Rossz jel: nyár elején visszaesett a kiskereskedelem

A két előző hónap növekedése után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a forgalom 0,4 százalékkal maradt el a tavaly júniusitól, a kiigazítatlan nyers adatok szerint 0,9 százalékos volt a csökkenés - jelentette az első gyorsbecslés alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Üresek a vásárlók kosarai - Kép: Pixabay

Júniusban az élelmiszereladások volumene 1,9, a nem élelmiszer jellegű termékeké 0,5 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az üzemanyag-forgalom azonban harmadik hónapja nőtt, júniusban 2,4 százalékkal a májusi 5,5 és az áprilisi 6,5 százalékos növekedés után.

Megállt a növekedés

Az élelmiszerek értékesítése áprilisban 3,1, májusban 0,9 százalékkal nőtt. Ezt megelőzően tavaly júliusban regisztrált növekedést utoljára a statisztika, akkor 1,1 százalékot. A nem élelmiszerek eladása májusban 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez előtt viszont 13 hónapon keresztül csökkenést mutattak éves összehasonlításban a naptárhatástól megtisztított adatok. (A májusi adatok alapján még úgy látszott, hogy a fogyasztás csökkenése megállt, bár a májusi adat már számottevő lassulást jelzett az áprilisi 3,1 százalékos növekedéshez képest.)

A kiskereskedelmi forgalom volumene áprilisban 3,5, májusban 2,2 százalékkal nőtt a naptárhatástól megtisztított adatok szerint. A két tavaszi hónapot megelőzően tavaly márciusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene utoljára.

Az első negyedévben 2,0 százalékkal kisebb volt a kiskereskedelmi értékesítés volumene, mint egy évvel korábban, amikor a negyedéves forgalom utoljára nőtt 0,2 százalékkal. A múlt év második negyedévében 2,1, a harmadikban 2,5, a negyedik negyedévben 3,8 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom.

Átmeneti lehet a visszaesés

Az elemzőket váratlanul érte a kiskereskedelem júniusi visszaesése. Az adat – miként Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője az MTI-nek fogalmazott – némileg ellentmond a fokozatosan javuló fogyasztói bizalomnak, s a vártnál dinamikusabban növekvő foglalkoztatásnak, valamint a 38 éves inflációs mélypont miatt megugró reálbérek pozitív hatásának. Ennek alapján a szakember szerint a negatív elmozdulás átmenetinek tekintő, a felülvizsgálat során jelentősebb korrekcióra is sor kerülhet.

Gyengélkedik a kiskereskedelem Európában
Az euróövezetben 0,5 százalékkal, az Európai Unió egészében 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom júniusban az előző hónaphoz képest - közölte hétfőn az Eurostat, az unió statisztikai hivatala első becslésében. Májusban az euróövezetben naptárhatástól megtisztítva még 1,1 százalékos, az EU 27 tagállamában pedig 1,3 százalékos növekedést regisztráltak.
A múlt év hatodik hónapjával összevetve az eurózónában 0,9 százalékkal csökkent, az unió egészében 0,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Az adatot szolgáltató tagállamok közül 11-ben csökkent és 10-ben bővült a forgalom. Májushoz képest a legnagyobb csökkenést, 3,3 százalékot Észtországból jelentették, a legnagyobb növekedést, 1,8 százalékot pedig Máltáról. Tavaly júniussal összehasonlítva a legnagyobb mértékben, 6,9 százalékkal Spanyolországban esett vissza a kiskereskedelmi forgalom, majd Szlovénia (-3,6 százalék) és Románia (-3,1 százalék) következik. A legnagyobb növekedést Luxemburgban mutatták ki, ahol 27,5 százalékkal szökött fel a forgalom, megelőzve Litvániát (+6,7 százalék) és Lengyelországot (+5,5 százalék).
Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon júniusban az előző hónaphoz képest 1,9 százalékkal, tavaly júniushoz képest pedig 0,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az utóbbi adat megegyezik a KSH hétfői első gyorsbecslésében közölt, naptárhatástól megtisztított adattal.
Suppan Gergely szerint a bérek és nyugdíjak idei reálnövekedése miatt a kiskereskedelmi forgalom a korábbi várakozásokhoz képest magasabb szinten stabilizálódhat, ami az év második felében bázishatások miatt akár kissé tovább növekedhet. Az idén összességében akár a 2 százalékot is megközelítheti a kiskereskedelmi forgalom növekedése becslései alapján.

Hasonló véleményen volt Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője, aki emlékeztetett arra, hogy áprilisban meglepően pozitívak voltak az adatok, a kiskereskedelmi forgalom volumene 3,5 százalékkal nőtt, majd májusban kisebb lassulást, de az előző év azonos időszakához képest 2,2 százalékos emelkedést jeleztek a mutatók. A szakember szerint az áprilisi jelentős növekedésnél a júniusi 0,4 százalékos csökkenés valószínűleg jobban kifejezi a belső fogyasztás alakulását, bár ez viszont már túl negatívnak tűnik. Árokszállási Zoltán az év egészére 0-0,5 százalék közötti növekedést vár. A reálbérek növekedése és az infláció csökkenése mellett az is látszik ugyanis, hogy a háztartások óvatosabbá váltak, növekszik a megtakarítási hajlandóság, ami visszafoghatja a fogyasztás növekedését.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo