél" - idézett Szapáry György beszédéből a Dow Jones hírügynökség. Orbán Viktor személyes tanácsadójának szavaiból az következik, hogy a hazai össztermék (GDP) arányban mért államháztartási deficit alacsonyabb lesz 2011-ben, mint a 2010-re kitűzött 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycél, amelyről a kormány több alkalommal hangsúlyozta, hogy tartani fogja - emlékeztetett a Dow Jones.

A tudományos életben több évtizede ismertek a neoklasszikus elmélet hiányosságai, így például a tökéletes informáltság és a racionális döntés feltevései, mégis egyeduralkodóvá vált a nemzetközi intézmények és a nemzetgazdaságok szintjén is. Most azért tartunk konferenciát, hogy összefogjuk a meg-megjelenő alternatív modelleket, hogy ezáltal jobban megérthessük a jelenlegi gazdasági helyzetet, s új, lehetséges szakpolitikákat ajánljunk fel a döntéshozóknak  - mondta Joseph Stiglitz. A válság megmutatta: "nem állíthatjuk, hogy a gazdaságok öngyógyítóak lennének" - hangsúlyozta. (Stiglitz korábban Greenspan és Bush felelősségét is feszegette a válság kirobbanásakor.) 

A Columbia Egyetem professzora elhibázottnak nevezte az Európában elterjedő megszorító jellegű gazdaságpolitikákat. A költségvetési nadrágszíj-húzás, csak a piac egyes szereplőinek, egész pontosan a pénzügyi piacnak kedvez, azoknak az embereknek, akik miatt a válság kialakult. "A piaci szereplők rövidlátók, csak a hiányról beszélnek ahelyett, hogy azt néznék, mire is költik a pénzüket az államok" - jelentette ki a Nobel-díjas professzor.

Stiglitz véleménye szerint a kormányzatoknak éppen, hogy ki kellene használniuk az alacsony kamatok adta lehetőségeket. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban a kormányzati beruházások a piaci költségeknél tízszer nagyobb hozammal járnak.

Magyarország szerencsés helyzetben

Az Európai Unióról szólva elhibázottnak nevezte a valuta kamat- és átváltási mechanizmusát. A görög válság elkerülhető lett volna, ha egységes alapot hoznak létre. A most elindított reformok  már túl későn érkeznek.

"Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy önállóan dönthet valutaátváltási mechanizmusát illetően." - mondta a Világbank volt vezető közgazdásza az MTI kérdésére válaszolva. Az ázsiai országok példáját hozta fel, akik korábban valutaárfolyamuk módosításával kerülték el a gazdasági összeomlást. Hangsúlyozta azonban, hogy ez gazdasági válság idején különösen nehéz lépés.

Joseph Stiglitz a jelenleg uralkodó neoklasszikus közgazdaság egyik legélesebb bírálója.  Aszimmetrikus információ területén végzett kutatásait 2001-ben közgazdasági Nobel-díjjal jutalmazta a jegyközponti bank (Sveriges Rijksbank) George A. Akerloffal és Michael Spence-vel közösen.

Torzító állami támogatások
Az unión belül az egységes belső piac verseny-nyomást gyakorol a vállalkozásokra, így a tagállamokban is megnő a késztetés a nemzeti ipar védelmére. Ez azonban olyan nem kívánatos támogatási versenyt indítana el, amely aránytalanul torzítaná az egységes belső piac fejlődését, adott esetben éppen a gazdagabb tagállamok javára - fejtették ki az előadók a Réczicza White & Case LLP ügyvédi iroda konferenciáján.
A versenyjogi tanácskozásról az ügyvédi iroda által készített összefoglaló kiemeli, hogy bár az EU generálisan tiltja az állami támogatást, de a mezőgazdaságban és a közlekedésben az mégis megengedi az uniós versenyjog. A közlemény szerint mára kialakult az a szabályrendszer, amely kordában tartja az állami támogatásokat. Ilyen támogatásnak minősül az, amikor az állami beavatkozás előnyt biztosít a piaci szereplő számára, a támogatás tagállami forrásból származik, a kedvezményezett pedig meghatározott vállalkozás vagy iparág.
Az előny alatt olyan kedvezményt kell érteni, amelyhez rendes versenypiaci körülmények között a vállalkozás nem jutott volna hozzá. Az állami forrás nem csak a központi állami szervek által adott, hanem az önkormányzati, valamint állami vállalati támogatást is jelenti.
Kivételek és tiltások
Sajátos kivétel az állami támogatások fogalma alól a közszolgáltatóknak nyújtott támogatás. Ha teljesül ugyanis az Európai Bíróság által az Altmark ügyben kifejtett négy kritérium, akkor nem lehet előnyről szó, még ha a vállalkozás részben állami pénzekből is gazdálkodik. Nincs szó tehát előnyről akkor, ha a támogatott közszolgáltató, az ellenérték előre meghatározott, nem haladja meg a költségeket, és csak olyan költségek kerülnek elszámolásra, amelyek egy jól szervezett cégnél felmerülnek.
A támogatás akkor tiltott, ha az torzítja a versenyt és befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet. Ugyanakkor megengedett a támogatás, ha azt a Bizottság vagy a Tanács engedélyezte, közszolgáltatás kompenzálására szolgál, illetve a támogatott a mezőgazdaságban vagy a közlekedésben tevékenykedik.

 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo